Az én Debrecenem

Ezzel a címmel nyílt tárlat a Kanonok soron található Tibor Ernő Galériában csütörtökön délután. Nagy Adrienn hozta el festményeit a cívisvárosból Nagyváradra, akiről tudható: szinte művészeti programja, hogy a cívisváros jellegzetes épületeit, templomait, múzeumait, utcarészleteit festi ? így mutatja meg azt a világot, ahol otthonra talált, s melyet szeret és szépnek lát.

Debreceni, nagyváradi, aradi és szatmári ifjú tollforgatók találkoztak a Partium Házban

A debreceni Partium Ház, a szatmári Szamos folyóirat és az Újvárad folyóirat kiadója, a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület nemzetközi irodalmi kört szervezett fiatalok számára. Az első találkozóra április 21-én, Debrecenben került sor. A résztvevő debreceni, szatmári, aradi és Bihar megyei ifjú tollforgatók az év folyamán több alkalommal találkoznak Debrecenben és Nagyváradon, ahol költők, szerkesztők közreműködésével vitatják meg egymás írásait. 

Különleges művészeti programok, orgonafelújítás a váradi püspöki palotában

Immár negyedik kiállítását nyitja meg a megújult Barokk Palota. A ?művész műterme? tematikára épülő tárlat mellett Artur Kaganovskiy világhírű hegedűművész és zenészbarátai jótékonysági koncertjére is várják az érdeklődőket. Ugyanakkor megkezdődtek a székesegyház megújuló 18. századi orgonájának felszentelésekor tartandó koncert próbái is.

Flashmobbal nyitott az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója

A fesztivál április 21-én, a Szent László téren megszervezett néptáncos flashmobbal kezdődött meg, amelyet 16 órától a Nagyvárad Táncegyüttes nyitóelőadása, a Boldog békeidők követett. A fesztivál első napján, este 20 órától a Bekecs Néptáncegyüttes Örkény-feldolgozását, a Tóték című drámából készült táncszínházi adaptációt láthatja a közönség.

Ismét lesz költészeti fesztivál Debrecenben

Idén ismét megrendezik “egy paleolit távirat” címmel a debreceni költészeti fesztivált, a programok középpontjában a száz éve született Nemes Nagy Ágnes költészete áll ? jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón, melyen Puskás István, Debrecen Város kultúráért felelős alpolgármestere, Szirák Péter, a Debreceni Költészeti Fesztivál kurátora és Pogrányi Péter főszervező ismertették a programokat.

Elkezdődtek a Für Elise olvasópróbái a Csokonai Irodalmi Laborban

Bár a Für Elise a gyermek- és ifjúkori megpróbáltatások története, csakúgy, mint a többi Szabó Magda regény, tele van életszeretettel, életörömmel és játékossággal ? mondta Ráckevei Anna az írónő utolsó regényéből készült színdarab tegnapi olvasópróbáján a Csokonai Irodalmi Laborban. A színművész, aki a debreceni új színházépület, a Csokonai Fórum átadásakor debütáló darabbal mutatkozik be rendezőként, arról beszélt, milyen komoly feladat előtt álltak Adorján Beáta dramaturggal, hogy az epikus műben megtalálják a drámai fókuszt, hogy a Für Elise-ből megszülethessen a színpadi produkció.

Debrecenben a Váradi műhely

Bakó Endre új tanulmánykötetét, a Váradi műhelyt mutatják be április 6-án, szerdán 18 órától a Déri Múzeumban. A debreceni irodalomtörténész új, a nagyváradi Holnap Könyvek Kiadó gondozásában megjelent kötete a múlt század első évtizedeinek nagyváradi írói közül rajzolja meg néhányuk érdekes portréját.