Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök mutat be szentmisét Nagyváradon

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja a híveket április 29-én a nagyváradi székesegyházba, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünnepeljük. A szentmise főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök lesz. 

Készültek a szezonnyitóra a nagyváradi strandok

A beltériek mellett, mostantól 7 kültéri medencével és 6 vízicsúszdával is várja látogatóit a nagyváradi Nymphaea Aquapark. A város egyik fő turisztikai vonzerejének számító létesítménynek tavaly háromszázezer látogatója volt, idén is legalább ennyire számítanak. A városnak az Őssi lakónegyedben is van egy strandja, amely 5 termálvizes medencéjével a teljes szezon ideje alatt nyitva tart majd. A városvezetés szeretné, ha utóbbi, mint ahogy neve is mutatja, megmaradna igazi strandnak, ahol a város lakossága decens körülmények között, elérhető áron tölthetné el szabad idejét.

Négy hónap késéssel fogadták el Bihar megye költségvetését

Tegnap végre elfogadta 2018-as évi költségvetését a Bihar Megyei Tanács. A törvény szerint, a központi költségvetés megjelenése után 45 napon belül kellett volna megtennie, de a nemzeti liberális frakció, kihasználva az egyenlő erőviszonyokat, eddig nem szavazta meg. A megyei tanácsban a vezetést adó szociáldemokrata, demokrata-liberális, RMDSZ-koalíció, valamint az ellenzéki nemzeti liberális frakció, jelenleg egyaránt 17-17 mandátummal rendelkezik. A tegnapi 18 igen és 16 tartózkodó szavazatarány úgy jött létre, hogy az ellenzéki frakció egyik tagja ?átszavazott?.

A keresztényüldözés ellen emelték fel szavukat a görögkatolikus püspökök

A V4 országok görögkatolikus püspökei közös nyilatkozatban hívják fel a figyelmet a közel-keleti keresztényüldözésre és a bevándorlók helyzetének helyes, evangéliumi kezelésére. Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország nyilatkozatot aláíró görögkatolikus püspökei közös erővel kívánják felhívni a figyelmet azok szenvedésére, akik keresztényüldözés és háborús konfliktusok miatt hazájukat elhagyni kényszerültek.

Tíz éve járnak Ultra Low Floor villamosok Váradon, de a Siemens már 112 éve is itt volt

“1906 április 25 – elindult a nagyváradi villamos. Már az első megállóban nagy embertömeg várta, halandók, akik csak azért keltek fel éjszakának idején, hogy részesei lehessenek a Nagyvárad számára eddig ismeretlen csodának. És ameddig a ragyogó vagonok elértek a Kispiacra…mindenik ajtaja felett ott mosolygott a nagyon sokat igérő felírat: Megtelt!” ? így írt 112 évvel ezelőtt a helyi sajtó a győri vagongyárban gyártott, Siemens és Schuckert elektromos berendezésekkel ellátott villamosvagonok nagyváradi indulásáról. 2018. április 23-án pedig tíz éve annak, hogy a modern Siemens ULF villamosok a nagyváradi tömegközlekedés szolgálatába álltak.

Nagyváradon is magasba emelték a bringákat (Galéria)

Idén is megmozdul Nagyváradon a kritikus tömeg: a Bihar megyei ProBikers Egyesület vasárnap este tartotta a Critical Mass kerékpáros felvonulást. A közel 300 bringás demonstrációjának célkitűzése, hogy a városban bővítsék a kerékpárút-hálózatot, illetve az, hogy a közlekedés többi résztvevője nagyobb tiszteletet tanúsítson a biciklivel közlekedők iránt. 

Jövő héten kezdődik a Festum Varadinum

Április 29. – május 13. között immár huszonhetedik alkalommal kerül megszervezésre a nagyváradi magyar közösség legnagyobb múltra visszatekintő rendezvénysorozata, amelynek programjában egyházi ünnepek, kulturális és oktatási intézmények eseményei, konferenciák, klasszikus és könnyűzenei koncertek egyaránt helyet kapnak. A programsorozat részeként május 10-én Váradra látogat majd Papp László, Debrecen polgármestere is, hogy részt vegyen azon a Nagyvárad-Debrecen kulturális kapocs ? híd elnevezésű eseményen, amelyen kulturális intézmények partnerségi szerződéseinek aláírására kerül majd sor.

Csapatzászlót kapott Áder Jánostól a debreceni felderítő ezred

Magyarország köztársasági elnöke csapatzászlót és zászlószalagot adományozott a debreceni 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezrednek, amelyet április 19-én Debrecenben adtak át az alakulatnak.  A korábbi felderítő zászlóalj kivált a MH 5. Bocskai István Lövészdandár állományából, és ez év január 1-jén önálló ezred lett.  A csapatzászló a bajtársiasság, a hűség és a haza védelme iránti elkötelezettség szimbóluma ? áll az adományozó okiratban.