Szabó K. István rendező 2011-től 2015-ig a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója volt. 2015-től Budapesten él, szabadúszó művészként folytatja pályáját. Számos romániai és magyarországi színházban, de Németországban és az Egyesült Államokban is rendezett már. Harmadik éve, hogy vendégrendezőként Debrecenben is dolgozik, ahol a 2018/19-es színházi szezon 14 előadásából kettő a nevéhez fűződik.
Denagy.hu: Mivel a Debrecen Nagyváradi Értesítő számára készül ez a beszélgetés, adódik a kérdés: hogyan gondolsz vissza a nagyváradi évekre és az ottani munkádra, illetve hogy alakult kapcsolatod a debreceni társulattal?
Szabó K. István: Nagyváradról azt gondolom, nagyon jó volt, hogy – legalábbis részben – sikerült elérnünk azt, amit magunknak kitűztünk. Hasznos négy évet tölthettem ott. Az, hogy utána mi következik, hogy az ember hogyan lép tovább, egy idő után már úgysem számít. A lényeg, hogy én továbbra is úgy érzem: a nagyváradi színház fejlődő pályán mozog, nagyon drukkolok a társulatnak, hogy ez így is maradjon. Debrecen a pályám másik állomása, itt vendégrendezőként vagyok jelen. Munkáim révén immár harmadik éve, és ennek nagyon örülök, mert ez már a bizalomról szól, arról szól, hogy szeretik a velem való együtt-játszást.
Denagy.hu: Ráckevei Annával már váradi éveidben elkezdődött az együttműködés?
Szabó K. István: Így van, vendégként hívtam őt Nagyváradra, azután elkészült a Júlia a Pesti Magyar Színházban, de időközben a debreceni Csokonai Színház is meghívta repertoárjába, s a következő évadtól már egy harmadik színház, a veszprémi Petőfi Színház is játékrendjébe iktatja. Néhány napja tévéfelvétel készült belőle. Akár sikertörténetként is elkönyvelhetjük. De azóta a Macskajátékot is elkészítettük együtt. A debreceni társulat mindenképpen belopta magát a szívembe. Remélem, hogy én is hasznosan tudok létezni körükben.
Denagy.hu: További állomások Debrecenen kívül?
Szabó K. István: Idén Budapest, Újvidék, Bukarest, és Székesfehérvár.
Denagy.hu: Milyen útvonalon helyezkednek el ezek az állomások? Mi az útirány?
Szabó K. István: Az a legfontosabb, hogy szükség van a munkámra. Számomra mindenképpen ez a legfontosabb, hiszen én ezáltal élek, ezáltal találom meg az értelmét annak, amit csinálok. Ezért, ha hívnak, örömmel megyek. Vannak olyan helyek, ahol először dolgozom, mint Újvidék, és van ahová visszatérek, például Székesfehérvárra immár harmadjára, ugyanúgy Debrecenbe, vagy akár Bukarestbe.
Denagy.hu: Nagyon aktuális üzenetű darabot rendezel Debrecenben a következő évadban. Európa jelenéről és jövőjéről szól majd. Ennek az üzenete bizonyára nagyon érdekel majd mindenkit. Van egy olyan vezérfonal, üzenet, amit az előadásaidban visszatérő motívumként szeretnél megfogalmazni?
Szabó K. István: Engem kevésbé izgat a politika, tehát ezt a vonatkozást leráznám magamról. Engem inkább azok a társadalmi rezdülések, és azon belül is az egyéni emberi rezdülések érdekelnek, amelyek kortól függetlenül, de folyamatos alakítói a mi életünknek. Bármihez nyúlok hozzá, igazából ezeket keresem. A színház természetesen jelen időben fogalmaz, nagyon fontos, hogy amikor egy darabot választunk, azt is eldöntsük, hogy erre most miért van szükség. Most éppen a Biedermann és a gyújtogatók kapcsán, ami a második nagy világégés után íródott, kellett megválaszolni ezt a kérdést.
Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók
rendező: Szabó K. István
Azt gondolná az ember, hogy a rendezett hátterű polgár háza biztonságos hely, hiszen kifogástalan a behatolásgátló rendszer, állandó a felügyelet? de állandóak a gyújtogatások is, a média önti magából a baljós híreket. Mit tehet ilyenkor a félelemmel teli, de vakon bizakodó nyárspolgár? Elébe megy balsorsának, és ő maga nyit ajtót a gyújtogatók előtt … Max Frish tandrámaként jelölte meg remekművét, mindenféle tanulság nélkül, hiszen a gyáva behódolók képtelenek érteni a nagy tüzekből, miközben kezükben a kanóc, és a zsebükben ott lapul a gyufa …
Ezzel a darabbal, nagyon rossz szájízzel ugyan, de pontosan arra próbálom felhívni újfent a figyelmet: hogy a veszély az nem múlt el, folyamatosan vigyáznunk kell, mert a gyújtogatók mindig jelen vannak. Nem múlnak el, és keresik a módját annak, hogy bejuthassanak a házunkba. És egy olyan társadalom, egy olyan család, egy olyan kispolgári közeg, amely megfeledkezett az önvédelméről, mert jóléti hiúsága révén elbízta magát abban, hogy itt már nem történhet semmi, az bizony könnyen pórul járhat.
Denagy.hu: Köszönjük a beszélgetést! Sok sikert kívánunk a debreceni előadásokhoz!
Kovács Dominik és Kovács Viktor: Mintapinty
rendező: Szabó K. István
A Mintapinty főhőse, Molnár Zsóka háborús gyerek, a fojtogató ötvenes években kamaszodik. A kispolgári származású nő az enyhülő szocializmus idején funkcionáriusfeleség lesz, a helytörténeti emlékház gondnoka férje szülőfalujában, még akkor is, amikor a rendszerváltozás átrobog a feje fölött. A monotonitást megtöri egy váratlan hír: Zsóka felkérést kap, hogy a falumúzeum megnyitásának évfordulója alkalmából ünnepi köszöntőt mondjon, megossza emlékeit a publikummal. Itt a lehetőség, hogy drámai hőssé váljon.Az idei DESZKA Fesztiválon felolvasószínházi keretek között bemutatott Mintapinty című monodrámát Oláh Zsuzsa főszereplésével láthatja a stúdiószínház közönsége, 2018 őszén.
