str. Jean Calvin (Teleki utca) 2.
December 14-én, pénteken 18 órától az Illyés Gyula könyvesboltban (Teleki utca) a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége Kemény István József Attila-díjas költő, író, aki legutóbb 2010 tavaszán járt Nagyváradon a Törzsasztalnál. Ezúttal is Kőrössi P. József beszélget veleLúdbőr című, nemrég megjelent esszékönyvéről, valamint Níluscímű idei verseskötetéről. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Kemény István 2010-es Törzsasztal estjének szerkesztett változata ITT olvasható:
Részlet a Lúdbőr című esszékötetből:
?A kép 1989. október 23-án készült. Amin ülünk, a Parlament főbejáratának a lépcsője. Kora délután van, a köztársaságot már kikiáltották. A zsarnokságnak jó félórája vége. A tömeg éppen távozik a Kossuth térről. Az emberek között valahol ott az apám. Nemrég váltunk el tőle, Ági hozott be minket, őt és engem Budaörsről egy zöld Trabant kombival. Elég lassan értünk be, mert Ági még csak pár napja vezet, és jó messze tudtunk csak leparkolni – de azért a pártállam még hosszú percekig fennállt azután is, hogy futólépésben megérkeztünk a térre.
Pár napja jöttünk meg Erdélyből Ágival és Árpáddal. Láttuk, hogy a román kommunista rendszer most is áll masszívan, megrendíthetetlenül. Nem valamiféle szovjet ellencsapás járhat az eszemben a képen, hanem inkább az öreg, gonosz és irigy Ceau?escu bosszúja. Ő a román párt főtitkára, Románia teljhatalmú ura. Kifosztotta, kizsigerelte, koldusszegénnyé tette az országát. Vesztenivalója már nincs, a magyarokat kimondottan gyűlöli. Állítólag van atombombája, csak célbajuttató technikája nincs hozzá. De simán el tudom képzelni, hogy itt most mindjárt komótosan kikanyarodik egy ökrösszekér az Alkotmány utcából a Kossuth térre, rajta a szénával letakart román atombomba, és már robban is.
Talán erre az ökrösszekérre gondolok a fényképen. Az is lehet, hogy valami ideillően magasztosra. De az az egy biztos, hogy nem arra, ami tényleg történni fog. Mert nem tudom a jövőt. És nem tudják a többiek sem.
De ma már ismerjük a következő huszonöt évet. Én is el tudnám mondani. Elmondjam?
A jövőnk úgy kezdődik, hogy a kép elkészülte után felállunk a Parlament lépcsőjéről, és Ágiékhoz megyünk. Táncolni fogunk a konyhában. A nap sütni fog a szemközti házra, a konyhaablak nyitva lesz, a zene ki fog hallatszani az utcára. Attila a padlón hanyatt fekve fog fényképezni minket, szájában cigaretta, és Dongó lelkesen ugrál majd közöttünk, próbálja utánozni a táncot, nem megy neki, de azért folyton a lábunk alatt lesz. A konyha szűk lesz, a bor kevés, és mindenki rohan is tovább mindjárt, de arra mégis mindannyian egész életünkben emlékezni fogunk, hogy nyolcvankilenc október huszonharmadikán táncolunk Ágiék konyhájában. Felszabadulva, boldogan.
Még huszonöt évet tudok a jövőnkből. Folytassam, vagy jobb, ha itt hagyjuk abba?
2014.?
+ Google Naptár + iCal Exportálás
