Hobó a nagyváradi Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozat keretében koncertezett szombat este a várban. Egy villáminterjúban – a Denagy.hu kérdéseire – a koncert után válaszolt.
– A kilencvenes évek eleje óta sokszor jártál Nagyváradon. Vissza tudsz emlékezni, milyennek láttad akkor a várost, az itt élő embereket? És milyennek látod most?
Igazából a városban nem nagyon jártam, mert mindig koncerteztem, vagy előadóesteken léptem fel, így a városról nincs képem. A várat nagyon szépen kezdik rendbe hozni, de számomra nagyon fontos volt, hogy az előadásokon találkoztam olyan emberekkel, akik évtizedek óta figyelik, amit csinálok.
– 2014-ben Ady esteddel itt is felléptél, abban a városban, ahol a költő emléke ma is elevenen él. Más volt Nagyváradon Adyt szavalni, mint mondjuk Debrecenben?
Más, mert az az előadás nagyon nehéz körülmények között született meg, és igazából nem is sikerült jól, mert a Nemzeti Színházban tartott bemutató miatt nem készültek el a dolgok idejében, és az előadás időpontját nem halaszthattam el. Ráadásul egy csomó minden megváltozott, mielőtt újra játszottam volna.
– Nem csak Nagyváradnak, Debrecennek is gyakori vendége vagy. 2006-2013 között tagja is voltál a Csokonai Színháznak, 2016-ban Debrecen városa felkért egy Csokonai Vitéz Mihály műveit bemutató műsor elkészítésére. Mennyire kötődsz a cívisvároshoz?
Azt hiszem, én jobban kötődöm Debrecenhez, mint a debreceni színház hozzám. A város felkérésére elkészítettük a Csokonai-estet és létrehoztunk egy Csokonai lemezt, úgy volt, hogy tíz előadásból álló, három sorozatot játszunk a színházban, de ebből csak hat előadás valósult meg?
– A fellépések emlékein túl, őrzöl-e személyes történetet, történeteket Nagyváradról? Mi az ami eszedbe jut, ha a város nevét meghallod?
Nem szeretem, ha a magyarországiak okos dolgokat mondanak a határon túli magyarokról. Ady Endrén keresztül figyelem az itteni a dolgokat, Ady Endrétől származnak az információim és az itt élő barátaimtól. Ezek egyrészt csodálatosak, ami az Ady-féle hagyatékot illeti, másrészt elkeserítőek, amit a barátaim mondanak.
