Nagyvárad idén is csatlakozott az Egymilliárd nő ébredése elnevezésű kampányhoz

Civil kezdeményezésre, idén harmadik alkalommal csatlakozott Nagyvárad az Egymilliárd nő ébredése (One Billion Rising) világméretű kampányhoz. Az esemény a nők és lányok elleni erőszakkal szembeni fellépésért mozgósít a tánc és a művészet erejével. A Szent László téren a kezdeményezők, Szabó Andrea és Coznici Renáta segítségével, mintegy hatvanan táncoltak a mozgalom dalára, a Break the Chain című dalra. Szegedi Éva fotóriportja.

A nagyváradiak nemzeti ünnepe ma már elképzelhetetlen forradalmi sütik nélkül  

Március 12 és 16. között ismét alkalomhoz illő sütikkel ünnepelhetik a nagyváradiak március 15-ét. Az Egész Erdélyben és Partiumban egyedülálló kezdeményezés rövid idő alatt nem csak a helyi magyarság körében lett elengedhetetlen része a nemzeti ünnepnek, de a helyi románság kultúránk és ünnepeink iránti érdeklődését is felkeltette.

Forradalmi sütik napjai Nagyváradon: újra a kínálatban a Deák-torta és a Kossuth-kifli. Idei újdonság a Szacsvay-szelet

Az Ovisuli Egyesület, az Összefogás Nagyváradért Egyesület, az RMDSZ Bihar megyei Nőszervezete és a Fan Ice cukrászda az idén is alkalomhoz illő sütikkel lepi meg az ünneplő nagyváradiakat (és persze nemcsak őket) március 12. és 16. között. Újra a kínálatban a Deák-torta és a Kossuth-kifli ajándék marcipánkokárdával, az idén először pedig a piros-fehér-zöld nemzeti színű Szacsvay-szeletet is bemutatjuk, amely mellé egy marcipán lúdtollat kapnak ajándékba azok, akik a cukrászdába látogatnak, utalásként arra, hogy Szacsvay Imre mártírjegyzőnek csak ?egy tollvonás volt a bűne?.

Bemutatták az 1100 hívő keze munkája nyomán megszületett, váradi kézírásos Bibliát

Partium immáron másodjára nagyot alkotott a magyar bibliakiadás történetében. Károli Gáspárunk magyar kultúraformáló, egyházépítő ősfordítása után most 1100 hívő, bibliaolvasó lélek szorgos keze munkája nyomán megszületett a váradi kézírásos Biblia. A 14 kötetet ma mutatták be a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, ünnepélyesen szolgálati újtára engedve azokat.

A ROVE és a debreceni INNOVA partnerségi projektje keretén belül új alkotói- és közösségi teret adtak át a nagyváradi püspöki palota pincéjében

A FIX Makerspace a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (www.rove.ro) és a debreceni INNOVA partnerségi projektje keretén belül valósul meg, amelyet az Interreg V-A Románia-Magyarország Program támogat az Európai Regionális Fejlesztési Alapon keresztül, az Európai Unió és a két állam kormányának hozzájárulásával a nagyváradi római katolikus püspöki palota pincéjében.