Kossuth u. 10.
Január 15-én, péntek este 19 órakor a Csokonai Színház közzéteszi Kovács Dominik és Kovács Viktor Mintapinty című monodrámáját. A darabot 2018-ban mutatták be a Horváth Árpád Stúdiószínházban, Oláh Zsuzsa szereplésével, Szabó K. István rendezésében.
A felvétel linkje a színház Facebook-oldaláról és honlapjáról lesz elérhető vasárnap estig.
?Rettenetesen szerettem, de nagy kihívás volt.? ? vallotta a monodrámában alakított szerepéről Oláh Zsuzsa egy tavalyi interjújában. Az Oláh Zsuzsa által alakított karakter, a nyugdíjas Molnár Zsóka pintyeivel folytatott beszélgetését hallgathatjuk ki a darabban. Feltárul előttünk egy keserű sors, egy huszadik század derekán született nőé, aki sok minden lehetett volna: háborús áldozat, kispolgári származása miatt osztályidegennek ítélt értelmiségi, flitteres ruhában éneklő operettsztár, amerikai nagynéni ? de egyik sem lett. Az égetthalmi falumúzeum igazgatójaként nyugdíjazták 2003-ban. A falumúzeum megnyitásának évfordulója alkalmából ünnepi köszöntőre készül, hogy megossza emlékeit a publikummal?
Fotó: Máté András
+ Google Naptár + iCal Exportálás
