Oradea Summer Film: a szomszédos országok filmjei között Enyedi Ildikó alkotását is vetítik

Négy filmes hétvégét ígér augusztusban az idei Oradea Summer Film. Az ingyenes szabadtéri vetítésekre a váradi vársáncban kerü sor, ahol hangulatos lampionok között, erre az alkalomra kialakított nézőhelyeken, pattogatott kukorica, üdítő, sör és fagyi mellett nézhetjük meg a világ legrangosabb filmfesztiváljain bemutatott alkotásokat, közöttük Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét is.

KaravanAct Fesztivál ? az utazás Nagyváradon kezdődik

Magyarországi, szlovéniai, olaszországi és romániai produkciók szerepelnek az idei, immár harmadik utazó színházi fesztivál idei programjában. Az utazás Nagyváradon kezdődik, Szatmáron folytatódik, majd a Kolozsvári Magyar Napokon végződik, különleges színházi előadásokkal, utcai felvonulásokkal, és koncerttel kápráztatva el a közönséget mindenütt, amerre járnak.

Eddig hetvenezren látták az Arany János-mobiltárlatot, az  ?Arany 200 busz? Debrecenben és Nagyszalontán is leparkolt

Hetvenezren látták eddig a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából tavaly júliusban útjára indított autóbuszos vándorkiállítását. Az ?Arany 200 busz? Debrecenben idén márciusban a Déri Múzeum előtt parkolt le, de tavaly járt Arany János szülőhelyén, Nagyszalontán is, ahol a 93 éves Dánielisz Endre személyében nemcsak a legidősebb látogatót, de egy jelentős Arany-kutatót is köszöntöttek.

Bonnie és Clyde legendás története hamarosan Debrecenben is

Nagy sikerrel mutatták be a Bonnie & Clyde című népszerű Broadway-musicalt a hétvégén Budapesten. Az előadás magyarországi ősbemutatója a Szabad Tér Színház produkciójában, a debreceni Csokonai Színház, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetem együttműködésével jött létre.  A híres-hírhedt gengszterszerelem nem mindennapi történetét szeptembertől már a debreceni közönség is láthatja.

Néhány év múlva két színháza lesz Debrecennek

A Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program keretén belül, a Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megyék közös pályázatai között, két kulturális projekt, összesen közel 13 millió euró támogatást nyert el. Ennek köszönhetően ? több más projektelem megvalósítása mellett ? lehetőség nyílik arra is, hogy befejeződjön a Latinovits Színház kivitelezése Debrecenben ? jelentette be Papp László, Debrecen polgármestere a helyszínen, Pajna Zoltánnal, a hajdú-bihari közgyűlés elnökével, valamint Pásztor Sándorral, a Bihar megyei Tanács elnökével tartott közös sajtótájékoztatón.

Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karmester a Nagytemplomban

A debreceni Református Nagytemplomban, különleges hangversennyel kezdődik július 15-én, vasárnap az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája. ?Egy életút tükrében? címmel, Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karmester 85.születésnapja tiszteletére tartanak ünnepi koncertet, amin maga az ünnepelt és a nyári akadémia professzorai is közreműködnek.

Látogatói rekordot döntött a Múzeumok éjszakája, a vidéki intézmények közül a Déri Múzeum volt a legnépszerűbb

Rekordot döntött a látogatók száma a Múzeumok éjszakája országos rendezvényein: június 23-án országszerte összesen 422 ezer látogatót regisztráltak a résztvevő intézmények. A legnépszerűbb intézmény Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum volt több mint 14 ezer látogatóval, vidéken a legtöbb, összesen több mint 24 ezer látogatót a debreceni Déri Múzeum és tagintézményei fogadták.

Nemzetközi programban vesz részt a Déri Múzeum

Izgalmas nemzetközi program résztvevője lesz a debreceni Déri Múzeum, Spanyolország, Hollandia, Németország és Szerbia partnereként. Az öt európai ország nyolc intézményének együttműködésével létrejövő CRAFTER (Crafting Europe in the Bronze Age and Today) célja, hogy az európai bronzkori kerámiaművességből nyert inspirációkkal segítse a modern kori kézművesség újjáélesztését.