Miklós u. 1.
2022. március 22–én, a víz világnapján rendezzük meg az első Zöld Mozi programot a Future of Debrecen szervezésében. A mozizás kellemes időtöltését igazán hasznossá tudjuk tenni, ha edukatív filmeket nézünk meg és azokat fel is dolgozzuk. Ez a programsorozat közösségépítő szerepet is betölt, ahol együtt gondolkodhatunk a megoldásokon.
Az edukatív programsorozat során nem csak egy hétköznapi problémát érintő filmet néznek meg az érdeklődők, hanem a mozifilmet egy szakemberekből álló pódiumbeszélgetés követ ahol a beszélgetőpartnerek a megoldásokra koncentrálva mutatják be, hogy helyben, Debrecenben, mit tehetünk – és mit tesz a város – az adott probléma megoldásáért.
A programsorozat első vetítésére 2022. március 22–én, 17 órakor kerül sor az Apolló moziban, a Kertész Mihály teremben. Az Ice on Fire amerikai dokumentumfilmet mutatjuk be, ami a klímaváltozást, azon belül is a különböző, a globális felmelegedéshez is hozzájáruló és azt csökkentő folyamatokat állítja középpontba. A film eredeti nyelven, angolul, magyar felirattal kerül levetítésre.
A pódiumbeszélgető partnerek: Balázs Ákos, környezetvédelmi ügyekért is felelős alpolgármester, Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója, Lenner Ádám, a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere és Nagyné Pálfi Zsuzsa, környezetgazdálkodási agrármérnök. A beszélgetés házigazdája Váradi Ferenc rádiós műsorvezető lesz.
A programsorozat minden alkalommal ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amit az adott Facebook eseménynél tehetnek meg az érdeklődők: https://fb.me/e/39wKGtyu7
+ Google Naptár + iCal Exportálás
