A római katolikus Caritas Catolica és a görögkatolikus Caritas Eparhial szeretettel meghív mindenkit, hogy az október 31-én, csütörtökön 18 órától az Egymillió Csillag elnevezésű rendezvény keretében egy közös imával, egy mécses meggyújtásával fejezze ki együttérzését a nélkülöző, társadalmi kirekesztettségben élő gyermekek iránt. Az érdeklődőket az Olaszi parkban, a Fren?iu Idősotthon és a ferences kolostor közötti téren várják felekezeti és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.
Jöjjenek el és, gyújtsanak meg egy mécsest a szükséget szenvedő gyermekekkel való együttérzés jeleként. Ugyanakkor közelebbről is megismerkedhetnek a segélyszervezetek munkájával, az önkéntesekkel és megtudhatják milyen fajtájú segítséget nyújt a Caritas a rászorulóknak.
A szervezők forró teával, zenével és lélekmelengető hangulattal várnak mindenkit. A részvétel díjtalan. A rendezvény körülbelül egy órát tart.
Az Egymillió Csillag különlegessége, hogy közösen szervezik azt a görög-katolikus és a római katolikus Caritas szervezetek, valamint hogy minden évben más helyszínen zajlik (általában a város valamelyik emblematikus parkjában vagy épülete előtt). A rendezvény Európa ér Románia számos nagyvárosában zajlik párhuzamosan ? többek közt Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban, és Svájcban is.