Szentivánéji hétvége Nagyszalontán

Szentivánéji Fesztivált rendeznek Nagyszalontán, Arany János születésének bicentenáriumi évfordulója alkalmából . A fesztivál keretén belül kiállítás nyílik a magyarországi restaurálás után hazatérő múzeumi kincsekből, megtekinthető lesz a Balogh László tanár munkája nyomán elkészült Arany családfa, rendhagyó tárlatvezetések, koncertek és könyvbemutatók is várják majd az érdeklődőket.

A debreceni színház művészei koncerteztek a váradi várban

Mindenki által ismert és közkedvelt slágerekkel örvendeztették meg a nagyváradi közönséget szerdán a debreceni Csokonai Színház művészei ? Újhelyi Kinga, Papp István, Vranyecz Artúr és Dargó Gergely ? akik Kéne egy álom? címmel tartottak Sanzonestet a nagyváradi vár nyári színházában, a 6. Szent László Napok rendezvénysorozat keretében.

Díjeső a Csokonai Színháznak a POSZT-on

Három díjjal tért haza a Pécsi Országos Színházi Találkozóról a Csokonai Színház társulata. A Három nővér Irináját alakító Szakács Hajnalka lett a legjobb harminc év alatti női színész. Kozma Andrást, aki a debreceni színház kérésére újrafordította a Csehov-darabot, a legjobb dramaturgnak választották, míg a legjobb színpadi mozgásért és térhasználatért adományozott díjat a társulat kapta.

Megérkeztek Debrecenbe az Impressziók kiállítás nagy értékű műtárgyai

Megérkeztek Debrecenbe kedden a dél-afrikai Johannesburgból azok a nagy értékű műtárgyak, amelyekből június 18-án nyílik kiállítás a Modemben. A ládákban több mint félszáz remekmű, köztük Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképei, rajzai találhatóak. A mintegy 10 milliárd forint biztosítási összértékű modern képzőművészeti gyűjtemény több mint egyéves előkészítő munka és komoly diplomáciai összefogás eredményeként érkezett Debrecenbe.

Art Nouveau Nap Nagyváradon: lélegzetelállító fény- és hangjáték a Fekete Sas Palotánál (Videó)

Fényekkel, színekkel, zenével telt meg Nagyvárad főtere a hétvégén. A Szecesszió Világnapja alkalmából, vezetett városi sétákon tekinthettük meg Nagyvárad emblematikus szecessziós épületeit. Kiállításon csodálhattuk meg a Duna-menti szecesszió építőművészetét, és csodálatos dallamokat hallgathattunk meg a szabadtéri koncerteken. De a legnagyobb sikert az a fényvetítés aratta, mely életre keltette a Fekete Sas palotát.