Genezis ? díszelőadás

Apolló Mozi
Miklós u. 1.
2018/04/16 - 18:30 - 20:30

Genezis ? díszelőadás

Tekintsd meg díszelőadás keretében a Genezis című filmet, ami a 2018-as Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be a nagyközönség előtt!

A vetítést követően vendégeink a film alkotói!

A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.
A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, útjaik sosem kereszteznék egymást, ám sorsuk mégis összefonódik ennek a tragikus bűnténynek az árnyékában.
A Genezis szereplői az egyetemes emberi értékek ? az életbe vetett hit, a szolidaritás, a felelősség ? mentén döntenek a sorsukról, így lehetőséget kapnak az újrakezdésre, egy új életre.

Rendező: Bogdán Árpád


+ Google Naptár + iCal Exportálás