NAV: már elérhetők az aktuális bevallási információk

Elindult Magyarországon az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A NAV ebben az évben még több adózónak, a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan.

Ezek lesznek a hivatalos munkaszüneti napok 2019-ben Magyarországon és Romániában

Talán az előttünk álló hónapokhoz segít erőt gyűjteni, minden esetre immár hagyomány, hogy az új esztendőt rögtön a hosszú hétvégék, munkaszüneti- és ünnepnapok számbavételével kezdjük. A lelki okokon túl, az előttünk álló esztendő megtervezéséhez is hasznos, ha tudjuk, melyek azok az időszakok, amelyeket pihenéssel tölthetünk majd 2019-ben.

Hóviharokra kell számítani Románia hegyvidékein

Hóviharokra kell számítani 21 megye hegyvidékein – figyelmeztet a román Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetése szerint hétfőn hajnali 2 és este 21 óra között a hegyvidékeken havazni fog, és felerősödik a szél, főleg a Déli-Kárpátokban, ahol sebessége elérheti a 90-100 km/h-t. A hóvihar miatt jelentősen lecsökken a látótávolság. Mérsékelt havazás Máramarosban és Erdély északi, valamint keleti régióiban is várható. 

Az erdő dala – vers-, próza- és meseíró pályázat határon túliaknak is

Az erdő dala címmel országos vers- próza- és meseíró pályázatot hirdet a Debreceni Nagyerdőért Egyesület általános- és középiskolások részére, melyre a határon túli iskolások írásait is várják. A témaválasztás szabad, de a pályaműnek valamilyen formában mindenképpen kapcsolatban kell lennie az erdővel, a természetes környezettel. A beérkezett műveket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el.

Megérkezett a havazás

Magyarországra és Romániába is megérkezett az igazi tél. Bár vasárnap délig Bihar megyére nem adtak ki vészjelzést, havazás, hófúvás miatt Hajdú-Bihar megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A magyar Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a havazás vasárnap napközben keletre, északkeletre szorul vissza, miközben a hőmérséklet is több helyen fagypont fölé emelkedik és északkeleten havas eső is lehetséges, így jelentősebb hógyarapodás már nem valószínű.

Új útvonalak és új repülőgép a Wizz Air debreceni bázisán

Megérkezett a Wizz Air újabb Airbus A320-as repülőgépe a légitársaság debreceni bázisára. Dortmund, Doncaster-Sheffield, Bázel-Mulhouse-Freiburg (EuroAirport) és Barcelona mostantól közvetlenül is elérhetővé válik a debreceni repülőtérről. A légitársaság három további járatot indít 2019 tavaszán a debreceni bázisáról, így már Palma de Mallorca, Lárnaka és Málta is kényelmesen elérhető a Wizz Air járataival.

Új elektromos töltőállomások Debrecenben

Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programja keretében Debrecenben új elektromos töltőállomásokat és hozzájuk tartozó parkolóhelyeket alakítottak ki. A mostantól működő kilenc állomás telepítésére azért volt szükség, mert egyre több az elektromos meghajtású autó a városban. Egyelőre az elektromos töltőállomások használata ? mint ahogy a zöld rendszámú autók számára a debreceni fizető várakozóhelyek használata is ? ingyenes lesz.