Megnyerték a finanszírozást a Hajdú-Bihar?Bihar megyei közös stratégiai projektek

A Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program ellenőrző bizottsága, Aradon tartott, június 28-i ülésén, a határ menti stratégiai projektek finanszírozásáról meghozott döntése értelmében, a Hajdú-Bihar?Bihar megyei közös egészségügyi és kulturális pályázatok megkapták a finanszírozáshoz szükséges pontszámot. Megnyílt a lehetőség a képünkön látható Latinovits Színház felújítására is.

Három millió eurós természetvédelmi projekt indult Nagyszalonta és Békés összefogásával

A Románia-Magyarország határ menti együttműködési program pályázatán, önkormányzati és civil összefogással nyert 2 millió 997 ezer eurós uniós támogatásnak köszönhetően, Nagyszalonta és Békés térségében elkezdődhettek a közös természeti örökség megőrzését és fejlesztését, a természeti értékek védelmét biztosító programok és beruházások.

Pásztor Sándor: A dolgokat csak össze kell rakni, és normalitásként felfogni

?Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az országhatár egy virtuális vonal legyen?, hiszen ?ebben a közösségi térben közösen vagyunk itt magyarok és románok, és azt gondolom, hogy ezt józan és épkézláb embernek pozitívumként kell felfognia? – mondta portálunknak Pásztor Sándor, a Bihar megyei Tanács elnöke, akit a megye múltjáról és jelenéről, a magyar közösség helyzetéről, a határon átívelő kapcsolatokról, közös pályázatokról kérdeztünk.

A lőtér helyett a főtéren mutatkoznak be a debreceni katonák

Szent Lászlót, a lovagkirályt, a lövészkatonák védőszentjét ünnepeli az 5. Bocskai István Lövészdandár június 30-án, szombaton. A hagyományos lövésznapon harci járművek foglalják majd el a Kossuth teret, és nem csak a földön, de a levegőből is érkeznek majd katonák, hogy különböző bemutatókkal, színes programokkal bizonyítsák: a honvédség is lehet menő!

Elköltözik a nagyváradi polgármester irodája

Az ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte városháza sem kerülheti el a sorra rehabilitált nagyváradi századfordulós paloták sorsát, ősszel elkezdődik felújítása. Miután visszakapja eredeti szépségét, az épület főbejárati részét, az előcsarnokkal, a díszteremmel és polgármesteri irodával megnyitják a turisták előtt, de ünnepi eseményeknek is helyet ad majd. A polgármesternek pedig a továbbiakban a jelenlegi alpolgármesteri irodában kell majd ?meghúznia? magát.

Magyarországon itthon voltunk

Erdélyt járó emberként is meglepte, milyen fontos a határon túliaknak a magyar nemzethez való tartozás ? mondta néhány nappal ezelőtt Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, a határon túl élő magyarok bemutatkozó rendezvénysorozatáról beszélve.  Debrecenben, a hétvégén zajló Erdélyi magyar családok fesztiválján érezni, szinte tapintani lehetett mindazt, amiről a szervező beszélt. Mint ahogyan azt is, hogy a város megértette, befogadta ezt az üzenetet, és válaszolt is rá. Ott, a Békás-tó partján.

Magyarországon itthon vagyunk! Erdélyi magyar családok fesztiválja Debrecenben

Fergeteges, tágabb értelemben is családi fesztiválnak ad otthont Debrecen ezen a hétvégén. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége június 23-án, a Családok éve 2018 programsorozat keretében, a nagyerdei Békás-tó mellett rendezi meg az Erdélyi Magyar Családok Fesztiválját. Az eseményre, amelyet a város is támogat, több száz erdélyi családot és több mint ezer belföldi résztvevőt várnak a szervezők.