Megemlékezések Szent István államalapító királyunk ünnepén
Nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István király napja, augusztus 20. alkalmából Debrecen önkormányzata pénteken megemlékezéseket rendezett. (GALÉRIA)
Nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István király napja, augusztus 20. alkalmából Debrecen önkormányzata pénteken megemlékezéseket rendezett. (GALÉRIA)
Debreceni látogatásának harmincadik évfordulóján, szerdán a helyi Szent Anna-székesegyház előtt felavatták Szent II. János Pál pápa egészalakos szobrát, Kovács Jenő szobrászművész alkotását.
Az egyedi lánc elkészítése több hónapos munkát igényelt, melyet Hangyel Roland designer tervei alapján valósítottak meg.
Begördült Nagyváradra a Pálosan szép az élet című vándorkiállítás. Az átalakított autóbuszban berendezett tárlat augusztus 18-19-én, szerdán és csütörtökön a Barátok temploma előtt, a Sal Ferenc (Dunării) utca 1. szám alatt, naponta 10 és 20 óra között várja a látogatókat. (GALÉRIA)
Első alkalommal indít saját tulajdonú, teljesen elektromos virágkocsit a debreceni önkormányzat. A cél, hogy az következő években fokozatosan ilyen kocsikra váltsanak.
Idén augusztus 20-22. között rendezik meg Nagyváradon a Magyar Kultúra Napjait. A város magyar közösségének sajátosságait, értékeit és hagyományait bemutató, de Nagyvárad egész közösségének szóló rendezvényhez idén is hozzátartoznak a Debrecenből érkező virágkarneváli kocsik.
A méreteiben szerény, azonban technikai megoldásait tekintve igen figyelemreméltó barokk stílusú kápolna építését 1754 körül kezdték meg. Felszentelésére ? az Őrangyalok tiszteletére ? 1765-ben került sor.
Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, illetve közös kulturális örökségünk jobb megismerése a célja a Pálosan szép az élet! című kiállításnak, amelyet augusztus 18?19-én a nagyváradiak is megtekinthetnek. A Körös-parti városba a Szent László Egyesület által elhozott tárlat egy buszon kap helyet, amely szerdán és csütörtökön a Barátok temploma előtt, a Sal Ferenc (Dunării) utca 1. szám alatt állomásozik majd, és naponta 10 és 20 óra között várja a látogatókat.
Az első két bölcső sikere után felajánlásokból és adományokból újabb három bölcső készült el a nagyváradi Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete kezdeményezésére Bihar megyében elindított program keretében, ezeket mostantól lehet igényelni.
A debreceni karneváli felvonulás ékköveit, a virágkocsi kompozíciókat ebben az évben is kiállítás formájában láthatja a közönség, augusztus 20?án a Nagyerdei körúton, augusztus 21-22. között pedig a Kossuth téren és Piac utcán kerülnek kiállításra. Augusztus 20-án 21 és 24 óra között esti fényben, kivilágítva is megtekinthetőek lesznek a virágkocsi kompozíciók. Emellett a virágkocsik egy része látható lesz Esztergomban, Nagyváradon és Hajdúszoboszlón is.
Immár több éves hagyomány, hogy Szent István napján Nagyvárad magyarsága jelképeit szabadon használva emlékezhet meg a magyar államalapításról, egyúttal az új kenyér megszentelését is a megyeszékhely főterén, a városalapítóról nevezett Szent László téren, közösségben élheti meg.
Éppen születésnapján, augusztus 09-én ünnepelték meg a nagyváradi Zion neológ Zsinagógában mintegy száz barát, ismerős, fotóművészek, rokonok és családtagok jelenlétében Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművészt.