A Szent László Napok is szorosabbra fűzi Debrecen és Nagyvárad kapcsolatát

Bár a hétvégén már több, a Szent László Napok rendezvénysorozatába foglalt esemény is lezajlott, a hatodik alkalommal megrendezett kulturális fesztivál hivatalos megnyitóját a nagyváradi Szigligeti Színházban, hétfőn este megrendezett díszelőadás jelentette. Az eseményen részt vett, és köszöntőt mondott Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere is.

Villamos pályarekonstrukció kezdődik Debrecenben, változik a közlekedés

A biztonságos villamosközlekedés, valamint az 1-es villamos vonal forgalmának fenntartása érdekében a DKV Zrt. több pályaszakaszon felújítási munkákat végez 2018. június 22. és július 15. között. A rekonstrukciós munkák ideje alatt a Nagyállomás és a Kálvin tér között, valamint az 1-es villamos teljes vonalán szünetel a villamos közlekedés, helyette villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Felavatták gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester és Mile Lajos kolozsvári főkonzul jelenlétében leplezték le gróf Rhédey Lajos szobrát hétfőn, a róla elnevezett nagyváradi parkban, a 6. Szent László Napok rendezvénysorozat nyitónapján. A művet a Nemzeti Kulturális Alap támogatása és civil adományok által Deák Árpád szobrászművész készítette el, és a Rhédey-kert egyik leginkább szem előtt levő pontján, a nyári színpad előtti zöldövezetben kapott helyet.

A László Gyula emlékkonferencián tartott előadást Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere

A Szent László Napok nyitónapján tudományos konferenciával adóztak a Nagyváradon elhunyt László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész, történész, képzőművész, egyetemi tanár emlékének. Előadást tartott dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is, aki történelmi áttekintésében azt mondta: Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt.

Romániát is újra járják a Google autói

Ezen a nyáron visszatérnek Romániába a Google gépkocsijai, hogy felújítsák a Google Maps térképeinek utcaképeit – közölte a Google. A két hónapos romániai kampány június 25-től indul, Magyarországot  május 16-a óta járják a Google autói, hogy a Street View, azaz az utcakép funkcióit frissítsék. A Google Maps-be feltöltenek olyan képeket is, amelyek az erdélyi turisztikai látványosságok környékén készültek.

A Szent László Napok első rendezvénye immár hagyományosan Biharkeresztesre vezetett

A határok feletti nemzetegyesítés jegyében, immár hagyományos biciklitúrával vette kezdetét a vasárnapi nulladik napon az idén június 18?24. között zajló Szent László Napok. A nagyváradi várból, Szent László királyunk egykori temetkezési helyétől indult a túra, hogy a trianoni határon át, Biharkeresztesre érkezzen Szent László szobrához.