TücsökZenekar gyerekkoncert – Nyitott ablak Európára

Garasos híd
Körös part
2019/08/16 - 16:00 - 21:00

Kedves gyerekek, szülők és nagyszülők!

Augusztus 16-án, pénteken 16 és 21 óra között a Nyitott ablak Európára/Fereastră deschisă spre Europa keretén belül a gyermekprogramokon olyan izgalmak várnak a gyerkőcökre, mint a bábszínház, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások stb.

A péntek délutánt a TücsökZenekar koncertje zárja, akik először koncerteznek városunkban. A koncert kezdési időpontja 20 óra, helyszíne pedig a Garasos híd melletti Körös-parti részen felállított színpad.

A Körös-part égigérő fáinak az árnyékában minden gyereket, szülőt, nagyszülőt szeretettel várunk!
————————————————————————————
A TücsökZenekar gyermekeknek zenél.

Műsoraik gerincét egy mese adja, amely köré építkeznek a dalok. A gyerekek bevonásával mesélnek, dalolnak, játszanak a zenekar tagjai a gyerekekkel. Saját és feldolgozás dalokat adnak elő sok innovációval. A zenekar küldetése és célja a gyerekzenei piac azon vevőkörének megtalálása, akik mást szeretnének nyújtani, mint a megszokott. Azt a réteget szeretnénk megszólítani, akik igényes, modern köntösbe öltöztetett, értéket adó zenét, műsort szeretnének gyerekeikkel hallgatni, nézni. A zenekar célja, hogy a dalok, videóklipek olyan színvonalúak legyenek, hogy hozzájáruljanak a gyerekek zenei, esztétikai, nyelvi fejlődéséhez. A zenekar műsorainak megrendelői pedig azt érezzék, hogy a programjaikból kihagyhatatlan a TücsökZenekar valamely műsora.

—————————————————————————————-
A rendezvény szervezői:

Bihar Megyei Tanács
Bihor?Hajdú-Bihar Eurorégió Alapítvány


+ Google Naptár + iCal Exportálás