Ismeretlen Ady-vers a Debreczen-Nagyváradi Értesítő 1899. évi évfolyamában

Ady Endre halálának 100. évfordulójához közeledve, hírportálunk profiljába illő megemlékezéshez kerestünk forrásanyagot, így találtunk rá a költő Dal című versére, amelyet a Debreczen-Nagyváradi Értesítő 1899. március 19-én megjelent, 12. száma közölt. A vers nem jelent meg kötetben, az Ady bibliográfiákban is alig akadtunk rá, a széles nagyközönség előtt ismeretlen maradt. Portálunk azzal tiszteleg a költőóriás emlékezete előtt, hogy az ismeretlenség homályából felszínre hozza 120 éves művét.

Tematikus lapszám bemutatók, színházi előadások, felolvasó maraton – Indul az Ady 100 program Nagyváradon

Január 26-án és 27-én, Ady Endre halálának századik évfordulóján a Várad Kulturális Folyóirat, illetve a Szigligeti Színház által kezdeményezett Ady 100 program. Az egész éves ünnepségsorozat nyitányában kerekasztal-beszélgetés, tematikus lapszám bemutatók, színházi előadások és Ady-felolvasó maraton is helyet kapott.

Rendszerváltás a Modemben

Tematikus évadokkal, közönség-barátabb projektekkel és kiállításokkal, egységes jegyárral, a hagyományostól eltérő kiállításmegnyitó eseményekkel várja ettől az évtől látogatóit a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ. Az idei esztendő eseményei a rendszerváltás tematikája köré csoportosulnak majd; a központ 2019-es kiemelt kiállítása a régió paneles technológiával épült lakótelepeit kutatja; és a magyar művészettörténet legrejtélyesebb alakjának, Csontváry Kosztka Tivadarnak eddig nem ismert alkotásaival, azok titkaival is megismerkedhetünk.

Kezdetét vette a II. MAFESZT

A Nagyvárad Táncegyüttes Idegen, valamint a Csíki Játékszín A kaktusz virága című előadásával vette kezdetét a nagyváradi Szigligeti Színházban a II. MAFESZT. A Magyar Színházi Szövetség éves seregszemléjének öt napja alatt fellép a házigazda Szigligeti Színház, valamint a MASZÍN tagszínházai: a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Tomcsa Sándor Színház, a szatmánémeti Harag György Társulat, valamint a Csíki Játékszín. 

A magyar kultúra napja – Szili Katalin: számunka a haza a magyar nyelv

Szili Katalin szerint Kazinczy Ferenc olyan állócsillag, aki a maga tetteivel – a nyelvújítással, a színjátszás megújításával – járult hozzá, hogy mi elmondhatjuk: számunka a haza a magyar nyelv. A határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban közreműködő miniszterelnöki megbízott kedden a romániai Érsemjénben beszélt erről, mielőtt a magyar kultúra napja alkalmából bemutatták a “Jót ‘s jól. Kazinczy Ferenc emlékezete” című filmet.

A magyar kultúra napja: átadták  a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait

Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepeli a Magyar Kultúra Napját. A városi programsorozat kiemelt eseményeként, január 22-én, a Déri Múzeum Munkácsy-termében adták át a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait. Az eseményen köszöntőt mondott Papp László, Debrecen polgármestere, Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő és Duffek Mihály, a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elnöke.

Együttműködési megállapodást írt alá a debreceni Déri Múzeum és a Nagyváradi Várostörténeti Múzeum

A magyar kultúra napja előtt egy nappal, hétfőn délben, bensőséges, de ünnepélyes keretek között együttműködési keretszerződést írt alá Debrecenben dr. Angi János, a debreceni Déri Múzeum igazgatója és Angela Lupşea, a Nagyváradi Várostörténeti Múzeum – Kulturális Komplexum főigazgatója. A két intézményvezető ezzel a szerződéssel erősíti meg szándékát, hogy a jövőben még szorosabbra vonják a két múzeum közötti kapcsolatokat. A szándékot hamarosan tett is követi: a Déri Múzeum Párhuzamosok találkozása címet viselő kiállítása – mely két erdélyi gyűjtő kerámiáit mutatja be -, néhány hét múlva Nagyváradra költözhet.

Fölszállott a páva: bár debreceniek nem nyertek, a város büszke rájuk

A Döntők Döntőjével befejeződött a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor különleges évada, amelyet a Duna Televízió pénteken élőben közvetített. A tehetségkutató 2018-as évadában a műsor eddigi legjobbjai mérték össze tudásukat. A megmérettetésen Debrecen volt az egyetlen város a Kárpát-medencében, amely három kategóriában is képviseltette magát.

A padlás: minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka a Csokonaiban

A legendás musicalt, A padlást mutatja be a Csokonai Színház december 21- én pénteken a Víg Kamaraszínházban. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicaljét Visky Andrej rendezésében láthatják a nézők. A padlás minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka, amelyet az 1988. január 29-es vígszínházi ősbemutató óta már majdnem az összes vidéki színház a műsorára tűzött. A fiatal Rádiós szerepében Kránicz Richárdot láthatja majd a közönség. A díszletet Claire De Liso, a jelmezt Nagy Eszter tervezte. A jól ismert dalok, az Örökre szépek, a Fényév távolság és a Szilvásgombóc nem először hangzanak el a Csokonai színpadán, hisz 1988-ban már műsorra tűzte a színház minden idők legnépszerűbb magyar musicaljét.