Tompa Andrea lesz a díszvendége a debreceni Ünnepi Könyvhétnek

A Csapó utcai sétálóövezet szabad terén kialakított ?Könyvutcában”, valamint Debrecen szellembarát szegleteiben, június 6. és 10. között, a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok  alkalmából újra egymásra találhat az irodalom és közönsége. A különböző pódumbeszélgetéseken, könyvbemutatókon, dedikálásokon, az olvasók személyesen is találkozhatnak kedvenc költőikkel, íróikkal. A rendezvény díszvendége Tompa Andrea, akinek legutóbbi regénye (Omerta-Hallgatások könyve) ihlette a rendezvény idei szlogenjét is.  Lehet jönni nézelődni, a könyvekbe belelapozni, olvasni, meghallani és meghallgatni azokat, akik helyettünk és értünk is szólnak!

Júliusban nem csak a lovak vágtatásától dübörög majd a puszta – jön az 52. Hortobágyi Lovasnapok

A Hortobágyi Lovasnapok Magyarország egyik legnagyobb, országhatárokon átívelő ismertségű lovas rendezvénye, melyet idén, július 6-a és 8-a között, immár 52. alkalommal rendeznek meg. A Mátai Ménesben, és a kilenclyukú híd térségében megtartott események tavaly több mint húszezer látogatót vonzottak az 1999 óta a Világörökség részét képező hortobágyi pusztába. A szervezők bíznak abban, hogy idén ? a hagyománytisztelő, ugyanakkor bővülő programkínálattal ? még több ember érdeklődését sikerül felkelteni a magyar lovas hagyományok iránt.

Medgyaszay István építőművész munkásságáról szóló vándorkiállítás érkezik Nagyváradra

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata 2017 szeptemberében konferenciával és kiállítással emlékezett meg Medgyaszay István építőművész munkásságáról, születésének 140. évfordulója alkalmából. A 2018-ban is folytatódó programsorozat keretein belül a kiállítás határon túli és külföldi helyszíneken is bemutatásra kerül. A vándorkiállításnak most a  Partiumi Keresztény Egyetem ad otthont.

Az Agóra Tudományos Élményközpont júniusi programjai

A tudomány és a természet számtalan csodája van jelen életünkben. Nap mint nap használjuk azokat a technikai újításokat, amelyeket a fizikának, a kémiának és más tudományágaknak köszönhetünk. De vajon tudjuk-e, hogyan működnek ezek, és egyáltalán hogyan működik a körülöttünk lévő világ? Az Agóra Tudományos Élményközpont mindennapi életünk csodáit magyarázza meg, mindenki számára közérthetően és élményszerűen.

Kids Fest Paprikajancsi kalandjaival és MeseHetes koncerttel Nagyváradon

Mesebeli lények, udvari bolondok, lebegő szobrok, játék katonák, bűvészek és bohócok, rengeteg program és sok-sok finomság – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt varázslatos hétvégét ígér a június1-3 között megrendezésre kerülő Kids Fest. A gyereknapi, várbéli rendezvényre a Szigligeti Színház Lilliput Társulata Paprikajancsival érkezik, a csíkszeredai MeseHetes zenekar pedig rajzfilmzenékkel várja a gyerekeket, anyukákat, apukákat és nagyszülőket.

Ünnepeljük együtt a gyereknapot Debrecenben is!

Tudjuk, gyermekeink számára minden megvásárolható ajándéknál többet ér a szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel közösen eltöltött idő. Debrecen városa több kulturális és művészeti intézményével azért fogott most össze, hogy gyermeknap alkalmából olyan programokat kínáljanak, melyek révén a családok minőségi időt tölthetnek együtt. A már hagyományosan együttműködő debreceni állatkert, a Modem, a Főnix rendezvényszervező, a Déri múzeum és a Debreceni Művelődési Központ programjainak több tucat helyszínére több ezer gyereket és felnőttet várnak május 26-án és 27-én.

Gyereknapon Hajdú-Bihar megyében is megnyílnak a tűzoltólaktanyák

A vasárnapi gyereknapon Magyarország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat. A Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényt Hajdú-Bihar megyében is megtartják. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is. A gyerekek a nap folyamán két alkalommal részesei lehetnek egy gyakorlatnak is, melynek során a tűzoltók egy füsttel telítődött mászóházból fogják a bátor jelentkezőket kimenteni.

Érmelléki borünnep szombaton

Május 26-án, szombaton egész napos programsorozattal várja a minőségi borok és a finom ételek szerelmeseit a II. Bakator Bor- és Gasztrofesztivál. A bihardiószegi Zichy-kastély udvarában megszervezett eseménysorozat gyermekfoglalkozásokat, kézművesvásárt, borkóstolókat, gasztronómiai bemutatókat, koncertek, illetve a nap zárásaként a BL-döntő vetítését foglalja magában.