?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket. A következő részekben Kossuth Lajos és Nagyvárad kapcsolatát mutatjuk be.
KOSSUTH EMLÉKÉNEK ÁPOLÁSA NAGYVÁRADON 1894-TŐL NAPJAINKIG
Kossuth halála után kultusza még jobban felélénkült. Ezt egy ideig hátrább szorította a millennium megünneplése, amelynek sikere hatására az ország egy újabb évfordulóra készült a szabadságharc félévszázados jubileumára. 50 év után nyíltan lehetett ünnepelni és így Kossuth neve is gyakran elhangzott a megemlékezéseken. Nagyváradon és Biharban főleg a városhoz kötődő eseményekről, illetve vértanúkról emlékeztek meg, de gyakran hódoltak Kossuth dicső emlékének. A forradalom és szabadságharc emlékének ápolásában fontos szerepe volt az időközben országos élvonalba felzárkózott nagyváradi sajtónak. Az események hírei, beszámolók mellett sokszor jelentettek meg hiteles történeti források felhasználásával írott közleményeket. Ezek ma, amikor az említett források jelentős része elveszett, vagy nehezen feltárható, felbecsülhetetlen értékűek az időszak megértésében és az események ismertetésében. A századforduló mozgalmas kulturális-művelődési életéhez tartozott a nagyszámú egyesület, kör, társaság, egylet stb. tevékenysége, amelyek mind hozzájárultak a forradalom és szabadságharc valamint Kossuth Lajos kultuszának továbbéléséhez.
Nagyváradon a kultusz kiemelkedő megnyilvánulásaira 1902-ben, Kossuth Lajos születésének centenáriuma alkalmával volt lehetőség. A nagy évfordulóra való készülődés már 1902 nyarán elkezdődött. A váradiak érdeklődő figyelemmel kísérték az országos ünnep előkészületeit is. Az ország több városában aggodalommal követték a budapesti Kossuth-szobor körüli huza-vonát Arad átiratot intézett a többi törvényhatósághoz, hogy a vidéki városok közösen sürgessék meg a fővárosi Kossuth-szobor felálítását. A vélemény eleinte az volt, hogy a szobor felállítása Budapest magánügye, mégis Nagyvárad város 1902. július 12-i közgyűlése úgy határozott, hogy megsürgetik Kossuth budapesti szobrának felállítását. Az ünnepség terve már régebben megfogalmazódott, azonban az indítványt Nagyvárad törvényhatóságához 1902. augusztus 10-én a függetlenségi párt kezdeményezte.
Nagyvárad város tanácsának 1902. augusztus 12-én tartott ülésén Rimler Károly polgármester beterjesztette a Kossuth Lajos születésnapjáról való megemlékezés javaslatát.
Ennek alapján 1902. augusztus 14-én Arad város felhívása és a nagyváradi függetlenségi párt indítványa értelmében a nagyváradi törvényhatóság közgyűlésén javaslatot terjesztettek be. Ebben megállapították, hogy: ?Ez év szeptember havának 19-ikén 100 éves fordulója lesz Kossuth Lajos születése napjának; hazafias kötelességünknek tartjuk, hogy e napról kegyelettel megemlékezzünk??A javaslatot egyhangúlag elfogadták és létrehozták a Rimler Károly polgármester által vezetett előkészítő bizottságot. A bizottság augusztus 27-én kidolgozta a grandiózus nagyváradi Kossuth ünnep programtervezetét. A házak fellobogóztatása és a vár kivilágítása mellett maga a Kossuth ünnep istentiszteletet, rendkívüli díszközgyűlést a városházán, díszelőadást a Szigligeti színházban és népünnepélyt a Rhédey kertben foglalt magába.
Hogy a félévszázad nem múlt el nyomtalanul azt a nagyváradi és Bihar megyei 1848-49-i honvédegylet felhívásából tudjuk meg. Az öreg honvédek kérik, hogy az ünnepségekre hívják meg őket, hiszen ők voltak, akik a harcmezőkön annak idején helytálltak, ha ez nem lett volna, ma nem volna mit ünnepelni.
1902. szeptember 16-án a helyi lapok a vezércikk helyén közölték Rimler Károly polgármester felhívását Nagyvárad polgáraihoz a Kossuth ünnep méltó megünneplésére. Ennek elején megállapítja: ?A nemzetek sorsa attól függ, meg tudják-e becsülni történelmi múltjukat, és utat tudnak-e mutatni az új modern eszméknek, melyeket a haladó idők teremtenek.? Majd Kossuth jelentőségének és az évforduló magasztos voltának bemutatása után felhívásában ezt olvashatjuk: ?szenteljétek e napot a legszentebb érzelemnek, a hazaszeretetnek és a kegyeletes hálának.?
Kossuth Lajos születésének 100 éves évfordulóját méltóképpen ünnepelték meg. A fellobogózott és kivilágított városban az 1902. szeptember 19-i ünnepség istentisztelettel kezdődött az evangélikus templomban, ahol Materny Imre lelkész tartotta a beszédet. Utána délelőtt 11 órakor a város hivatalos ünnepe keretében a városi törvényhatóság díszközgyűlést tartott a városháza közgyűlési termében. A díszközgyűlést dr. Beöthy László főispán nyitotta meg, majd átadta a szót Rádl Ödönnek, aki nagyívű beszédben méltatta Kossuth Lajos szerepét és tevékenységét. A lapokban teljes egészében közölt előadásában kiemelte: ?A mai nap az apoteózis napja? a magyar nemzet miliói egy kegyeletes érzésben, egy ünnepélyben egyesülnek ma? ma nincs közöttünk ellentét, pártoskodás, visszavonás!? És így is legyen örökké! Legyen ez az ünnep az egyesítő összeforrasztó érzés, az összetartozás ünnepe a nemzet szívében?? A hazafias beszédet jegyzőkönyvben megörökítették és kinyomtatták.
A díszközgyűlésen Hlatky Endre a szabadelvű párt elnöke indítványozta, hogy Kossuth arcképét az új városháza nagyterme számára festessék meg, s erre 3000 korona költséget szavazzanak meg. Ezen kívül, felvetette ismét, hogy Kossuthnak szobrot emeljen a város s ennek felállítása érdekében megbízták a tanácsot, hogy a város társadalmának bevonásával intézkedjék. Este a Szigligeti színházban díszelőadást tartottak, ahol Verő György: Bölcső és koporsó című művét adták elő népes és lelkes közönség előtt. A darabot Pintér Imre rendezte és Kossuth életéből hét képet mutatott be, amelyből az utólsó Hungária gyásza címmel a kerepesi temetőben Kossuth sírjánál játszódott le.
Az iskolák és a különböző társadalmi szervezetek is megtartották saját ünnepeiket.
1902. szeptember 21-én vasárnap került sor a nagyváradi polgárság ünnepére. Ez délután három órakor felvonulással kezdődött a Szent László téren. A menet négy órakor indult élén Kossuth nótákat játszó zenekarral a Rhédey kertbe, ahol nagy pódiumot állítottak fel. Az ünnepély kezdetét három ágyúlövés jelezte, mire a nagyszámú tömeg elénekelte a Himnuszt. A lelkesítő beszédek és kulturális műsorok után a tömeg a Szózat éneklése mellett végig vonult a Kert utcán és a Szent László téren eloszlott. Este a Fekete Sas nagytermében társasvacsora volt, ahol elhatározták táviratilag üdvözöljék Kossuth Ferencet és Kossuth Tivadart. Hasonlóképpen járt el a nagyváradi függetlenségi párt, amire Kossuth Ferenc küldött köszönő választ.
Bihar megyében is felemelő ünnepségeket szerveztek, köztük Nagyszalontán, Tenkén, Élesden, Székelyhídon, Margittán stb.
Nagyvárad és Bihar megye képviseltette magát a fővárosi Kossuth ünnepen is. A várost Bordé Ferenc főjegyző és Darvassy Lajos katonaügyi tanácsos, a vármegyét Telegdy József országgyűlési képviselő, Hegyesi Márton és Márkus László képviselték.
Nagyvárad város országgyűlési képviselője Barabás Béla is a budapesti megemlékezésen vett részt, így csak levélben üdvözölte a nagyváradiakat. Utólag viszont részt vett a polgárság által szervezett ünnepen.
Kossuth születésének 100 éves évfordulóját az egész ország hazafias lelkesedéssel ünnepelte. Ebben tevékenyen vett részt mind Nagyvárad, mind pedig Bihar megye is. Az 1902-es ünnepségek a legnagyobbak voltak a városban és a megyében és hozzájárultak Kossuth tevékenységének, szerepének és jelentőségének jobb megismeréséhez, a lakosság nagyobb önismeretéhez, ugyanakkor fontos momentuma volt a Kossuth kultusz elmélyülésének, az 1892-es méltatlan döntésre már senki sem emlékezett.
Kossuth Lajos arcképének megfestésével kapcsolatban az intézkedéseket 1903-ban foganatosították. 1903 januárjában a városi közgyűlésen felvetették, hogy Endrey Sándor festőművész 1600 koronáért hajlandó a festményt elkészíteni. Az ügy már kezdett elaludni, mivel az ad-hoc szervező bizottság sokszor összeült, de nem határozott, sőt, 1903 márciusában elnapolták az ügyet addig amíg ?ismét támad valami hazafias felbuzdulás?. A festőművésszel való szerződést végül sikerült megkötni és a kép rövid időn belül el is készült. Kossuth életnagyságú képének átvételére 1903. szeptember 17-én került sor. A képet, amely zöldes színű attilában, szónoki pózban ábrázolta Kossuthot, maga Endrey Sándor helyezte el az új városháza közgyűlés termében.
Az impozáns kép elhelyezése gondot jelentett még az új városháza nagytermében is, mivel a város előzőleg megfestette Deák Ferenc és Tisza Kálmán képét is és a három festményt a hatalmas milleniumi festmény oldalán kellett elhelyezni. Végül a képkeretek kicserélése segítségével sikerült mindhárom festmény elhelyezése.
1904. január 10-én az új Városháza felavatásakor a nagyterem falán Bihari Sándor milleniumi képe, Ferenc József, Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Tisza Kálmán képe kapott helyet.
Ez meghatározta a tornyos, turulos palotában folyó tevékenységet is. Erről a házavatáskor a korabeli sajtó így írt: ?Vigyázzanak a városatyák, mikor az érdekek nyomasztó súlya rájuk nehezedik, nehogy lelkiismeretüket kint hagyják a ruhatárban. A falakon ott függ Deák Ferenc arcképe, ott néz le rájuk Tisza Kálmán, s őrködik tetteik felett Kossuth Lajos. Legyen a város egységének jelképe s ne üzlet díszes firmával. Legyen fej, mely cselekszik s ne zseb, mely mindent elnyel.?
A váradiak továbbra is figyelemmel kísérték Kossuth emlékének ápolását az ország más vidékein is. Így a Jogakadémia diáksága 1903 októberében elhatározta, hogy véleményük szerint a katonaság által megsértett szegedi Kossuth szoborra koszorút helyez el ezzel a felirattal: ?A nagyváradi jogakadémia polgárai ? Hódolnak emlékednek?. 1904-ben megemlékeztek Kossuth halálának 10. évfordulójáról mind Nagyváradon, mind pedig a megyében. Az ünnepségek nem közelítették meg a két évvel azelőttieket, de figyelmeztettek a Kossuth által képviselt eszmék időt álló jellegére. Ezzel kapcsolatban a helyi sajtóban megállapítják: ?Kossuth Lajos szelleme és elvei, a szabadelvű haladás, a nemzeti fejlődés, a szabadság ideáljai elevenen élnek és munkálkodnak bennünk, az a múlt, amely a turini halott nevével összeforrt a maga képére formálja át a jövőt.?
A városban gyászistentiszteleteket és megemlékezéseket tartanak, nagyobb gyászünnepet a Jogakadémián rendeztek.
A nagyváradiak küldöttsége jelen volt a fővárosi ünnepeken, akárcsak 1905-ben, amikor a váradon nagyobb szabású megemlékezésre nem került sor. Ekkor a Kossuth kultuszt a nagyváradi 48-as népkör jubileuma igyekezett tovább vinni. Erre az alkalomra Sas Ede hosszú verset írt, amelynek fő sorai: ?S közel az idő, amikor ez ország / Tied lesz egyedül Kossuth Lajos!?
Kisebb méretekben 1906-ban és 1912-ben is megemlékeztek Kossuth születésének (110.) évfordulójáról. A következő jelentősebb évforduló 1914-ben volt. Különösebb megemlékezésre Nagyváradon nem került sor. A helyi sajtó vezércikkében megállapította: ?Most, húsz esztendővel az ő halála után megállapíthatjuk, hogy Kossuth Lajos még mindig nem hagyna föl remeteségével, még most is hiába szállna felé a magyar nemzet millióinak hívó szózata. Mert Kossuth Lajos eszméi még mindig nem valósultak meg, a független és boldog Magyarország, az igazi szabadság és testvériség még most is csak álom és azok megteremtése a jövő feladata??
A világháború idején a Kossuth kultusz visszafogottan jelentkezett. Ennek ápolásához az egész időszakban hozzájárult a nagyváardi Kossuth szobor felállításának napirenden tartása. A nagyváradiak adományokkal támogatták a budapesti Kossuth szobor felállítását, azonban 1902-ben a felvetődött egy nagyváradi Kossuth szobor felállítása. A gyűjtés már régebben elindult és Szoboralap is létesült. A város lakossága már 1894-ben 186 korona 90 fillért gyűjtött össze, amelyet a város pénztárába helyezett el kezelés céljából.
1903 márciusában Nagyvárad közgyűlése elhatározta, hogy a város évente 1.000 koronával gyarapítja az összeget, amíg a szobor el nem készül. E döntés értelmében a város az 1904-es és 1905-ös években 1.000 koronával járult hozzá az alaphoz.
Ezenkívül 1904. október 15-én a nagyváradi Kossuth-szobor Bizottság felhívást intézett a város lakosságához, amelyben megállapította:
?Tíz éve már, hogy Kossuth Lajos Magyarország egykori kormányzója az élők sorából elszólíttatott. Városaink és községeink vetélkedve sietnek ée ércben és kőben megörökíteni a magyar történelem legnagyobb alakjának emlékét.
Nagyvárad városa ebben a nemes versenyben eddig nem vett részt. Önmagunkat tiszteljük meg, ha főterünket Kossuth Lajos szobrával ékesítve lerójuk hálánkat és elismerésünket a magyar nemzet újjászületésének lánglelkű megteremtője előtt. Ezért határozta el a nagyváradi ?48-as népkör? azt, hogy Kossuth lajos szobrának alapjára nyilvános gyűjtést és széleskörű agitációt indít, mert méltatlan volna városunk és megyénk lelkes közönségének érzületéhez, ha hazafiúi kegyeletünk megnyilvánulásában utolsók maradnánk. Kérjük ezért Nagyvárad város és Bihar vármegye hazafias közönségét, hogy Kossuth Lajos szobrának mielőbbi felállítását előmozdítani szíveskedjék. A legkisebb adományt is köszönettel fogadjuk és hírlap útján nyugtázzuk.?
A gyűjtések nagy buzgalommal folytak és 1905. márciusában már 1.551 korona gyűlt össze. Ennek ellenére, mivel a szobor várhatóan körülbelül 80.000 koronába kerülhet és az addigi évi 1.000 korona dotáció mellett, ez mintegy 30 év alatt gyűlne össze, javasolták az összeg felemelését, amelyet 1906-tól kezdődően 4.000 koronára emelek. Mivel ez sem bizonyult elegendőnek, már 1906-ban felvetették, hogy a város vegyen fel 70.000 korona kölcsönt, ezt azonban nem hagyták jóvá. A gyűjtést a legkülönbözőbb módszerekkel folytatták, így színielőadásokat tartottak és ezek tiszta jövedelmét a Kossuth szobor javára utalták, a kávéházakban és vendéglőkben nemzetiszínű gyufatartó perselyeket helyeztek el ezzel a felirattal: ?ADAKOZZUNK a nagyváradi Kossuth-szobor javára!? Ezeken kívül hangversenyeket, gyermek előadásokat rendeztek a Kossuth-szobor javára.
Időközben a Szacsvay szoborra is folyt a gyűjtés és ezt 1907. március 15-én sikerült is felállítani.
A Kossuth szoborra a gyűjtés lassabban haladt, de így is a szoboralap 1909-ben meghaladta a 19.821 koronát, 1918-ra pedig elérte a 49.000 koronát. Ezt az összeget pénzintézeti betétként kezelték és az állaga 1940-ben 49.508 régi magyar korona volt, amely az akkori értékre átszámítva 969 pengő 53 fillért tett ki. Mindezek ellenére Nagyváradon a többször is tervbe vett Kossuth szobor nem készült el. Ennek hiányát csak részben tudták helyettesíteni a megyében felállított szobrok: Bihardiószegen (1896), Tenkén (1899), Nagyszalontán (1901) Tataroson (1902).
Az első világháborút követő változások nem kedveztek Kossuth emléke ápolásának. 1919-ben végbement az impériumváltás és a sok korlátozás miatt nyílt megemlékezésekre, ünnepségekre nem volt lehetőség. Annál inkább érvényesült ez Kossuth kultuszával kapcsolatosan, mivel a románok a háború előtti nagy megemlékezések alkalmával sem csatlakoztak az ünneplő magyar polgársághoz s nem ismerték el Kossuth érdemeit.
A két világháború közötti időszakban a szabadságharc és Kossuth emlékét a magánéletben ápolhatták, az egyházi megemlékezések is visszafogottak voltak az ide is elérő korlátozások miatt.
Az újonnan berendezkedő román állam mindent megtett, hogy elhomályosítsa a helybeli magyar lakosságban a forradalom és szabadságharc dicső emlékét, a fényes múltat. A lakosság igyekezett alkalmazkodni az új helyzethez, azonban sokan őrizték a szabadságharc emlékét esetleg relikviáit, s szinte titokban virágot hordtak a hősi halottak sírjára, illetve emlékhelyeikre. A magyarság emlékezetét mégis sikerült ébrentartani és az 1940 szeptemberében végbement második hatalomváltás után Nagyváradon és Bihar megye Magyarországhoz került részein újból napirendre került a forradalom és a szabadságharc, illetve ezzel szoros kapcsolatban Kossuth Lajos emléke. Az 1940-es években a politikai változások hatására ismét megindultak a megemlékezések. Kossuth emlékének magasabb szinten való felelevenítésére halálának 50. évfordulója alkalmával 1944 márciusában volt lehetőség. 1944. március 28-án Nagyvárad város törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlésén dr. Soós István polgármester javaslatot terjesztett be Kossuth Lajos emlékének megörökítésére. Ebben aláhúzta, hogy: ?Emléke 50 év alatt nem halványodott el, ma is ő a magyar szabadság égboltozatának legfénylőbb csillaga, a magyar nép ma is benne látja minden magyar eszmény megtestesülését; eszmévé magasztosult neve a magyar nép előtt egyértelmű a hazaszeretettel, a szabadsággal.?
A következő határozati javaslatot terjesztette be: ?Nagyvárad thj. város közgyűlése mély hódolattal és hálás kegyelettel idézi a nagy magyar szabadsághős Kossuth Lajos emlékét halálának 50. évfordulója alkalmából.
Megállapítván, hogy azok a közjogi akadályok, amelyek az ő díszpolgárrá választását annak idején gátolták, megszűntek, a közgyűlés – mint a város egész lakosságának képviselete – az egész világ által nagy magyar egyéniségének elismert Kossuth Lajost, aki Nagyváradot nagyrabecsülte és ipari, kereskedelmi jelentőségét hirdette is, kegyeletes kötelességből ezennel azok sorába iktatja, akiket érdemeikért a díszpolgárság kitüntető címével megtisztelt.?
Ezzel tehát közel 52 év távlatából sikerült helyrehozni az elődök szűk látókörű döntését. A javaslatban kimondták még egy Kossuth-szobor felállításának szándékát a háború befejezése után és ezért a Kossuth Lajos szoboralap felújítását. A határozatot egyhangúlag elfogadták. Ezen és hasonló tervek végrehajtását a második világháború utáni változások ismét megakadályozták.
Az 1944 októberében megtörtént harmadik hatalomváltozás következtében rövid időn belül berendezkedett Nagyváradon és Biharban a román kommunista hatalom, amely lassanként visszaszorította nemcsak a magyar forradalom és szabadságharc emlékét, hanem a magyar történelmi múlt összes hagyományát. Kossuth Lajos szellemét és alkotását kisajátították idegen politikai célok érdekében. Az osztályharcos történelemszemlélet átalakította Kossuth egész művét, deformálta a róla kialakított képet. Nyílt megemlékezésekre nem volt alkalom és emléke halványodni kezdett a köztudatban.
A változások után 1990-ben már az sem élt tisztán a köztudatban, hogy ki is volt valójában Kossuth Lajos. Nem volt ez meglepő, hiszen addigra több generáció is felnőtt, amely alig tanult valamit az iskolában Kossuthról s amit tanult az is gyakran távol állt a valóságtól. Az 1990 óta eltelt időszakban csak kis részben sikerült törlesztenünk adósságunkból ebben a tekintetben. A 20. század utolsó évtizedében a magyarság érdekvédelmi szervezete, az egyházak és a mind jobban elszaporodó civil szervezetek vállaltak szerepet a hagyományok ápolásában, a régi szokások felelevenítésében és felújításában. Az évenkénti március 15-i és október 6-i megemlékezések alkalmával Kossuth szerepét és jelentőségét is sokszor méltatják. A Kossuthnak szánt külön megemlékezések ritkábbak, erre a nagyobb évfordulók szolgáltattak alkalmat: 1994, 1999 és 2002.
2002-ben Bihar megyében Bihardiószegen (szobor visszaállítással), Nagyszalontán és Tenkén emlékeztek meg nagyszabású rendezvény keretében Kossuth születésének bicentenáriumáról.
Nagyváradon az egyházi és iskolai megemlékezéseken kívül, egyetlen nagyobb rendezvény volt. A Nagyvárad-Velencei kultúrházban az asztalokon gyertyák, a színpad fölött pedig címeres magyar zászló várták a vendégeket. A színpad mellett egy asztalon Kossuth kinagyított képe és néhány Kossuthtal foglalkozó könyv mellett, Kossuth és Nagyvárad, illetve Bihar megye közötti kapcsolatra vonatkozó eredeti dokumentumok másolatai voltak: Nagyvárad város levele Kossuth Lajoshoz 1867. augusztus 19-én és 1882. december 14-én, azonkívül Bihar megye köszöntő levele Kossuthhoz 1883. március 21-én. Előadásában dr. Fleisz János történész ismertette Kossuth tevékenységét, szerepét és jelentőségét, külön kitérve Kossuth Nagyváradhoz és Biharhoz fűződő kapcsolatára. Az előadás után lejátszották Kossuth egyetlen fonográfra vett történelmi beszédét, amelyet az aradi vértanúk szobrának 1890-beni felállításakor tartott. A bensőséges megemlékezést színpadi összeállítás zárta le.
A 2002-es rendezvények bizonyították, hogy Kossuth még mindég elevenen él a nagyváradi és biharmegyei magyarság tudatában és írásaiból ma is aktuális üzenetek olvashatók. Ezek elsősorban az érdekegyesítés, a kompromisszum készség, amely azonban nem vezet megalkuváshoz vagy önfeladáshoz.
Összegezve Kossuth halála után (1894) is megmaradt a magyarság emlékezetében. A Kossuth évfordulók megünneplése a 20. században végig tükrözték az általános politikai helyzetet. Így 1902-ben a legnagyobb méretű megemlékezés után a Kossuth kultusz enyhe csökkenését tapasztalhatjuk, majd az első világháborút követő bő két évtizedben a megemlékezések csak a lelkekben folytatódhattak. 1940 és 1944 között rövid időre ismét előtérbe került a Kossuth életmű halhatatlansága, azonban a román kommunista hatalom ennek hamar véget vetett. 1990-ig valódi tartalommal nem lehetett megtölteni a Kossuth évfordulót, utána is csak az önszerveződés által lehetett megemlékezéseket rendezni.
Kossuth születésének 200. évfordulója alkalmat adott az ünnepségekre, megemlékezésekre, a lassan megkopott hagyományok felelevenítésére. A körülmények és a megváltozott politikai felfogás nem engedték meg az 1902-es évfordulóhoz hasonló méretű és színvonalú ünnepségeket, de 1944 óta mindenképpen ezen a tájon a legmagasabb szinten emlékeztek meg Kossuthról.
Kossuth és Nagyvárad valamint Bihar kapcsolatainak bemutatása arról tanúskodik, hogy a nagy hazafi kultuszának jelentős szerepe volt a forradalom és a szabadságharc emlékének ébrentartásában és ápolásában. A nagy idők emlékezete jelenleg is napirenden van és ez olyan becses hagyomány, amely ma is kötelez az emlékezésre és a helytállásra.
