Szent Anna utca 15.
Április 16-án, kedden 19:30 órától a Kodály Kórus Debrecen koncertje kínál lelki és művészi elmélyülést a Szent Anna-székesegyházban, ahol három mű hangzik fel. Elsőként Liszt Ferenc éppen 140 éve befejezett, szólóhangokra és orgonára írt Via Crucis című passiója, mely Jézus keresztútjának tizennégy stációját beszéli el. A zeneszerzőt mélyen megérintette az a nagypénteki szertartás, melyet a római Colosseumban kiállított kálváriánál tartottak; ahogy a Via crucis előszavában írja, a fáklyafénynél végigjárt szertartás áhítatában, ?mélyen elmerülve a szent vértanúk vérében? született meg a mű gondolata.
Liszt Ferenc műve ihlette az idén 70 éves Vajda Jánost, hogy megírja a maga Via Crucis-változatát, mely zenei szövetében egy magyar népének hangjai is felsejlenek.
A megrendítő passiók fájdalmas hangját egy felemelően szép alkotás oldja fel a koncert végén: Arvo Pärt észt zeneszerző különleges, áhítattal telt darabja Jézus hegyi beszédének a boldogságról szóló 8 mondatát idézi fel orgona kíséretében. Vezényel Szabó Sipos Máté.
+ Google Naptár + iCal Exportálás
