?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.
Nagyvárad vértanúi
A megtorlás sajnálatos eseményei Bihart sem kerülték el. Nagyváradnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatban több féle vértanúja is van. Az egyiket közülük (Rulikowsky Kázmér) Nagyváradon végezték ki, a másikat (Nagysándor József) Aradon, de Nagyváradon született és ott töltötte ifjúságát, a harmadikat (Szacsvay Imre) Pesten, de Nagyvárad első népképviseleti országgyűlési képviselője, illetve jegyzője volt. Ezen kívül az aradi vértanúk között volt még Lahner György, aki ugyancsak szorosan kötődik Nagyváradhoz, mivel ő volt a hadiüzemek hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelője. Utóbbi emléke érdekes módon kevésbé élt a nagyváradiak tudatában s róla külön ritkán emlékeztek meg. A továbbiakban a Váradhoz kötődő vértanúkat mutatjuk be.
NAGYSÁNDOR JÓZSEF (1804-1849)
Nagysándor József 1804. október 17-én született Nagyváradon, ahol fiatalkorát is töltötte. 1823-tól a császári hadseregben teljesített szolgálatot, előbb az 5., majd a 2. huszárezredben. 1847-ben huszárkapitányként vonult nyugdíjba. A következő évben – 1848-ban – azonban a magyar kormány szolgálatába áll és a nádor nemzetőr őrnaggyá nevezi ki. A déli hadszíntéren szolgált egy önálló hadoszlop élén. A harcokban szerzett érdemeiért gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán, előbb honvéd alezredes, majd ezredes lett. Csapatával Torontál vármegyében eredményesen harcolt a császári csapatok ellen, 1848 októberétől decemberig pedig sikeresen akadályozta meg az aradi és temesvári osztrák helyőrségek érintkezését.
Amikor Damjanich veszi át a bánsági hadtest parancsnokságát, Nagysándor lesz a hadtest lovasságának a főparancsnoka. Ekkor tűnik ki a szolnoki, tápióbicskei, váci és az isaszegi csatákban. Részt vett Buda ostromában is, serege az elsők között nyomult be az ostromlott várba.
A tavaszi hadjárat során tábornok lesz és a hadsereg összes lovasságának főparancsnoka. Mikor Klapka április végén Debrecenbe megy, helyettes hadügyminiszternek, Nagysándor veszi át az I. hadtest vezényletét. Kiváló lovastiszt volt, de hadtestparancsnokként nem váltotta be a hozzá fűzött felfokozott reményeket.
Mind a Vág menti, mind a július 11-i komáromi csatában nem lépett fel kellő erélyességgel. A tokaji átkelés után a dél felé vonuló sereg oldalát fedezte, ekkor ütközött meg Debrecen mellett a sokszoros túlerőben levő orosz sereggel, amelytől vereséget szenvedett.
Nagysándor hadteste 1849. augusztus 5-én érkezett Nagyváradra, ahol egyesült a Görgey vezette fősereggel. Innen Aradra ment és megmaradt csapatával Schlick altábornagy hadtestével ütközik meg Újság helységnél, majd Újaradra vonul vissza. Világos után az aradi várba viszik, ahol 1849. augusztus 26-án kezdik meg perének tárgyalását.
Ismeretes, hogy a szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte. A perben így nem a jog betartása, hanem az elrettentő példa statuálása volt a cél, mint ahogy az a kivégzések időzítéséből is kitetszett. október 6-át azért választották, mert akkor volt egy éves évfordulója Latour osztrák hadügyminiszter bécsi felakasztásának!
Nagysándor az aradi várból levelet küld menyasszonyának (egyben unokahúgának) Schmidt Emmának, akit az állandó visszavonulások miatt nem volt lehetősége feleségül venni. Ebben a tragikus napok hangulatát felidézve ezt írja: ?Mert most, hogy leszámoltam végképp a világgal, fájdalmasan ugyan, de nyugodtan nézek szembe sorsom jövendő alakulásával és mindazzal, ami még történhetik velem – immár elvesztettem minden reményem – mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen határtalan szeretetemet nem, ez a legmélyebb legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és el fog kísérni a sírba.? A levéllel együtt elküld egy hajfürtöt is.
Búcsúlevelet írt nővérének Schmidt Jánosnénak (szül. Nagysándor Johanna) is, akit próbál vigasztalni betegsége miatt, illetve sógorának, Schmidt Jánosnak, amelyben aggódik testvéréért és sajnálkozik, hogy nem tudott gondoskodni menyasszonyáról, Emmáról. (Ő később Klauzál Gábor képviselő felesége lett.)
A császári királyi rendkívüli hadbíróság 1849. szeptember 26-án mondta ki az ítéletet: kötél általi halál. Megtudván ezt Nagysándor megkérte Vinkler Brunó minorita szerzetest, hogy halála után adja át ezüstóráját barátjának Driquet alezredesnek, egy fésűt, egy inggombot és iratokat sógorának.
A szemtanúknak köszönhetően felidézhetjük a kivégzés borzalmas perceit is.
A leggyászosabb napon, 1849. október 6-án, miután kivégezték golyó által Dessewffy Arisztid, Schweidel József, Lázár Vilmos és Kiss Ernő tábornokokat, reggel hat órakor elővezették a kilenc akasztásra ítélt tábornokot, akiket az aradi vár déli oldalán fekvő nyílt téren várt az oszlopszerű fenyőfa bitófa. Vécsey gróf mikor meglátta őket ezt mondta: ?Hát ilyen akasztófát készítettek számunkra? Mire Nagysándor gúnyosan felelte: ?Hadd el, barátom ez a legjobb és legcélszerűbb.?
Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György és Knézich Károly után Nagysándor József kivégzése következett. Mindannyian hősiesen haltak meg s egyik a másikat azzal bíztatta, hogy rövidesen ismét együtt lesznek.
A Nagysándort kísérő pap Vinkler Brunó sírva fakadt, mire ő így szólt: ?Eddig ön vigasztalt engem, s jelenleg ön sír; jobb, ha imádkozunk.?
– Kérem, kapitány úr – szólt ekkor Urticka főporkoláb Nagysándorhoz, aki erre eldobta szivarját. ?Hodie mihi, cras tibi!? (Ma nekem, holnap neked!) mondta a kivégzést vezénylő Tichy őrnagy felé midőn fellépett, és amikor a bakó a kötelet a nyakára helyezte ?Éljen a haza!? kiáltással halt meg. Utána még Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, majd legutoljára Vécsey Károly következett. Mindannyian méltósággal vállalták a vértanúhalált. Alkonyatig ott függött a kilenc holttest arccal a vár felé. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, így a felakasztottakat levetkőztetve lökték a bitók mögé ásott gödörbe. Melléjük döntötték az akasztófa oszlopokat is a vaskampókkal együtt.
Nagysándor József vértanútársaival együtt évtizedekig jeltelen sírban pihent meg, amíg 1932-ben egy áradás után a Maros partján folytatott gáterősítés alkalmával megtalálták csontjait és bitójának kampószegét. 1956-ban a kultúrpalotában, onnan 1974. október 6-án a 125. évforduló alkalmával az emlékoszlop tövében létesített kriptában helyezték el, tíz másik vértanú hamvainak társaságában.
Nagyvárad a szabadságért küzdő vértanú szülőházán emléktáblát helyezett el az egykor a nevét viselő utca elején. A mai Aurel Lazăr utca 4/A szám alatti emeletes házon levő emléktábla arról tudósít, hogy ezen a helyen volt Nagy Sándor (A név tévesen van leírva!) honvéd tábornok, aradi vértanú ifjúsági lakhelye. Alá a szürke márványtáblán Szemere Miklós versének négy sora került. A valóságban az ifjúságát ezen épület elődjében a földszintes barokk stílusú Eleméry-házban töltötte. A ma látható szürke emeletes bérházat valószínűleg a múlt század nyolcvanas éveiben építették. Száz évvel ezelőtt is már megható megemlékezés helyszíne volt. 1937-ben a hatóság az emléktáblát elmozdította helyéről és a múzeumba szállították. Szerencsére négy évvel később visszahelyezték eredeti helyére, ahol ma is látható.
Nagysándor József és társainak emléke ma is élénken él a köztudatban, és a váradiak az utóbbi évtizedben minden október 6-a alkalmával megkoszorúzták várad aradi vértanújának emléktábláját.
Hősi áldozatvállalása és bátor helytállása máig ható üzenetet tartalmaz: a nemzet meg kell, őrizze önérzetét és múltja emlékeit. A vértanúk áldozatukkal is igazolták, hogy harcaikban a magyarság érdekeivel elválaszthatatlanul ötvöződött össze az általános haladás ügye, emiatt méltó helyük van a hősök panteonjában.
