A hegyvidéki szakaszokon kezdődhet meg leghamarabb a Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vasúti pálya villamosítása és felújítása

A Sebes-Körös völgyében haladó Kissebes és Élesd közöti hegyvidéki szakaszon kezdődhet meg leghamarabb a Kolozsvár-Biharpüspöki vasúti pálya villamosítása és felújítása.

A romániai vasúti infrastruktúrát működtető CFR SA szóvivője, Oana Branzan az MTI kérdésére közölte: egyelőre csak a Kissebes-Élesd szakaszra bocsátották ki azt az utasítást, amely alapján a tervező-kivitelező konzorcium 2023. január 16-tól elkezdheti a tervezési munkálatokat.

A CFR SA négy szakaszra osztotta, és szakaszonként írt ki pályázatot a 166,2 kilométeres vasúti pálya villamosítására és felújítására, melyet a nyertes cégcsoportoknak 42 hónap alatt kell befejezniük.

Az októberben kihirdetett pályázati eredmények szerint a Kolozsvár és Egeres, valamint az Egeres és Kissebes közötti szakaszok tervezésének és megépítésének jogát a francia Alstom és a román Arcada társaság Railworks társulása nyerte el, amely az első szakaszra nettó 1,6 milliárd lejes (134,4 milliárd forint), a másodikra pedig 1,5 milliárd lejes (125,46 milliárd forint) ajánlatot tett. A Kissebes-Élesd szakaszon az FCC Construction-Gulermak-CCN nemzetközi konzorcium 2,11 milliárd lejes (173, milliárd forint), az Élesd és a román-magyar államhatár közötti szakaszon pedig a Webuild Spa-Impresa Pizzarotti & C Spa-Salcef Spa olasz konzorcium 2,41 milliárd lejes (197,62 milliárd forint) ajánlatát fogadta el a CFR SA.

A román Szállításügyi Minisztérium november 8-án írta alá a finanszírozási szerződést a CFR SA-val a vasútvonal korszerűsítésére. A szerződés értelmében a 9,36 milliárd lejes (767,52 milliárd forint) összeget az Európai Unió helyreállítási alapjából biztosítják.

A CFR SA november 10-én írta alá a tervezési-kivitelezés szerződést a Kissebes-Élesd szakaszra, december 7-én az Élesd-román-magyar határ közötti szakaszra. A Kolozsvár-Egeres valamint az Egeres-Kissebes szakaszon egyelőre óvások késleltetik a szerződéskötést. Az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) november 29-én a Kolozsvár melletti szakasz pályázatán vesztes cégek, december 9-én pedig az Egeres-Kissebes szakasz tenderén alulmaradt pályázók óvását is elutasította. A CFR SA az után írhatja alá a kivitelezési szerződést ezekre a szakaszokra, ha az érintettek elfogadják a CNSC döntését, és nem fordulnak bírósághoz.

Oana Branzan az MTI kérdésére közölte: csak azt követően derül ki, hogy a pályafelújítás idejére vezetnek-e be korlátozásokat a Nagyvárad és Kolozsvár közötti vasúti forgalomban, hogy jóváhagyják a munkálatok műszaki tervét, és elkezdődik a tényleges munka. A szóvivő azt is hozzátette: egyelőre a helyreállítási tervben megszabott ütemterv szerint halad a pályafelújítási projekt.

A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vasútvonalon a villamosítás és pályafelújítás után a személyvonatok 160 km/óra, a tehervonatok pedig 120 km/óra sebességgel haladhatnak majd. A munkálatok során 33 hidat, öt alagutat újítanak fel, és modernizálják az állomásokat is.