Mátyás király Váradon ? hamarosan igényelhetők a belépők a 6. Szent László Napok ünnepélyes megnyitójára

Mátyás király Váradon címmel a Magyar Állami Népi Együttes és vendégei lépnek színpadra a 2018. június 18?24. között immár 6. alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok ünnepélyes megnyitóján, június 18-án, hétfőn, 19 órától a Szigligeti Színházban.

Közel kétszázan dolgoztak együtt egy különleges táncszínházi produkció létrejöttén

Ma, négy Bihar megyei település után, Nagyváradon is bemutatják a Hídavatás című ifjúsági előadást, melyben a Nagyvárad Táncegyüttes művészei, vállalkozó kedvű fiatalokkal közösen a néptánc, a népzene és a népi játékok felhasználásával tesznek kísérletet arra, hogy színpadra álmodják Arany János balladáinak hangulatát.

Hatalmas érdeklődés övezi a MODEM júniusban nyíló Impressziók kiállítását

A rendkívüli előzetes érdeklődésre és a biztonsági előírásokra tekintettel a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ bejelentette: az Impressziók című kiállítás június 18-i megnyitóján való részvételt regisztrációhoz kell kötniük. Az intézmény idei kiemelt tárlata több mint egy évszázad művészetén vezeti végig a látogatókat, bemutatva a korszak legkiemelkedőbb alkotóit a preraffaelitáktól a posztimpresszionistákig, Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Andy Warholig.

Már nem védett a Debrecenben látható Golgota

Hatályon kívül helyezte a magyar Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön azt a műemlékvédelmi határozatot, amely védetté nyilvánította Munkácsy Mihály Golgota című festményét. Pákh Imre, a kép tulajdonosa szándéka az, hogy továbbra is együtt maradjon a trilógia, és az Ecce Homo és a Krisztus Pilátus előtt című képek után a Golgota is magyar állami tulajdonba kerüljön. A trilógia jelenleg a debreceni Déri Múzeumban látható.

Egy újító szellemű filmforgalmazó, és egy kultikus rendező Nagyváradon és Debrecenben

Jeles András a ?70-es és ?80-as évek egyik legmeghatározóbb s egyben legkülöncebb rendezője új önálló, egész estés filmjét hozza el Nagyváradra és Debrecenbe egy  nemrég indult alternatív filmterjesztő, melynek célja, hogy az eddig bevett módszerektől eltérően, egy izgalmas, újító szellemű forgalmazást honosítson meg.

Több mint 40 ezer látogatót vonzott a Múzeumok éjszakája Nagyváradon

Abszolút rekordot döntött az idei Múzeumok éjszakája Nagyváradon: alig néhány óra leforgása alatt több mint 40.000 ember látogatott el valamelyik intézménybe. A legtöbb érdeklődővel a Körösvidéki Múzeum büszkélkedhet, az intézményt, és kiállításait ugyanis több mint 12.000 ember tekintette meg. A Római Katolikus Püspöki Palota pincéjében 4.500, az Ady Múzeumban 774 érdeklődő járt.

Téged is vár a nagyváradi vár: jön a hatodik Szent László Napok

Ahogyan azt már megszokhattuk, idén is az állandó pörgés lesz a június 18?24. között, immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő nagyváradi Szent László Napok egyik legfőbb jellemzője. A kulturális fesztivál ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínál úgy, hogy közben fejet hajt városalapító lovagkirályunk előtt. A pörgésből természetesen a testvérváros Debrecen sem maradhat ki, és a szervezők a történelmi Bihar vármegye minden régiójából, illetve Debrecen környékéről is várják a fesztiválozókat. Mert: Várad a várad!

Színpompás nyarat ígér a Nagyerdei Szabadtéri Játékok idei évada

Negyven előadással, köztük az ország legjobb színházi produkcióival és legkeresettebb sztárszínészeivel  várja közönségét az idei, 24. évadban a Nagyerdei Szabadtéri Játékok. A tavaly rekord átlagnézőszámot produkáló szabadtéri színpadon ezen a nyáron műfaját tekintve krimi,  vígjáték,  bűnügyi komédia, jazzoperett, musical, és kortárs táncjáték egyaránt felvonul majd.  Június 12-től egészen szeptember 8-ig mindenkit vár tehát Debrecenben az élményrengeteg.

Musicalhez keres szereplőket a Szigligeti Színház

Gyermekszereplők számára hirdet castingot a nagyváradi Szigligeti Színház. Charles Dickens Twist Olivér című regényének musical-adaptációjához 10-23 éves színházkedvelő, táncolni és énekelni tudó fiúk és lányok jelentkezését várják. A szereplőválogatás mindenki számára nyitott, így akár Debrecenből is jelentkezhet az, aki vállalja, hogy maradéktalanul részt tud venni a próbákon, illetve aztán az előadásokon is.

Debreceni társulat is fellép a váradi bábszínház-fesztiválon

Május 18-a és június 10-e között ötödik alkalommal szervezi meg az Árkádia Gyermekszínház Fesztivált a nagyváradi bábszínház román társulata. A rendezvény újdonsága, hogy idén anyaországi résztvevői is lesznek: a kétszemélyes debreceni Hepp Trupp társulat május 26-án, szombaton, 11 órától mutatja be A három kismalac és a farkasok című előadását az Árkádia teremben.