Debrecenbe érkezik a 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben aaz évben 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, a beérkezett képek száma összesen: 6079.  A nemzetközi zsűri elnöke Szlukovényi Tamás, tagjai Daniela Mrazkova, Ron Haviv, Jo?o Silva és Stiller Ákos voltak. A díjazott képek között láthatjuk a debreceni fotográfus Czeglédi Zsolt, az MTI fotóriportere alkotását is.

?(?) A 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás szerepe az emlékezés és emlékeztetés szempontjából most még nagyobb a korábbiaknál. Hiszen az elmúlt hónapokban, a világjárvány kitörése óta, alaposan megváltozott az életünk, és megváltozott a dolgok jelentése és jelentősége. Új fogalmakkal ismerkedtünk meg, és azok az életünk részévé váltak. A vesztegzár többé nem csak egy furcsa, nehezen értelmezhető szó egy Rejtő-regény címében, hanem a mindennapi valóságunk. A koronavírusról annyit mindenképp megtanultunk, hogy valami, ami hosszú időre megváltoztatja az életünket.  A sajtófotó kiállításon látható nagydíjas képsorozatok, Hajdú D. András és Kovács Bea munkái, vagy Ajpek Orsolya képriportja a Hableány tragédiájáról, Mohai Balázs és Urbán Ádám koncert- illetve cirkuszfotói ? amelyek mostanában el sem készülhetnének ?, nem csak a sokszor szomorú, néha vidám és időnként felemelő eseményekre, történésekre emlékeztetnek, hanem arra is, hogy nem is olyan régen volt egy normális életünk. Bízunk abban, hogy ez a normális élet hamarosan visszatér és a fotóriporterek nem csak a pandémiát fotózhatják majd, hanem újra korlátozások nélkül dolgozhatnak, hogy bemutassák, megörökítsék mindazt, ami velünk és körülöttünk történik, normális időkben.? 

Szigeti Tamás fotóriporter, kurátor 

További információ a kiállítás képeiről: https://www.sajto-foto.hu/

A kiállítás ingyenesen látható november 7 és 29. között, a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, naponta 09 és 18 óra között.

Fontos! A járvány közösségi terjedés szakaszában a Kölcsey Központ közönségforgalmi tereiben kizárólag maszkban (a száj- és orrnyílást eltakarva) tartózkodhatnak a látogatók.  Az épületbe történő belépéskor digitális hőmérővel ellenőrzik látogatók testhőmérsékletét, amennyiben a látogató testhőmérséklete meghaladja a 37,5 Celsius fokot, nem léphet be az intézménybe.

Kiemelt kép:  Czeglédi Zsolt díjazott fotója: Csodálkozó szem. Daniel Ricciardo, a Renault ausztrál versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2019. augusztus 2-án.