Kálvin János (Jean Calvin) u. 1.
Augusztus 20. a MI Ünnepünk. Minden magyar közös ünnepe ez Nagyváradon is.
Öröm volt 2017-ben egy olyan kulturális rendezvényt létrehozni Herdean Gyöngyi Nagyvárad-újvárosi lelkipásztorral közösen, amely az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmával Nagyváradon a rendszerváltást követően először volt megrendezve. Akkor több hónappal esemény előtt kezdtünk el ennek szellemében elmélkedni, gyakorlatba helyezni ?a terveket?, megteremteni az első hasonló pillanatot Nagyváradon – és mindezt egy jótékonysági céllal is: támogatva a Nagyvárad-Újvárosi református templomot.
Idén folytatjuk Herdean Gyöngyi Várad-újvárosi lelkipásztorral közösen a múltévben sikeresen elindított megemlékezést.
Ezen az eseményen fogok fellépni a nagyváradi nagyközönség előtt részben egy önálló zongoraesttel az idén.
Az ünnepi esemény keretében nemzetközileg elismert neves énekes előadókat kértem/kértünk fel ? hogy közösen is alkossunk maradandót, lelkiekben szépet, az ünnepi gondolathoz szorosan kapcsolódva:
Mondok Yvette – szoprán (Budapest)
Florin Mircea Ganea – basszus (Nagyvárad ? Bukaresti Román Nemzeti Opera)
– Meleg Vilmos – színművész
– Nagyváradi Református Gyülekezetek Egyesített Énekkara
Örömünnep lesz ez, örömmuzsikálással!
Rövid áhítatot tart majd Herdean Gyöngyi Várad-újvárosi lelkipásztor.
Ünnepi beszédet mondanak az eseményt megelőzően:
Herdean Gyöngyi – Várad-újvárosi lelkipásztor, valamint Knapné Hanyecz Tünde KNS Kult Művész Management vezetője (Budapest)
Sok szeretettel várunk mindenkit majd az ingyenes rendezvényre!
+ Google Naptár + iCal Exportálás
