Hajdúszoboszló lett az Év turisztikai települése

Hajdúszoboszló lett az Év turisztikai települése – az idén negyedszer -, a Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel négycsillag superior az Év Szállása és a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő az Év turisztikai attrakciója a Szallas.hu portál versenyén. A verseny új kategóriával is bővült: minősítették a legvonzóbb román szálláshelyeket is.

Kistemplomi Advent: a jegyvásárlással az egykori nagyváradi orgonaépítő hangszerének felújítását támogathatjuk

Első ízben rendezik meg a debreceni Református Kistemplomban a Kistemplomi Advent 2018 programsorozatot. A különleges estek támogatójegyeinek, bérleteinek megvásárlásával a kistemplomi Kiszel-orgona felújításának utolsó ütemét is támogathatjuk. Az orgonát 1862 és 1881 között építette Kiszel István, Debrecen város szülötte, nagyváradi orgonaépítő, aki e hangszer építése miatt egész műhelyével Debrecenbe költözött.

Felmérés: a romániai lakosság 31 százaléka Magyarországgal ápolná a legjobb viszonyt

A megkérdezettek közül a legtöbben, a romániai lakosság 31 százaléka gondolja úgy, hogy Romániának a szomszédos országok közül Magyarországgal kell a legjobb viszonyt fenntartania – derült ki egy közvélemény-kutatásból. Arra a kérdésre, hogy melyik országot tartják Románia legerősebb szomszédjának, a megkérdezettek 49 százaléka Magyarországot nevezte meg.

Visszakerül a Nagytemplomba Diószegi Sámuel emlékirata

Az 1806-ból származó emlékiratot a Nagytemplom építésekor a keleti toronyban rejtették el, hogy az utókor számára pontos leírást adjon a korábbi András-templom épületéről és a gyülekezet életéről. Évszázadokkal később, egy felújítás során az emlékirat eltűnt a toronyból, majd a becsületes megtaláló a Déri Múzeumnak ajánlotta fel a dokumentumot.

A Püspöki Palota kertjében idén is lesz gyertyagyújtás, és megnyitja kapuit az Adventi Vásár

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség advent szombatjain a Székesegyház előtti téren felállított adventi koszorúhoz várja a nagyváradi plébániákat, papokat, szerzeteseket és híveket – közös gyertyagyújtásra. A szabadtéri, két méter átmérőjű koszorú első gyertyája, december 1-jén, az egyházmegye szeminaristái által vezetett szertartás keretében lobban majd lángra. December 8-án pedig immár ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Püspöki Palota kertjében a jótékonysági Adventi Vásár, ahol Szent Miklós püspök is meglátogatja a legkisebbeket.

Civil- és egyházi vezetők támogatását várja a Néppárt a Szent László-szobor és a városnap időpontjának megváltoztatása ügyében

A nagyváradi főtér felújítását követően, a városvezetés új szobrok felállítására készül a Szent László téren. Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete szeretné, ha ?a történelmi hűség és az arányosság jegyében?, Szent Lászlónak is állna ott lovasszobra. Ugyanakkor úgy vélik, időszerű lenne a városnap időpontjának áthelyezése is, egy olyan napra, ?melyet bárki ? nemzeti hovatartozástól függetlenül ? jó szívvel megünnepelhet.?

Mézeskalácsos mesterek találkozója Nagyváradon: a legjobbaktól leshetjük el a mézeskalács készítés fortélyait

November 13-17. között a Pro Familiae Alapítvány tizedik alkalommal szervezi meg Nagyváradon a mézeskalácsosok találkozóját, hazai és magyarországi meghívott mesterek részvételével. Képes beszámolónk ma reggel készült az eseménynek helyet adó Ady Líceumban, ahol a szervező Jakabffy Emma beszélt arról, hogyan született meg az immár egy évtizede nagy népszerűségnek örvendő rendezvény ötlete.