Hajdú-Bihar megye kézművesei ?egy gyékényén? kínálják portékájukat

Hajdú-Bihar megye kézművesei a kézműves hagyomány éltetése és átmentése érdekében idén is összefogtak, és a Kölcsey Központ folyosóján ?egy gyékényén? kínálják a karácsonyfa alá szánt termékeiket. De nem csak vásárolni lehet, a vasárnapi, egész napos rendevényen kézműves foglalkozások, néptáncosok és népzenészek, táncház és még nagyszalontai betlehemes játék is várja az érdeklődőket.

Nagyváradon is bemutatkoznak a debreceni fotóriporterek

A Hajdú-bihari Napló idén is megrendezte hagyományos szabad sajtó napi ünnepségét, amely ezúttal új eseménnyel is bővült: a megyei napilap három fotóriportere, Derencsényi István, Matey István és Molnár Péter múlt évben készült, általuk válogatott legjobb képeiből nyílt tárlat. A harminc fotóból álló kiállítás a debreceni helyszínt követően több Hajdú-Bihar megyei településre is ellátogatott, most pedig átlépi a határt, és Nagyváradon is bemutatásra kerül.

Nagyváradra látogat az Alföld Színpad

Instant című előadásával Nagyváradra látogat a több mint negyven éves hagyománnyal rendelkező debreceni Alföld Színpad. Az előadás egy kérdést jár körül: hogyan sikerül a fiatal korosztálynak a “legfontosabb program” végig járása, a párválasztás. Mindezt úgy, hogy két ember érzelmi kapcsolata közé befészkelődik egy technikai eszköz, egy műanyag médium, az okostelefon?

Ősbemutató a Szigligetiben: tizenegy színésszel, tizenöt zenésszel és harmincöt gyerekszereplővel jön az Olivér!

Lionel Bart világhírű musicaljének premierjére készül a Szigligeti Társulat: az Olivér! december 19-én, 19 órától mutatkozik be a Szigligeti Színház nagyszínpadán. A Charles Dickens Twist Olivér című regényéből készült zenés színházi adaptáció rendezője Tóth Tünde. Az igazi családi kikapcsolódást ígérő bemutatóban tizenegy színművész, tizenöt zenész és harmincöt gyerekszereplő lép közönség elé. 

Fotómaraton: három kiállítás nyílik egyetlen napon Nagyváradon    

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület és a Nagyváradi Várostörténeti Múzeum ? Kulturális Komplexum szombaton három fotóművészeti tárlat megnyitójára is várja az érdeklődőket. A várbéli Vilidár István Galériában a békéscsabai Márvány Fotóműhely 16 tagjának alkotásait láthatjuk; a Tóth István Technikai és Fotóművészeti Gyűjtemény kiállító termeiben az Egyesület és  a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége által megtartott Fotóművészeti Nyári Egyetemen készült képekből nyílik kiállítás; míg a Neológ Zsinagógában a nagyváradi zsidóságot bemutató fotópályázatra beérkezett alkotásokból láthatunk válogatást.

Varázslat költözik a Szent László térre  –  megnyitja kapuit a Nagyváradi Karácsonyi Vásár

December 6-án kigyúlnak a ünnepi fények Nagyváradon, és kezdetét veszi a Karácsonyi Vásár. A Szent László téren nem csak díszeket és egyedi, kézműves ajándékokat vásárolhatunk majd a karácsonyfa alá, de élvezhetjük a tél minden örömét is, a kulináris élményektől kezdve a színes programokon, koncerteken át a korcsolyázás nyújtotta felhőtlen kikapcsolódásig. Rögtön az első napon beköltözik a téren felépített házikójába maga a Mikulás, este pedig a világhírű dance- és pop énekes, INNA érkezik.

Mikulás érkezik a Debreceni Állatkertbe

December 8-án, szombaton a látogatók találkozhatnak a Mikulással az állatkert Mikulás házában. Az Állatkert főbejáratától a legkisebbeket csacsifogat repíti a Mikulás varázslatos világába. A Nagyszakállú nemcsak a gyerekeknek, hanem az állatoknak is kiosztja ajándékaikat, így az érdeklődők megnézhetik, hogyan örülnek az állatok a Mikulástól kapott ajándékaiknak a látványetetések időpontjaiban.

Decemberi programok az Agórában

Decemberben ismét ünnepi és ?fagyos? programok váltják egymást az Agórában. A napi programokban futó előadások és kísérleti bemutatók mellett ezek a témák jelennek meg a hétvégi foglalkozásokon is. A gyerekek megtudhatják, mely állatok alszanak téli álmot és miért, körülnézhetnek az örök jég birodalmában, az év utolsó Kreatív tudományán pedig ? a hagyományoknak megfelelően ? különleges karácsonyi csillagokat alkothatnak kicsik és nagyok többféle technikával.