Idén is várja a jelentkezőket a Debreceni Egyetem mezőgazdasági mérnöki (BSc) kihelyezett képzése a Partiumi Keresztény Egyetemen

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar a 2005/2006-os tanévtől Nagyváradon indította a mezőgazdasági mérnöki BSc alapszakot, amely a magyar állam által finanszírozott képzés. Az elmúlt években közel 100 hallgató végzett a kihelyezett képzés keretében, akik közül sokan, kisebb-nagyobb mezőgazdasági vállalkozásokban dolgoznak, vagy csak érintőlegesen kapcsolódnak a mezőgazdasági ágazathoz. A felvételi eljárásról; a képzés céljáról, menetéről; a szakot elvégzők továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségeiről Prof. Dr. Kátai János, szakvezető és Dr. Juhász Csaba, oktatási dékánhelyettes tájékoztatott.

A világ húsz országából érkeznek az ifjú zeneművészek a Debreceni Egyetem nemzetközi nyári akadémiájára

Közel 200 fiatal jelentkezett idén az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara július 14-23. között immár 19. alkalommal rendezi meg hagyományos nyári programját. A mesterkurzusokra egykoron leginkább a határon túli fiatalokat várták, de a tíznapos nyári programra immár a világ 20 országából érkeznek fiatal zenésztehetségek.

A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszéke hallgatóinak munkáiból nyílt kiállítás Nagyváradon

Nagyváradi KIRAKAT címmel, a Szent László Napok keretében nyílt meg a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszéke diákjainak Nagyváradról készített tervezési feladatait, diplomamunkáit bemutató kiállítás. A Debreceni Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem közös projektjeként megvalósuló tárlatot, melyet különleges helyszínen, a Cion neológ zsinagógában rendeztek be, Szentirmai Tamás, építész, a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének tanszékvezetője, valamint Balázs Zoltán a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszékének vezetője nyitotta meg.

Kezdődnek a diplomaosztók a Debreceni Egyetemen – Online is követhetjük az eseményeket

Az Általános Orvostudományi Kar június 14-i ünnepsége nyitja a nyári diplomaosztók július 6-ig tartó sorát a Debreceni Egyetemen, ahol 14 kar csaknem 3500 végzőse veheti át tanulmányai eredményét, a végzést igazoló oklevelet. Családi ünnepség ez, amelyre valamennyi diák rokonai eljönnek Debrecenbe, azonban sokan vannak, akik ezt különböző okok miatt nem tudják megtenni. Rájuk gondolva, az intézmény évek óta online/élőben közvetíti az eseményeket.

Első alkalommal tartották meg A Partiumi Keresztény Egyetem napját

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezték meg május 9-én Nagyváradon A Partiumi Keresztény Egyetem napja című rendezvényt. A rendezvényen díjat vehetett át több olyan személyiség ? köztük Berkesi Sándor, debreceni karnagy – aki az elmúlt évek során oktatói és kutatói munkájával hozzájárultak az ?univerzitás építéséhez, fejlődéséhez, hírnevének és kapcsolatrendszerének növeléséhez?. Ugyanezen a napon ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének a PKE főépületének előteréből nyíló csendszobát és a lelkészi irodát

Lapozz bele a Partiumi Keresztény Egyetem 2019-es Felvételi tájékoztatójába

Könnyen lapozható formában, ma tette közzé a Nagyváradon működő Partiumi Keresztény Egyetem idei Felvételi tájékoztatóját. A tájékoztató nem csak az alap- és mesterképzéseket mutatja be részletesen, de hasznos információkkal szolgál a hazai és külföldi diákok beiratkozásához szükséges tudnivalókról, a felvételi menetéről, valamint az elérhető ösztöndíjakról és az egyetemi diákéletről is. A meghirdetett képzések közül a Hajdú-Bihar megyei fiatalok számára a képzőművészet szak lehet kiemelten érdekes; a romániai, felsőoktatási képzésre jelentkezni kívánók számára pedig az agrármérnöki szak, mely a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Karának kihelyezett tagozata.

Partiumi Keresztény Egyetem: július 15-26 között kerül sor a beiratkozásra és a felvételi vizsgákra

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre 2019. július 15-24. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák időpontja: 2019. július 25 -26. A beiratkozási időszakban nem szükséges személyesen megjelenni, a felvételizni kívánók online is feltölthetik dokumentumaikat. Mutatjuk a 2019-es felvételin meghirdetett alap- és mesterképzéseket, valamint a helyek számát.