Nem befolyásolja a vonatok menetrendjét a nyári időszámításra való átállás

Nem befolyásolja majd a vonatok menetrendjét a nyári időszámításra való áttérés – közölte csütörtökön a Román Vasúttársaság. Tekintettel arra, hogy a szomszédos országok is március 31-én térnek át a nyári időszámításra, a Moldovai Köztársasággal, Magyarországgal, Szerbiával, Bulgáriával és Ukrajnával közös határon át is az érvényben levő menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Nagyváradról és a határ menti településekről is elérhető a debreceni hyperbar oxigénterápia

Néhány hónapja elkezdte működését Debrecenben az amerikai befektetéssel létrejött hyperbar oxigénterápiás kezelőközpont. Alighogy elindult, nagyváradi képviselete is elkezdte tevékenységét. A terápiáról és a kezelésekről a Hyperbar Debrecen orvos-szakértőjét, Dr. Szegedi István docenst, gyermekgyógyász-, hematológus-, onkológus szakorvost kérdeztük. 

Mindössze öt nap alatt hetvenegy új kanyarós eset Romániában, ebből négy Bihar megyében

Újra fellángolt a kanyarójárvány Romániában, március 18. és 22. között 71 új esetet regisztráltak az országban, ebből négyet Bihar megyében. Az előző héten 45 új eset volt, ebből egy Bihar megyében, viszont március 3 és 8. között 111 esetet regisztráltak, ebből 16-ot Biharban. A 2016 elején kezdődött járványnak máig 62 halálos áldozata van az országban. 

Áradásveszély Bihar megyében

Elsőfokú árvízriasztást adott ki a román Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet több erdélyi megyére. A figyelmeztetés Bihar megyében a Kis-Szamos, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös vízgyűjtő medencéjét érinti.

Bihar megyében eddig huszonegy sertéspestisgócot sikerült felszámolni

Húsz megye 275 településén 1027 afrikai sertéspestisgócot tartanak nyilván – közölte a román Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság. Az intézmény tájékoztatása szerint eddig 365.403 sertést pusztítottak el. A fertőzést ugyanakkor 1112 vaddisznónál is kimutatták.  Országszerte 8557 sertéstulajdonost kártalanítottak ez idáig, nekik összesen 251,342 millió lej kártérítést utaltak. 

Íráskészség fejlesztő kéztornát dolgozott ki egy debreceni egyetemista

Az íráskészség javítását szolgáló, egyedülálló kéztornát dolgozott ki Horváth Ivett Szalóme, a Debreceni Egyetem gyógytornász hallgatója. A fiatal egyetemista 2016-ban kezdte kidolgozni módszerét, bevonva a helyi iskolákat is. A kutatás különlegessége, hogy egyfajta tudományterületeken átívelő metodikáról van szó, hiszen fizioterápiára épül, de a pedagógia alapjait is érinti.

Magas a szálló por légköri koncentrációja Debrecenben

Kedden a riasztási, szerdán a tájékoztatási küszöbértéket haladta meg a szálló por légköri koncentrációja Debrecenben. A levegő további romlását elkerülendő arra kérünk mindenkit, hogy fűtésnél lehetőleg kerüljék a szilárd tüzelőanyagok használatát és ha van rá mód, inkább a tömegközlekedési járműveken közlekedjenek. A friss meteorológiai előrejelzések szerint pénteken viharos erejű sarkvidéki légtömeg érkezik, így jelentősen javul majd a levegő minősége.

Debrecenben egészségtelen a levegő minősége

Jelentősen romlott a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt több településen – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt javasolja, hogy az emberek lehetőleg minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, kerüljék a helytelen fűtési módok alkalmazását és részesítsék előnyben a tömegközlekedést. A veszélyes és egészségtelen minősítést kapott területeken  nem javasolják a kerékpározást sem.