Bővülő kínálattal várja idén látogatóit a Debreceni Református Nagytemplom

Debrecen ikonikus épülete, a Református Nagytemplom a város egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága. A legfrissebb statisztikai adatok szerint az elmúlt évben több mint 40.000 látogató kereste fel az épületet a világ számos pontjáról. A határon túli látogatócsoportok közül Partiumból, Erdélyből érkeztek a legtöbben. Debrecen ikonikus épületének ajtaja idén is nyitva áll a vendégek előtt, és azoknak is érdemes visszatérniük, akik már jártak itt, hiszen a Nagytemplom idén tovább bővíti szolgáltatásainak kínálatát.

A régmúlt és az új találkozása ? hétvégén várja a családokat a Farsangnyitó Debreceni Dalidó

Aki szeretné kipróbálni, hogyan kell pizzát sütni, megmunkálni a fát vagy a vasat; szeretné megtudni, mi is az az együttműködő kobot-robot; megnézné, hogyan készül 3D nyomtatással egy Harry Potter varázspálca; részt venne egy jó kis kincskeresésben, vásári komédiában, alakoskodásban; esetleg maga is jelmezbe bújna, és együtt énekelné Gryllus Vilmossal, hogy Bál, bál, maszkabál? ? az ki ne hagyja a Farsangnyitó Debreceni Dalidót. Az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő télűző vidám családi program több kulturális és oktatási intézmény ? valamint új partnerként a Continental Powertrain Hungary Kft. – együttműködésének köszönhetően valósul meg.

Három újévi koncerttel várja közönségét a Nagyváradi Állami Filharmónia

A három azonos műsorú újévi hangversenyre január 10-én, 11-én és 12-én kerül sor a filharmónia termében. Az immár hagyományos újévi koncerteken idén is felcsendülnek majd Johann Strauss közkedvelt művei, de más népszerű zeneszerzők – mint például Lehár Ferenc – remekműveiből is válogattak. A nagyváradi filharmónia műsorát a kolozsvári Román Nemzeti Opera balett-táncosaiból álló csoportjának előadása színesíti, a hangversenyt ezúttal is a filharmónia állandó karmestere, Romeo Rîmbu vezényli.

A másik főváros ? Kossuth és Debrecen 1849: a Déri Múzeum kiállításán Kossuth kiáltványa és a magyar Szent Korona hiteles másolata

A szabadság fővárosa címmel hívta életre Debrecen városa azt a különleges rendezvénysorozatot, amellyel felidézi, hogy 1849-ben fél évig Debrecen volt a nemzet fővárosa. Az események első programjaként ? a Nemzeti Múzeum jóvoltából ? Debrecenbe érkezett a magyar Szent Korona hiteles másolata, amely a Déri Múzeum kupolatermében látható egy héten át. A múzeum új, ?A másik főváros ? Kossuth és Debrecen 1849? című időszaki kiállításának másik fontos darabja Kossuth Lajos 1849. január 6-án kiadott debreceni kiáltványának eredeti példánya.

Bábos játék felnőtteknek: a Kodály Kórus és a Vojtina Bábszínház művészeinek egyedülálló, közös produkciója

Mindig izgalmas és különleges dolog, amikor Debrecen kulturális intézményei közösen alkotnak meg egy-egy produkciót. Január 10-én egy eddig egyedülálló koprodukció valósul meg a Kölcsey Központ Báltermében: a Kodály Kórus és a Vojtina Bábszínház művészei együtt adják elő a Magyar komédia olasz módra című játékot, melyben Balassi Bálint Szép magyar komédiájának sorai Claudio Monteverdi madrigáljaival elegyednek bábok és csodálatos énekhangok kíséretében.

A tavalyi év magyar filmtermése Debrecenben. Jön a 4. Magyar Filmszüret!

A debreceni Magyar Filmszüret Magyarország egyik legnagyobb hazai filmekkel foglalkozó fesztiválja. Idén, január 31. és február 10. között, a rendezvény immár negyedik alkalommal ad ízelítőt az előző év magyar filmalkotásaiból. A fesztivál 10 napja alatt összesen 23 magyar filmet láthat a közönség, és a szervezők minden nap közönségtalálkozóval várják a nézőket.

Három debreceni produkció a Fölszállot a páva fináléjában. A szavazók döntik el, ki lesz a győztes

December 21-én, pénteken este három debreceni produkciónak is szurkolhatunk a Fölszállott a páva – A Döntők Döntőjének fináléjában! A Pendely Énekegyüttest, Majer Tamást és a Debreceni Hajdú Táncegyüttest eddig is óriási szeretet- és szavazatáradat segítette a verseny ideje alatt, de mint közösségi oldalukon írják, most tényleg nagy szükségük van a szurkolók segítségére. A Hajdú Táncegyüttes a debreceni Hajdú székházba közös ?pávadrukker? bulira hívja a szurkolókat, de szavazataikkal azok is segíthetik Debrecen táncosait, akik otthon, a képernyőkön keresztül követik fellépésüket.