Január 26-án, kedden 19:30-tól a Kodály Kórus Debrecen koncertfilmjét közvetítjük:
Évszázadok óta foglalkozik az emberiség a kimondott szó erejével, valamint a zene hétköznapokon túlmutató szerepével. Míg beszédünk közben az általunk formált szavakkal a gondolatainkat próbáljuk kifejezni, addig a zene révén a szavak mögött rejtező érzelmekre és összefüggésekre irányítjuk rá a figyelmet. A Kodály Kórus Debrecen koncertfilmjének nézőinek két olyan műfaj találkozását hozzuk el, melyek együttes erővel repítenek a vágyak, az ösztönök és a szertartások világába. Oda, ahol az érzelmek rendkívül színes skáláján mozogva egyszerre találkozhatnak a lelki nyitottság, a belső vívódások, a megnyugvás, a humor, a szerelem és a hit különböző megnyilvánulásaival. Idegenvezetőik régi korok és napjaink költői, zeneszerzői lesznek.
A Kodály Kórus Debrecen most közvetített koncertfilmje 2020. október 15-én készült a debreceni Pásti utcai zsinagógában!
MŰSOR:
Orbán György: A Paprikajancsi szerenádja (Weöres Sándor verse)
Joseph Haydn: Mehrstimmige Gesänge ? Aus dem Dankliede zu Gott, Abendlied zu Gott (Christian Fürchtegott Gellert verseire)
Daróci Bárdos Tamás: Madáretető (Lackfi János szövege)
Farkas Ferenc: Rózsamadrigál (Weöres Sándor verse)
Tóth Péter: Madrigál (William Shakespeare szonettje)
William Hawley: Six Madrigals ? Vita de la mia Vita, Siepe che gli orti vaghi (Torquato Tasso verseire)
Barabás Árpád: Madrigálok (Kányádi Sándor verseire)
Susan LaBarr: I Should Be Glad (Sara Teasdale versére)
KÖZREMŰKÖDIK:
Kodály Kórus Debrecen / Vojevogyina Olga ? zongora
VEZÉNYEL: Kocsis-Holper Zoltán
ONLINE JEGYÁR: 1500 Ft (online-kodalyfilharmonia.jegy.hu)
+ Google Naptár + iCal Exportálás
