Április 20-án, Nagyváradon, nagyszabású ünnepi rendezvényekkel ünnepelték a román hadsereg bevonulásának és a román adminisztráció bevezetésének centenáriumát. 1919. április 23-án, a román hadsereg Debrecent is elfoglalta, és 11 hónapig megszállás alatt tartotta. A száz évvel ezelőtti eseményekre emlékezünk.
Az 1919. év egyik legtöbbet szenvedett magyarországi régiója Kelet-Magyarország volt. Debrecen helyzete különleges, mert Budapest mellett nemcsak a tanácsköztársaság regionális központjának számított. A március 21-én kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság alig egy hónapig tartó tiszántúli uralma komoly károkat okozott. Különösen a szegényparasztságot sújtó rekvirálások, az egyházellenes intézkedések, a túszszedések és a vörös terror gyilkosságai hagytak maradandó nyomokat. A száz évvel ezelőtti eseményeket, Perczel Olivér: Román megszállás a Hajdúságban (1919-1920) és Bödők Gergely: Tizenegy hónap ? Debrecen román megszállása 1919-20-ban, címmel megjelent tanulmánya és egyéb korabeli források alapján idézzük fel.
A vörös hadsereg megfutamodása
A vörös terror tombolása közben találja Debrecent a r román hadsereg offenzívája, amely Erdély megszállását követően, április 20-ára elfoglalta Nagyváradot, Nagykárolyt, és Aradot, és arra hivatkozva, hogy az Antant jóváhagyásával a ?bolsevizmus letörése végett? érkezett, megszállja a Tiszáig terjedő területeket, mondván, a folyó könnyen védhető akadályt képez a magyar Vörös Hadsereg ellen.
A román katonák a legtöbb helyen akadálytalanul nyomultak előre, az alföldi városok többsége harc nélkül kapitulált. Csak néhány helyen került sor szórványos összecsapásra, de ezek legfeljebb késleltetni tudták a román hadsereg térfoglalását. Például, április 21-én, Vámospércs határában egy terrorkülönítmény felvette a harcot a román hadsereggel, de ötórás küzdelem után a románok elfoglalták a települést és az ellenállás megtorlásaként kifosztották a várost.
Április 18-19-én, Debrecenben, a tanácsköztársaság helyi direktóriuma a várható ellenforradalmi megmozdulások megelőzése céljából, a városi lakosság prominenseiből túszokat gyűjtött, az akció során 54 főt tartóztattak le és szállítottak Budapestre, köztük a volt polgármester Márk Edét és a rendőrfőkapitányt, Rostás Istvánt.
Április 21-én, a várost fenyegető román offenzíva előtt a vörösök direktóriuma még Debrecenben ülésezett, de a közelgő román túlerővel szembeni ellenállás sikerében már senki sem hitt. A lakosság hangulata vegyes volt: a polgárság és a városban tartózkodó katonatisztek sürgetően várták a kommün végét, de az ezzel járó román megszállástól idegenkedtek.
Április 22-én, Vámospércsnél, a román hadsereg megfutamodásra kényszerítette a felbomlóban lévő, szervezetlen és demoralizált vöröskatonákat. A Debrecen határában vívott ütközetben a románok vesztesége 21 halott és 29 sebesült volt, magyar részről közel ötvenen vesztették életüket, és több mint kétezren fogságba estek.
Ezek után a debreceni direktórium a város harc nélküli feladása és kiürítése mellett döntött, vezetői elmenekültek, a hadsereg-parancsnokságot pedig Püspökladányba helyezték át. Az visszavonuló vörös katonai kontingens április 23-án hajnalban elhagyta Debrecent. A város határában több helyen fosztogatni kezdtek, és lakásokba törtek be, Hajdúszoboszló kiürítésekor pedig a helyi terrorcsapat kivégezte Fekete László polgármestert, Körner Béla gőzmalom-tulajdonost és Tokaji József tisztviselőt.
Debrecen kapitulálása
A hatalmi vákuumban aktivizálódtak a polgári demokrácia hívei és a városvezetés korábbi képviselői. A direktórium elhagyott helyét a forradalmak előtti városi vezetők csoportjai, tisztviselők, tisztek és tartalékos tisztek, a polgárság főbb hangadói, valamint rendőr- és csendőrtisztek foglalták el. A későbbi polgármester, Magoss György vezetésével ideiglenes tanács vette kezébe a város vezetését, amely eldöntötte, hogy felveszi a kapcsolatot a város határában állomásozó román hadsereggel. Francia nyelvű memorandumot fogalmaztak meg, amelyben kinyilvánították, hogy a város nem tanúsít ellenállást. A román hadsereg 7. hadosztály parancsnokaként, Constantin Dumitrescu tábornok délután kettő és három közöttre, a vámospércsi úton jelölte meg a találkozó helyét, a városvezetéstől addigra azt várta el, hogy gondoskodjon a lakosság teljes lefegyverzéséről.
Debrecen városi parancsnokságát Jóny László nyugalmazott tábornokok vette át, aki gondoskodott a fegyverek összegyűjtéséről a városháza udvarán, Debrecen lakosságát pedig otthonmaradásra szólította fel. A városban maradt katonaságot a huszárlaktanyába rendelték, a többi kaszárnyát pedig kiürítették a román hadsereg számára. A városban alakult ?rendfenntartó bizottság? a kihelyezett falragaszokon betiltott minden gyülekezést és utcai csoportosulást, ostromállapotot hirdetett ki. A városházára tűzött fehér lobogó azt volt hivatott jelezni, hogy a bevonuló román katonaságot sehol sem fogadja majd ellenséges hangulat.
A román hadsereg képviselőivel való találkozásra kijelölt delegációt, amelynek Baltazár Dezső, a tiszántúli református egyházkerület püspöke is tagja volt, Magoss György és Jóny László vezették. A delegáció tagjait szállító, tizenkét kocsiból álló konvoj, első kocsijára tűzött fehér lobogóval érkezett a várostól három és fél kilométerre kijelölt találkozóhelyre.
A találkozóról Csűrös Ferenc városi tanácsnok a következőket jegyezte fel naplójában: ?Leszállunk a kocsiról. Félkörbe állunk a főispán mögött. Velünk szemben ugyanígy a román tisztek. Középen egy joviális, szimpatikus arcú, őszes bajuszú román főtiszt. Rövid román beszédet intéz hozzánk, melyet a velünk jött tolmács, Popovics bankhivatalnok azonnal magyarra fordít. A tartalma határozott, katonás. A románok nem ellenségei a magyaroknak, nem is ellenségül jöttek, hanem rendet csinálni. Az entente megbízásából jönnek a bolsevizmus gyökeres kiirtására. A város lakosai nyugodtak lehetnek. Senkinek vagyonában és személyében bántódása nem lesz. A megszálló csapatokkal szemben azonban lojális magaviseletet vár.?
Megkönnyebbülés és szégyen
A román hadsereg délutáni bevonulására fegyelmezetten és rendbontás nélkül került sor. A bevonulásról és a lakosság vegyes hangulatáról az eseményt utóbb megörökítő Zoltai Lajos muzeológus, helytörténész az alábbi képet festette: ?automobilokon néhány tisztjök előre bejött a városba. Majd 4?5 óra között a katonaság is, a 7. hadosztály, követte őket. Nehéz vassisakos gyalogosok, lándzsás lovasok, géppuskás osztagok, tüzérek és trén-szekerek hosszú sorban dübörögtek végig a szomorú város utcáin. Járdák szélén, ablakokból, kapuk alul sok kíváncsi ember nézte az idegen harcosok elővonulását. [?] Bizonyos, hogy a debreczeni magyar lelkében kétféle érzelem váltakozott akkor. A megkönnyebbülésé és a szégyené. ? A megkönnyebbülésé, hogy megszabadulva láttuk magunkat a vörösterrortól; a szégyené, hogy ezt a szabadulást ezeréves hazánk területi épségét megrabolni akaró nép, az oláh, telhetetlen nagyravágyó ellenségünk hozza nekünk.?
A debreceni polgárság zömmel az ablakokból szemlélte a feszes díszlépésben érkező idegen hadsereget, de voltak, akik a tiltás ellenére az utcákon álltak ?sorfalat? a bevonuló katonaságnak. A bámészkodók megtapasztalhatták, hogy a román haderő felszereltsége messze nem azt a ?gyászos? képet mutatta, amit a túlerővel szembeni ellenállásra és sikerre buzdító tanácskormány propagandája sulykolt. Ezt rögzítette Csűrös Ferenc is, aki maga is részt vett az eseményen: ?Bizony nem az az agyonzüllött, züllőfélben lévő sereg ez, aminek itt széltiben hirdették. Fegyelmezett, jól felszerelt, reguláris katonaság, feltűnően sok ágyúval. Ugyan hol volt a lelkiismeretük az ellenállás intézőinek, hogy ilyen katonasággal szemben hirtelen összeszedett munkásszázadokat vetettek oda és még azt hirdették, hogy a front szilárd stb. [?] Az egész nagy tér feketéllik a tömegtől. [?] Az emberek eleinte szótlanul nézik. Egyszer csak itt is felharsan egy éljen, ott is előbújik egy fehér kendő. Rövid pár perc alatt éljenző, kendőt lobogtató, virágot szóró tömeg előtt vonulnak a láthatóan meglepődött román katonák. Hát erre igazán nem lehetett számítani. A keserűség fojtogatta a torkomat, a szememet elborította a könny. [?] Jóságos Isten, hová süllyedtünk! Debrecen utcáin kendőlobogtatással, éljennel fogadják a bevonuló ellenséget! Nem hiszek a szememnek.?
A román hadsereg jelenléte sokakban keltett biztonságérzetet, és a bevonuló hadseregtől a fosztogató vöröskatonákkal szembeni erélyes fellépést várták. Baltazár Dezső püspök 1920-ban megjelent visszaemlékezésében is a város lakosságának szemében ?megváltóként? fogadott román katonákról olvashatunk, akik ?úgy jöttek bevallott céljuk szerint is, viselkedésükből ítélve is, mint szabadítók. ?A ?vörös rémet? megfutamító román katonák nimbusza mellett ezt a bizalmat táplálta, hogy a lakosság rövid, átmeneti megszállással számolt.
A 11 hónapig tartó megszállás
A városháza előtt bemutatott díszszemlét követően a román katonák a kiürített laktanyákba vonultak. Estére a város román megszállása befejeződött. Akkor még senki sem sejtette, hogy a város szinte teljes kifosztását, a gyilkosságokat, bántalmazásokat és megalázó tortúrákat okozó megszállás 11 hónapig tart.
A központi hatalmak nyomására, a román hadsereg 1920. március 11-én hagyta el Debrecent. A térségből, a jelenlegi határokig kivonuló román kontingensek helyére a Nemzeti Hadsereg Zalai 9. százada érkezett, akiket a lakosság kitörő örömmel fogadott.
Debrecen történetében, az elhúzódó I. világháború és a lezajlott forradalmak, a román megszállás az egyik legnehezebb megpróbáltatásokat jelentő korszaka volt. A közel tizenegy hónapos megszállás nyomait Debrecen még évek múlva is magán hordozta.
Debrecen és Nagyvárad 11 hónapig tartó román megszállása hasonló körülmények között zajlott, de 1920. március 11-én Magyarország csak Debrecent kapta vissza. Ez az a dátum, amikor a két testvérváros sorsa elvált egymástól. Csak egy hajszálon múlott, hogy ezekben a napokban, Nagyváradhoz hasonlóan, Debrecenben nem a román adminisztráció fennállásának centenáriumát ünnepeljük.
Fotók: a nagyváradi és debreceni román megszállás katonáit megszemélyesítő felvonulás a nagyváradi centenáriumi ünnepségeken (primaria.ro, crisana)
