Három hét múlva kezdődik a kollégiumvadászat

Nem kell a lakhatás miatt aggódnia a Debreceni Egyetem hallgatóinak, ugyanis több mint 4800 férőhely közül választhatnak igényeiknek és pénztárcájuknak megfelelően, ezek közül 1329 ágy jut az elsőéveseknek. Debrecenben tizenegy, Hajdúböszörményben és Nyíregyházán pedig egy-egy igényes, jól felszerelt kollégium várja a diákokat.

Elektronikus anyakönyvi rendszer létesül Romániában

Az anyakönyvi okiratok informatikai feldolgozását célzó programot indított el hétfőn az európai alapokért felelős minisztérium – közölte Rovana Plumb miniszter. Plumb szerint minden születési, házassági, halotti, illetve válásról szóló anyakönyvi okiratot feldolgoznak, az összesen ötvenmillió irat egy integrált informatikai rendszerbe kerül. A 185 millió lej értékű programot európai uniós alapokból finanszírozzák, kivitelezésére 36 hónap áll rendelkezésre.

Villamos pályarekonstrukció kezdődik Debrecenben, változik a közlekedés

A biztonságos villamosközlekedés, valamint az 1-es villamos vonal forgalmának fenntartása érdekében a DKV Zrt. több pályaszakaszon felújítási munkákat végez 2018. június 22. és július 15. között. A rekonstrukciós munkák ideje alatt a Nagyállomás és a Kálvin tér között, valamint az 1-es villamos teljes vonalán szünetel a villamos közlekedés, helyette villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Romániát is újra járják a Google autói

Ezen a nyáron visszatérnek Romániába a Google gépkocsijai, hogy felújítsák a Google Maps térképeinek utcaképeit – közölte a Google. A két hónapos romániai kampány június 25-től indul, Magyarországot  május 16-a óta járják a Google autói, hogy a Street View, azaz az utcakép funkcióit frissítsék. A Google Maps-be feltöltenek olyan képeket is, amelyek az erdélyi turisztikai látványosságok környékén készültek.

Debrecenben bevezették az applikációs parkolási rendszert

Új elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be ? Magyarországon elsőként – Debrecen két belvárosi parkolójában. A rendszer úgy működik, hogy először regisztrálni kell, majd amikor megérkezünk a sorompóhoz, a rendszám-felismerő beazonosítja a járművet és beenged. A rendszer méri az időt, és amikor elhagyjuk a parkolót, levonja a bankkártyáról a fizetendő összeget, mindezt úgy, hogy elő sem kell venni közben a mobiltelefont.