Ady Endre halálának 100. évfordulójához közeledve, hírportálunk profiljába illő megemlékezéshez kerestünk forrásanyagot, így találtunk rá a költő Dal című versére, amelyet a Debreczen-Nagyváradi Értesítő 1899. március 19-én megjelent, 12. száma közölt. A vers nem jelent meg kötetben, az Ady bibliográfiákban is alig akadtunk rá, a széles nagyközönség előtt ismeretlen maradt. Portálunk azzal tiszteleg a költőóriás emlékezete előtt, hogy az ismeretlenség homályából felszínre hozza 120 éves művét.
DAL
Elégiát szeretnék írni,
Siralmas fájó bucsu-dalt,
Siratni sok elszálló szépet,
Mely már mitőlünk messze tart,
Siratni sok ragyogó álmot
S az álmot üldöző valót,
De a bánat elfojtja könnyem,
Haldoklik, meghal már a csók,
Haldoklik, meghal már a csók.
A földi üdv, az égi mámor
Elűzve, nem kell senkinek,
A szív kihűlt, hevülni nem tud,
Fagyos, kifosztott, jéghideg.
A csókok édes mámorában
Nem súgnak édes, balga szók,
A csók nem ad már boldog üdvöt,
Haldoklik, meghal már a csók,
Haldoklik, meghal már a csók.
Az ifjúság, poézis elszáll,
Nem írók én dalt már soha
Dalolnék, de miről daloljak?
Ez a kor nem a dal kora.
Édes-kínos szerelmi nóták
Nekünk többé már nem valók, ?
Elmerül a nóták világa,
Haldoklik, meghal már a csók,
Haldoklik, meghal már a csók.
Ady Endre
Debrecen és Nagyvárad kapcsolattörténetének aligha van markánsabb személyisége, mint Ady Endre.
Ady Endre debreceni évei alatt dőlt el, hogy nem fog ?központi szolgabíróvá választódni Zilahon?, hogy nem fogja ?kivirágoztatni a hét szilvafát, s becsületet szerezni az elkoldusodott diósodi Adyaknak?, hogy ?a rongyos, acélhegyű kis diabólus? határozza meg a további életét. 1896-ban beiratkozik ugyan a debreceni jogakadémiára, de az előadások látogatása helyett a Debreceni Főiskolai Lapok, a Debreceni Ellenőr, a Debreceni Hírlap, majd a Debreczen című folyóirat ?hivatásos? munkatársa lett. Versek címmel, 1899-ben Debrecenben jelent meg első verseskötete. Ebben az időszakban volt munkatársa a Debreczen-Nagyváradi Értesítőnek is.
1900. január elején, már Nagyváradon a Szabadság belső munkatársa lett, majd a Nagyváradi Naplószerkesztőségéhez igazolt, 1903-ban Még egyszercímmel, új verses könyve jelenik meg. Ugyanebben az évben itt ismerkedik meg Diósyné Brüll Adéllal, Léda néven ismert múzsájával, kilenc évig tartó szerelmi kapcsolata Nagyváradhoz kötötte. Ez az időszak áttörést hozott életében, és elindította a hallhatatlanság felé.
A két város irodalmi kapcsolatait kutató Bakó Endre, debreceni irodalomtörténész, nyugalmazott főszerkesztő, a nagyváradi Várad folyóirat számában fejti ki miképpen kötötte össze Ady Debrecent, Nagyváraddal. A továbbiakban ebből a tanulmányból idézünk.
?1900-ban Debrecenben és Nagyváradon egyaránt eseménynek számított, hogy Ady Endre a Debreczen c. laptól a váradi Szabadsághoz szerződött. Nála senkit sem foglalkoztatott jobban a két város szellemiségének mássága és különbsége, mindig Várad javára. Már az első ottani napjaiban vissza-visszalőtt Debrecenre egy-egy mérgezett nyilat, ahonnan persze visszalőttek. Ezt a szellemi párbajt az egyik érintett, Móricz Pál így örökítette meg: ?a volt jogász, Ady Endre, a debreceni kormánypárti újság ifjú munkatársa átváltott a hígabb vérű, hígabb erkölcsűnek mondott, pakfon városnak, Grószwardájnak, Pece-parti Párizsnak elnevezett, mind Szegedhez, mind Debrecenhez viszonyítottan kozmopolitább, ma már mégis a váltig siratott szép Nagyváradunkba. A forrongó, később forradalminak minősített ifjú Ady ? jóra, rosszra hajlón, odaát is, Váradnak egész különleges, zsidó és dzsentriből összekovácsolt kormánypártját szolgálta a helyi kormánypárti újság kötelékében. S hogy az ellentét szikrázóbb legyen, én meg Kossuth Lajos debreceni újságjánál a nekik oly ósdi, elavult magyar hagyományokat, veszendőre engedett kincses magyar életet védtem? [?] Akkortájt a váradiak magukat e tájon Nyugat fensőbbséges különítményének tartották, s készségesen csúfolódtak a szerintök Ázsiához számítandó, szalonnás, cívis, debreceni ?Porkópolisz? rovására. A debreceniek és Debrecen elleni csúfolódást Ady Endre vezette. Egyszer sikerülten, máskor kevésbé sikerülten. [?] Ady engem megtett ?honkanásznak?. Én sestakerti vinkóra, debreceni kolbászra hívogattam át a váradi bürök-pálinkától, mérges éjszakai levegőtől és a barázdát sem ismerő váradi cimboraságtól meghervasztott, végzetesen befolyásolt ?hadi Bandit?.?
Ady a Tóth Andrásról (Tóth Árpád édesapja) írott, egyébként méltató cikkében, úgy véli, hogy Debrecen az a város, ?amelynek földje a leghálátlanabb talaj író-művész lelkeknek?. A zsíros város című írásában még keményebb szavakat használ. ?Debrecenből a magyarságnak a Bükk hegységig s a Naszódi hegyekig kellene sugároznia. [?] És? Debrecen éli a legelzárkózottabb életet a magyar városok között. [?] Józan, zárkózott, keletien kényelmes, apatikus s ijesztően konzervatív a debreceni szellem. És nem is olyan tipikusan magyar, mint az idegen hinné.? A vitatkozó Zoltai Lajosnak azt feleli: ?Ahol a konzervativizmus szervi baj, s az öntelt vadmagyarság fékezhetetlen indulat, onnan én nem kaphatok sem kultúrára, sem magyarságra semmit.? (Várad és Debrecen) Végül: ?Debrecenből, ahol nemigen akarták látni bennem még a Csokonai legpicinyebb öccsét sem, s ahol első verseskönyvem megjelent, Nagyváradra mentem újságírónak. Ez a nyugtalan, zsidós, intelligens város sok mindent átformált bennem, amit a falu, Nagykároly, Zilah és Debrecen, tehát a falu formált.? (Önéletrajz, 1909) Tegyük hozzá azonban, hogy váradi témájú verseinek száma kevesebb, mint a debrecenieké, és A Maradandóság városában a közhiedelemmel ellentétben nem negatív nézőpontból tekint a civitásra. Nagyvárad Ady távozása után, nem kis mértékben az ő nyugtalanító, pezsdítő szellemének hatására is, az impériumváltozásig talán a legerősebb vidéki szellemi központ maradt.
Történt közben, hogy Zilahy Gyula, a debreceni városi színház igazgatója pályázatot hirdetett Csokonai-témájú vígjátékra. A díjat megosztva egy korán elhunyt váradi író, Homonnai Albert (Juhász Gyula Homonnai címen verset szentelt emlékének) és Oláh Gábor nyerte. Mindkét darabot bemutatta a színház, s Homonnai darabjának premierje (1906. február 11.) alkalmat adott arra, hogy váradi értelmiségi barátai csoportosan Debrecenbe látogassanak. Ez egy kis elmélkedésre sarkallt egy debreceni publicistát. ?Vasárnap ifj. Homonnai Albert premierjén ölelkezett Debreczen Nagyváraddal. A váradiak, akik csapatosan jöttek el Debreczenbe, elismeréssel fogadtak minden kis figyelmet, s hamarosan azt a véleményt formálták meg, hogy ez a mi metropolisunk nem is olyan kultúra nélküli, mint amilyennek hirdetik. Pedig a vendégek éles szemű, okosan figyelő emberek voltak, kik megláttak mindent ? s nem hízelegtek, de igazat mondtak.? Homonnai tiszteletére bankettet rendeztek, ő maga egy kissé cinikus verset (Dicsőség) fabrikált az ünnepi alkalomra: ?Mégis szép dolog a dicsőség: / S én most csak áldom istenem, / Hogy Csokonai élt ? mert másképp / Ebből sem volna semmisem.?
A Debreczeni Főiskolai Lapok nemcsak a főiskola írogató hallgatóinak és a városban élő íróknak adott teret, de országosan ismert szerzőknek is. Nagy valószínűséggel a verseket, tárcákat többnyire ?kiollózták? valamelyik lapból, semmint a szerzők küldték volna őket itteni közlésre. Így jelenhetett meg néhány nagyváradi irodalmi termék is, például Dutka Ákostól, Emőd Tamástól. Egy Zoltán István nevű fiatal író, Denevérek címmel, folytatásos értekezést közölt a modern magyar líráról, állást foglalva az új törekvések mellett, s Baudelaire ihletett követőjének nevezte Juhász Gyula, Kosztolányi mellett Dutka Ákost és Emőd Tamást. A fiatalon elhalt Zoltánnak jó ?szimata? volt, hiszen a következő évben Nagyváradon látott napvilágot A Holnap című antológia; e válogatást Debrecenben vegyes érzelmekkel fogadták. Tóth Árpád a második kötetet recenzálta, s feltétel nélkül csak Adyt és Babitsot dicsérte, Balázs Bélát is becsülte, de úgy érezte, kedvenc költőjének, Juhász Gyulának ebben a válogatásban ?finom lírája kevés versben szólal meg?. A három váraditól viszont nem volt elragadtatva. ?Dutkáról, Emődről és Miklós Jutkáról kell még szólnom. Nem tehetek róla, úgy érzem nem különböztethetők meg egymástól oly ismertető jegyek említésével, melyek a valóban kifejlődött lírikust jellemzik. Róluk állapítható meg elsősorban, hogy kigondolt témák megírói.? Szávay Gyula meg szatirikus versezetet írt az antológiáról, s a Csokonai Körben felolvasta. ?Árkádiában újra per volt, / Vádlottak: Holnap és Nyugat, / A vád: hogy oly képekkel írnak / Tudván türelmét a papírnak, / Melyek kihívják sorsukat. / Kazinczy volt a vád ügyésze, / Vitézé volt a védelem, / S felmentő lett a végítélet, Mert begyőzé, hogy a vád tévedt: / Vádlottak műve képtelen.? (Strófák Vitéz Mihályról) Voltak azonban megértő műélvezők is, például maga a tudósító. ?A közönség ezt a verset is nagy derültséggel s hálás tapssal fogadta, de engedtessék meg nekünk az a szerény megjegyzés, hogyha, mint említettük, a feltámadt Csokonai a hallgatóság között ült volna, alighanem mégis csak megcsóválta volna a fejét az ő kedves körének kedves poétáját hallgattában?.
A Holnap antológia domináns szereplője ugyan Ady Endre volt, de általa a többiek, így Juhász Gyula is, rivaldafénybe kerültek. Az értők számára Babits és Juhász költészete mindenképpen revelációnak bizonyult. Amikor tehát Juhász Debrecenben mint operett-szerző megjelent, már volt némi reputációja a városban. 1909. április 1-én mutatta be a debreceni Városi Színház az Atalanta c. operettet, melynek librettója az ő alkotása, zenéjét Deésy Alfonz szerezte, a zenét Lehel Károly karmester hangszerelte. A darab három debreceni előadásának minden mozzanatát többen is feldolgozták, ezért e dolgozatokra támaszkodunk. Eszerint Zilahy Gyula színházigazgató 1909 februárjában megtekintette Nagyváradon az előadást, és elhatározta bemutatását. Társulata legjobb erőit mozgósította a feladatra, s a debreceni lapokban hírverést indított már az előkészületekről. Ebben segítségére sietett Móricz Pál, a Debreczen szerkesztője, aki szegedi újságíró korából jól ismerte Deésyt, Juhász Gyulát pedig első szárnypróbálgatásaiban támogatta is. Most nemcsak elismerő kritikát közölt az 1909. április 1-i bemutatóról, de április 3-án vezércikkben méltatta az Atalantát és a Debrecen?Nagyvárad kulturális kapcsolatot. Helyt adott Csürös Ferenc kritikájának is, amely nem a szokásos impresszionista lelkendezés, hanem alapos esztétikai értékelés. Csürös méltatta a librettót, de rámutatott hibáira is, s emlékeztetett arra, hogy a mese nem eredeti, Pierre Louys híres Aphrodite c. regényéből vette a szerző. Juhász a bukástól félve csak a második előadáson ?merészkedett? megjelenni. Végül az Atalantát három sikeres előadásban vitte színre a debreceni társulat, ?s a sikert teljesebbé tette a város irodalmi közvéleményének gavalléros megnyilvánulása: Juhász Gyulát, a komponistákat, s a színház művészeit Angol Királynő-beli díszvacsorán fogadta a Csokonai Kör.? Az elegáns banketten Juhász Gyula az asztalfőn foglalt helyet, s szerzőtársai nevében meleg köszönetet mondott a színigazgatónak és a szereplőknek. Háláját levélben is kifejezte Zilahy igazgatónak, ezt ugyancsak közölte a Debreczen. Az Atalanta azonban a negyedik tervezett előadást Debrecenben már nem érte meg, a társulat még egyszer játszotta júniusban ? Nyíregyházán. ?Mindenesetre ? írja Borbély Sándor ? Juhász Gyula és a debreceni színház kapcsolatáról összegzésképpen megállapítjuk: habár jelentős kihatást nem is jelentetett a költő életében, mégis A Holnap irodalmi társaságot és személy szerint Juhász Gyulát ért rágalmak és támadások évében együttérzést kifejező baráti gesztus Debrecen részéről az Atalanta előadása, Ady egy évvel korábbi debreceni szereplése után ? Juhász Gyula meleg fogadtatása.?
Szathmáry Zoltán stabil összekötő kapocs lehetett volna a két város irodalmi élete között, ha jelentősebb alkotó. Ő ugyanis dolgozott Nagyváradon, tagja volt a Szigligeti Társaságnak, könyvet adott ki a ?pakfon város?-ban is, ám eredetileg debreceni volt, újságszerkesztő, színházi szerző, s tagja a Csokonai Körnek, tehát szülővárosába tért vissza. Ő alapította és szerkesztette az (első) Debreczeni Szemle c. irodalmai folyóiratot. (1912?1915) Ebben sok váradi író és művész (festő, színész stb.) szerepel (Ágoston Péter, Berde Mária, Bíró Lajos, Bodnár Zsigmond, Deésy Alfréd, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Endrődi Sándor, Fráter Erzsébet, Haraszty Lajos, Janovitz Jenő, Lengyel Géza, Liptay Imre, K. Mihelfy Elvira, Sas Ede, Szederkényi Anna, Tibor Ernő, Várady Antal, Vidor Marcell stb.). Közülük többen ? így Bíró Lajos, K. Mihelfy Elvira, Haraszty Lajos, Szederkényi Anna ? a Csokonai Kör vendégeként Debrecenben dobogóra is léptek.
Oláh Gábor fiatal éveiben szívélyes, bizalmas barátságot ápolt Juhász Gyulával, aki 1908. februárban került Váradra. Azonnal belevetette magát a város kulturális életének forgatagába, és egyik fő szervezője volt A Holnap c. antológiának. Juhász Gyula invitálta maguk közé Oláh Gábort is, ő azonban visszautasította a szereplést. ?1908 novemberében Oláh az akkor Nagyváradon tanárkodó Juhász Gyulától magasztaló levelet kap, melyben felajánlja A Holnap tagságát. [?] Ha szeretsz bennünket: fogadd el a Holnap tagságát? Egyúttal kérte, hogy küldje el sürgősen egyik modern egyfelvonásos színjátékát s akkor Babitscsal és Juhásszal egy este fog színre kerülni a nagyváradi Holnap zászlaja alatt. Oláh ekkor követte el élete egyik nagy botlását, nem fogadta el a tagságot, amit Juhász ? bizonyosan a többi holnapos jóváhagyásával ? kínált fel neki. Azt felelte Juhásznak: ?A Holnap társasággal még nem vagyok tisztában. Kik a tagjai? Mit akar az egész társaság?? Húzódozik, vállát vonogatja: ??mostanában kezdek félni a társulásoktól. Belátom, hogy az írónak egyedül állnia a legjobb.? Ha ekkor még nem utasítja el kereken a belépését, alig egy hónap múlva, a Rákosinak szóló ?hírhedt? levelében már azt írta, hogy a holnaposok hívták maguk közé, de ő nem ment. Naplójában később így próbálta mentegetni döntését: ?nekünk, debrecenieknek megvolt a magunk Bokréta-társasága 1902 óta.? Holott neki már akkor is, később még inkább tisztában kellett volna lennie a holnaposok és a bokrétások összemérhetetlen különbségével, mind világnézeti, mind esztétikai érték tekintetében.?
