?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. A Déri Múzeumban ?A másik főváros ? Kossuth és Debrecen 1849? címmel nyílt az akkori időket felidéző kiállítás. Hírportálunk pedig Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.
-
rész: Nagyvárad a 19. században
A több mint 900 éves Nagyvárad, mint püspöki város (civitas) tűnik fel a forrásokban és rövid idő alatt jelentős egyházi, közigazgatási, gazdasági és katonai központtá válik. Kiváltságait fokozatosan szerezte meg. A több virágzási és hanyatlási szakaszt megélt régi város a török uralom következtében lényegében eltűnt. A korszerű város létrejötte emiatt a 18. századtól számítható, amelyre a barokk újjáépítés és a hagyományos keretek kitöltése volt jellemző.
A 19. század első felében Várad jelentős gazdasági, társadalmi és urbanizációs előrelépést ismert és előretört a városok rangsorában is. Az 1848-ig terjedő időszakra a gazdasági megerősödés és megújhodás jelenségei észlelhetők egész Magyarországon. Ezek hatottak a körösparti városra is. Gazdasági síkon Várad átlép a protoindusztriális szakaszba, a társadalmi szerkezetben pedig a polgári átalakulás jegyei jelennek meg. (?)
A magyar ipar és kereskedelmet támogató és Kossuth Lajos vezetése alatt működő Védegylet váradi fiókjának élén Szacsvay Imre állt, de a gazdasági fellendülést megcélzó szervezkedésnek nem kedvezett a forradalom kitörése.
Ha a város 1848-49-es helyzetét próbáljuk bemutatni, akkor hangsúlyoznunk kell, hogy Várad abban az időben még négy ún. városból állt: Várad-Újváros, Várad-Olaszi, Várad-Velence és Várad-Váralja. A város gazdasága még őrizte hagyományos szerkezetét. A hanyatlásnak indult céhes műhelyek mellett az ipart csak egy szeszgyár és egy mezőgazdasági szerszámokat készítő kisüzem képviselte. A kisvárosi jellegű, zömében földszintes házak soraiból álló, közigazgatási szempontból is elmaradt Nagyvárad felzárkózása még csak az ezt követő időszakban történt meg. A forradalom alatt elfogadott rendeletek nem szüntették meg a céheket, de biztosították a szabad iparűzést és megtiltottak minden korlátozást. Így 1849 után a módosított céhrendszer még tovább tevékenykedett.
Ilyen körülmények között a forradalom és szabadságharc jelentős változásokat hozott a helyi gazdasági társadalomban és közéletben. A lakosság egy része a toborzások által elhagyta a várost. Akik otthon maradtak, vagy a hivatalokban igyekeztek helyt állni, vagy, ha nem voltak hivatalnokok sok áldozatot kellett vállalniuk a haza védelméért. A város lakosain nagy terhek voltak, mint például a folytonos szállítások, a katonák beszállásolása és részbeni ellátásának kötelezettsége stb. Utóbbit az élelmiszerek növekvő drágasága is nehezítette. Egyedül a bor volt olcsó, mivel 1848-ban jó évjárat volt.
A legnagyobb teher a nemzetőri kötelesség volt, amelyet később felváltottak az önkéntes csapatok. A hadifoglyokkal is külön terhek jártak.
A város polgárságán tehát nagy teher volt annak ellenére, hogy az egyenes adóba alig fizettek valamit, viszont annál több adományt ajánlottak fel.
A város oktatása is megérezte a forradalmi körülményeket. A Jogakadémián az 1847/48-as tanévet már májusban befejezték, a következő 1848/49-ast pedig már meg sem nyitották. A gimnáziumi tanulók létszáma is lényegesen lecsökkent. Csak a népiskolákban folyt közel megszokott rendben a tanítás. [4] A helyi társadalmi élet egyik alapvonása a vallási türelem volt. Az új helyzet hatása meglátszott az egyházakon is. Értekezleteken tárgyalták meg főleg az iskolai reformok kérdéskörét.
A városban a hangulat víg és bizakodó volt, az erkölcsi kötelékek lazultak, a házasságok pedig rendkívül könnyen mentek. [6] A kocsmák, vendéglők és kávéházak nagy forgalmat bonyolítottak le, a létbizonytalanság fokozta az élni való vágyat.
1848-ban volt színtársulat is Nagyváradon, de a háború kitörésekor megszűnt.
A város lakossága számára szokatlan volt a tőkés jellegű nagyvállalatok jelenléte is. A korabeli források általában arról számoltak be, hogy a helyi hatóságok, illetve a lakosság nem támogatta mindig megfelelő hazafisággal a Váradon gyökeret vert hadiipart. Természetesen a város előljárósága és a polgári lakosság kénytelen volt a hátrányos tényezőket is eltűrni. A front elkerülte ugyan a várost, de a beszállásolások, a sok idegen, az állandó közlekedés, az ilyen méretű tevékenységhez nem szokott lakosságot erősen megviselte. Ennek ellenére több dokumentum is fennmaradt, amely bizonyítja, hogy a város és lakossága szívügyének tekintette a forradalom és szabadságharc sikerét és pártolta a hadiipar bővítését.
Az tény, hogy 1849 tavaszára a város valóságos hadiipari központtá és táborrá lépett elő. A város túlzsúfoltsága miatt Hódossy nagyváradi kormánybiztos kiutasította innen az erdélyi menekülteket. Emiatt a lapok erősen támadták. Hodossy szabályszerűen járt el, mert a gyári alkalmazottak, hivatalnokok és katonák számára sem volt elég szállás. Hodossy, ahogy indokolták, csak azokat az erdélyi menekülteket utasította ki, akiknek ott semmi dolguk nem volt és ottlétükkel csak a drágaságot növelték.
A források beszámolnak a város helyzetéről az oroszok jelenléte idején is. Ebből megtudjuk, hogy ?Nagyváradnak körülbelül 30.000 lakosa van. Bár a város régi erődje rossz állapotban van, az egy támadást mégis kiállhat. Az erőd szabályos ötszöget képez a Vauban-féle rendszer szerint. A belső és külső falazat kőből van, az árok 12 láb széles mocsaras aljjal. A bástyák eleje hosszú, az oldaluk rövid. A közvéd közepén egy górvéd van, mely egy lőréses favéd-házból álló. Maga a város földerődítményekkel van körülvéve, mely különben nagy kiterjedése miatt nehezen védhető.?
?Nemcsak a várról, hanem a város életéről is beszámolnak a korabeli orosz szemtanúk: Grosswardein, magyarul Nagyvárad, az Alföld peremén, a Kárpátok déli nyúlványainak lábánál fekszik. A dombhátakat, mint mindenhol, itt is szőlő borítja. A város gazdag, elég nagy és szép. Utcái, mint a régi városoké általában, keskenyek. Lakosainak többsége katolikus, templomai gyönyörűek. Vannak a városban pravoszláv és görög katolikus templomok is, melyekben az istentisztelet szláv nyelven folyik. (…) Nagyvárad terei és utcái állandóan tele voltak orosz és magyar katonák tömegével. Sok magyar tisztet szállodákba és magánházakba szállásoltak el, a magyar katonákat pedig táborban. A fogoly Görgey egy magánházban lakott, azzal a szállodával szemben, amelyben fivérei, segédtisztjei, stb. voltak. (…) Nagyváradon mindenki pihent és a lehetőségekhez képest mulatott. A színházban minden este tartottak előadást. A főtéren mindennap orosz katonai zenekar játszott, közben pedig orosz és magyar lovasok mutatták be tudásukat. A kocsmákban volt belőlük bőven… Ömlött a magyar bor és a pezsgő.?
A forradalom törvényei megváltoztatták a város közigazgatási életét is. A választókerületek kijelölésével kapcsolatban új lendületet kapott az egykor már összetartozó városrészek egyesülési tendenciája. Végül felemás döntés született, így Várad-Újváros és Várad-Olaszi közös követválasztási jogot kapott, míg Várad-Váralja és Várad-Velence a bihari körzetbe lett beosztva.
