Új épületbe költözött a Cégbíróság és a Gazdasági Kollégium
A héten elindult az ügyfélfogadás, és megkezdődtek a tárgyalások a Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiuma és Cégbírósága új épületében, az Arany János utca 30. szám alatt.
A héten elindult az ügyfélfogadás, és megkezdődtek a tárgyalások a Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiuma és Cégbírósága új épületében, az Arany János utca 30. szám alatt.
Ahogy azt már az előző években is megszokhattuk, a Szent László Napok utolsó három napján idén is felpörögnek az események, kicsik és nagyok egyaránt számtalan program közül választhatnak, ha eljönnek a nagyváradi várkertbe.
Fergeteges, tágabb értelemben is családi fesztiválnak ad otthont Debrecen ezen a hétvégén. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége június 23-án, a Családok éve 2018 programsorozat keretében, a nagyerdei Békás-tó mellett rendezi meg az Erdélyi Magyar Családok Fesztiválját. Az eseményre, amelyet a város is támogat, több száz erdélyi családot és több mint ezer belföldi résztvevőt várnak a szervezők.
Várhatóan 2019 szeptemberétől új területtel bővül a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának kínálata. A ?Magyar Értéktár? alapszak mellett induló 10 másik szak egyike a ?Kulturális örökség? szakirányú továbbképzés, amelynek előkészítésében és kidolgozásában részt vettek a Partiumi Keresztény Egyetem oktatói is. Az oktatás a Debreceni Egyetem kihelyezett képzéseként Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen indul.
Mindenki által ismert és közkedvelt slágerekkel örvendeztették meg a nagyváradi közönséget szerdán a debreceni Csokonai Színház művészei ? Újhelyi Kinga, Papp István, Vranyecz Artúr és Dargó Gergely ? akik Kéne egy álom? címmel tartottak Sanzonestet a nagyváradi vár nyári színházában, a 6. Szent László Napok rendezvénysorozat keretében.
A Bihar Megyei Tanács idén összesen több mint ötven kilométernyi aszfaltút rendbetételére különített el forrásokat. A rendelkezésre álló keretből nyolc-tíz magyarlakta település komplex burkolatfelújítási munkálatai valósulnak meg.
A tavalyi évben, amikor Debrecen volt a Múzeumok Éjszakájának fővárosa, összesen 60 ezer látogató volt kíváncsi a múzeumi ünnep városi programjaira. Debrecen számos intézménye fogott össze idén is, hogy különleges, ezerszínű éjszakával varázsolja el vendégeit. Megmutatjuk az összes programot!
Eredeti állapotába állítják helyre az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületét, miután megtalálták az eredeti művészi falfestményeket az épület dísztermében. A város szándéka, hogy az épület a 2020-as évek elejére régi pompájában adjon helyet társadalmi eseményeknek. Egyik helyisége Magyar Ház funkciót kaphat: a Partium értékeinek bemutatásában, továbbá nemzetpolitikai kapcsolatoknak kialakításában és intézményekkel való kapcsolattartásban vehet részt.
A nagyváradi ?Euro Foto Art? Nemzetközi Egyesület felajánlása alapján, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége úgy döntött, hogy a 2018. évi Fotóművészeti Nyári Egyetem helyszíne Nagyvárad lesz. A június 30. – július 7. között zajló rendezvényen ötven magyarországi, szerbiai és romániai fotós vesz részt.
Nagyvárad és Bihar megye elfeledett kincsei címmel közöl úti riportot a Magyar nyelvű National Geographic. A cikk szerzője, akit útján dr. Bántó Norbert, a Bihar Megye Turisztikai Célpont Menedzsment Ügynökség igazgatója kísért, többek között a Révi-szorosról, a Zichy- barlang felfedezéséről, a nagyváradi várról és az azt övező legendákról ír.
Debreceni működésének 6. évfordulóját ünnepli a Wizz Air légitársaság. Első itteni járatának indulása óta a WIZZ 1,2 millió utast szállított debreceni útvonalain, idén 330 000 helyet biztosít a városból utazók, illetve az idelátogatók számára, jövőre pedig már közel 600 000 ülőhelyet kínál 11 országba közlekedő 14 debreceni útvonalon.
Tegnap nyitották meg, mától pedig bárki számára látogatható az Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig című kiállítás a debreceni MODEM-ben.