Öt nap, három ország, nyolc társulat – Áprilisban ismét HolnapUtán Fesztivál!

Április 15-19. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált. Az eseménysorozat öt napja alatt három ország nyolc társulatának kilenc előadását láthatja a közönség, köztük a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Temesvári Állami Német Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vagy a budapesti Látókép Ensemble produkcióit.

Újra kinyitja kapuját az idén 60 éves Vidámpark

Március 14-én jubileumi szezon veszi kezdetét az ország egyetlen Vidámparkjában. A debreceni szórakoztatópark az ünnepi hétvégétől április végéig minden hétvégén és ünnepnapon, május 1-től, megnyitásának 60. évfordulójától kezdve pedig minden nap várja majd időtlen klasszikusaival és izgalmas újdonságaival a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat.

A debrecenieket is várják Nagyvárad új, nemzetközi zenei fesztiváljára

Nagyvárad városa idén indítja el új, nagyszabású fesztiválprojektjét: nyár végén egy olyan nemzetközi zenei fesztivált szervez, amely az indie pop, a jazz és az elektronikus zene nemzetközi nagyjait kívánja felvonultatni. A város rekordösszeget szán a szervezésre, és a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) a fesztivál első kiadásával mintegy 5000 résztvevőt kíván a Körös-parti városba csábítani, nem csak a környező városokból és a román fővárosból, de Debrecenből és Budapestről is. 

Debrecenben román alkotás, Nagyváradon magyar szinkronos filmek a moziban

Míg Debrecenben A feltaláló és a Zárójelentés című filmek mellett a román új hullám meghatározó, abszurdra különösen fogékony rendezője, Corneliu Porumboiu új filmjét is megnézhetik az érdeklődők, addig Nagyváradon két magyar szinkronos filmet is vetítenek a napokban: A láthatatlan ember egy izgalmas sci-fi horror, a Sonic, a sündisznó pedig egy animációs kalandfilm. (VIDEÓAJÁNLÓVAL)

Döntéshelyzeteink a kortárs tánc nyelvén, a Csokonaiban

Különleges táncelőadás debütál február 28-án a debreceni Csokonai Színházban: Simkó Beatrix Közel-távol című kortárs produkciója szociális viszonyainkat, döntéshelyzeteinket vizsgálja, közösség és az egyén között megvalósuló mechanizmusokat mutatja be különböző élethelyzetekben, etűd-szerűen. Egy adott csoporton belüli mikrotörténetek jelennek meg, elsősorban a mozgás és a tánc eszközével, az egyedi koreográfiát témába vágó szövegrészletek egészítik ki. A cím a látószögünk relativitására, az egyéni helyzetünk és társas kapcsolataink relatív viszonyára utal.

Debrecenből indul Hobo országos és erdélyi turnéja – előtte közönségtalálkozó a Dériben

Koncertek, színházi előadások, könyv- és CD-megjelenés is emlékezetessé teszi  HOBO 75. születésnapját. Az előadó hamarosan országos és erdélyi turnéra indul, amely március 20-án Debrecenben kezdődik. Még e jeles dátumot megelőzően, március 9-én a művész dedikálással egybekötött közönségtalálkozón vesz részt a Déri Múzeumban.