Papp László: városunkban mindig érezhető volt a határon túli magyarság iránt vállalt felelősség

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a trianoni békediktátum 98. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást rendezett a Bem téren, Émile Guillaume Magyar fájdalom című szobránál.  Papp László polgármester beszédében azt mondta: követendő minta az, hogy Debrecenben mindig érezhető volt a határon túli magyarság iránt vállalt felelősség. Ezért fontos ma is az Érmellék vidéke, Nagyvárad és Szatmárnémeti városa és annak magyarsága, ugyanúgy, mint a kárpátaljai Ungvár, Beregszász vagy Salánk. Az alábbiakban az ünnepi beszédet teljes terjedelmében közöljük.

Ma van a Nemzeti összetartozás napja

A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Ma szerte a világon megemlékezéseket tartanak  a magyarok.

Nagyvárad évente 2 millió eurót költ az egyetem fejlesztésére

Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere bemutatta, és nyilvános vitára bocsátotta az egyetem – az Országos Beruházási Intézettől rendelt – hosszú távú fejlesztési tervét. Bejelentette, hogy a városi költségvetés évi 2 millió euróval járul hozzá a terv megvalósításához, de további finanszírozásokat vár az ország és a megye költségvetéséből, valamint európai pályázati forrásokból

A debreceni szőnyegbombázás áldozataira emlékeztek

Az 1944. június 2-ai debreceni szőnyegbombázás áldozataira emlékezve Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. június 2-án megemlékezést és koszorúzásokat rendezett a Medgyessy sétányon, a város hősi halottainak és polgári áldozatainak emlékművénél, valamint a Nagyállomás épületének falán elhelyezett emléktáblánál.

Huszonöt éves a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye

A debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye megalapításának 25. évforduló alkalmából ünnepi szentmisét tartottak szombaton Debrecenben, a Szent-Anna székesegyházban, amelyen részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a határon túli magyar egyházmegyék főpásztorai, a testvéregyházak vezetői, világi méltóságok és az egyházmegye hívő közössége. A ceremónián bemutatták a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus országjárásra induló missziós keresztjét.

Gasztro-híd Várad és Debrecen között

Nyersvegán ételkölteményekkel vette le lábukról a gasztronómiai élvezetek kedvelőit a határ mindkét oldalán Varga István, a Nyers Séf, aki május 27-én Debrecenben, 28-án pedig Nagyváradon tartott tematikus gourmet élményvacsorákat. Ezek kapcsán kérdeztük őt arról a magyarországi menzareformról, amelynek Debrecenben ő az egyik letéteményese, a nyersvegán táplálkozás filozófiájáról, és arról is, hogyan érezte magát Nagyváradon.

Indul a Debreceni Bringaprogram, vasárnap lesz a Bringafeszt

Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programja kiemelt figyelmet fordít a kerékpárutak építésére és a kerékpáros életmód népszerűsítésére. A Debreceni Bringaprogram részeként szervezik meg június 3-án, vasárnap az 1. Debreceni Bringafeszt-et, és hamarosan egyedi kerékpárszámlálót telepítenek a Csonkatemplom elé, amely képes megszámolni, hogy az adott napon hány bringás halad át az adott útszakaszon.

25 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, az ünnepi szentmisén részt vesz Böcskei László nagyváradi megyés püspök is

Szent II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtt, 1993. május 30-án kelt ?Hungarorum gens? kezdetű bullájával megváltoztatta a magyar katolikus egyház szervezeti felépítését és megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Az egyházmegye megalapításának 25. évfordulóját Debrecenben egy hetes ünnepségsorozattal ünneplik, melynek záró szentmiséjét június 2-án, szombaton tartják. Az Erdő Péter bíboros által celebrált szentmisén részt vesz Böcskei László nagyváradi megyés püspök is.

Sétányt neveztek el Marossy Anna természetvédőről Váradon

Marossy Anna biológusról, természetvédőről, a váradi Körös-part és a püspökfürdői tündérrózsa-rezervátum egykori védelmezőjéről nevezték el a nagyváradi Libertăţii park(Ezredévi Emléktér) gyalogos sétányát. A névadást még tavaly kezdeményezte egy váradi polgár, aki az ügy érdekében aláírásba is kezdett, nem eredménytelenül: ötletét akkor 848 váradi polgár támogatta kézjegyével.