74 évvel ezelőtt, 1945. május 9-én ért véget a második világháború az európai hadszíntereken. A hagyományoknak megfelelően a Győzelem napján Debrecenben több helyszínen is fejet hajtottak a harcok katonai és civil áldozatai előtt.
A nagyerdei emlékműnél 2019. május 9-én tartott megemlékezésen Mazsu János történész, a debreceni önkormányzat tanácsnoka versidézettel kezdte beszédét:
Óh, szállni! … Vérmocskolt évek után
százszorszent híreket kapok
Sohse örült még így az ember
s a tenger
egész megfiatalodott!
Óh, szabadulás! … Mámorosan
táncolnak körűl a szelek;
rózsák tolonganak szemeimben
s minden
rostomban ujjongás bizsereg:
indulok, s ahogy a virágbaborult
fát röpíti illata szárnya:
millió kalandor vágyamon
testtelen, parttalan, gazdagon
szétszállok a világba.
Szabó Lőrinc írt így a második világháború európai befejezéséről kapott hír hallatán. Fél évtizednyi szörnyűséges szenvedés, rettegés után felszakadt belőle a túlélés megkönnyebbülése, az élet örömódája.
A második világháború 1945. május 9-én ért véget Európában. A témával foglalkozó történész kollégák persze felvetik a kérdést, hogy a világháború kontinensünkön való befejezésének vajon mi is a pontos dátuma?
A Németország feltétel nélküli megadását rögzítő dokumentumot ugyanis 1945. május 7-én írták alá, de az csak közép-európai idő szerint május 8-án 23 óra 1 perckor lépett életbe. Ám ekkor Moszkvában már május 9. volt. Európa nyugati felén azonban még május 8. Ezért ünnepelhetik Európa több országában május 8-án a második világháború befejeződésének emléknapját.
De Szabó Lőrincnek, ahogy európaiak millióinak, akik túlélték a háborút, csak az számított, hogy a kontinens egyik legborzalmasabb időszaka lezárult. Európában erre a napra teljes bizonyossággal véget ért a második világháború. Hiszen 1945. április 25-én az amerikai és a szovjet csapatok találkoztak az Elbánál. Április 30-án a Berlint ostromló szovjet erők elfoglalták a Reichstagot, Hitler öngyilkos lett. Május 8-án a Harmadik Birodalom kapitulált, a német haderő feltétel nélkül letette a fegyvert. Május 9-én a Vörös Hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren a második világháború de jure és de facto is véget ért. És ez még akkor is igaz, akkor is sorsfordulat, ha Kelet-Európának szinte lélegzetvétel nélkül a megszállás, egy másik szörnyűséges diktatúra uralma lett az osztályrésze.
Európa a 20. századba lépve, első, a földrészre kiterjedt modern, gépesített háborúját úgy nevezte: a Nagy Háború. A Nagy Európai Háború. A vérrel és vassal vívott első modern iparosított hátterű háború tapasztalatai sokkolók voltak. Lezárulta után Európa minden polgára azt gondolta, ez soha nem ismétlődhet meg. Soha többé háborút! Ám alig 21 év alatt a Nagy Háború borzalmainak élménye kifakult, az európai elitek felelősségtudata pedig csendesen kimúlt.
Az új, a kontinensünkről valóban világméretűvé terebélyesedett háborúban az emberi élet és méltóság értékét veszítette a nagyipari szervezettségű és méretű gyilkolásban. Eltűnt a régi hadi események lovagiassága a harcolókat uszító eszmei szennyáradatban, elhomályosult a választóvonal a harcterek és a hátországok között.
A szenvtelenül csak második világháborúnak nevezett 6 év az emberiség addig ? és szerencsére máig ? legvéresebb totális háborúja volt. A résztvevő országok a becslések szerint mintegy 100-110 millió katonát mozgósítottak a háború teljes időszaka alatt. Az áldozatok teljes számát becslések szerint 50-70 millió főre teszik, csak Európában közel 40 millió volt az áldozatok száma. A komor veszteséglisták alapján a katonai áldozatok számát globálisan legalább 20-25 millió fő közé teszi a történeti kutatás.
A korabeli Magyarország lakosságának mintegy 6,5 százaléka 850-950.000 fő veszett oda, közülük közelítőleg 350.000 lehetett a katona, a többi ? a többség ? civil polgári veszteség volt. A korábbi hátország, a nem harcoló polgárok vesztesége.
Debrecen 1944 márciusáig, a német megszállásig a háborús hátország életét élte, élhette. A második világháború ötödik évére Európában szinte csak Magyarország volt az egyetlen olyan hadviselő állam, melynek hátországában valószerűtlen béke honolt. A háborús gondok persze a várost is sújtották: hatósági mentőállomások, katasztrófa esetére kidolgozott egészségügyi intézkedési tervek, légoltalmi gyakorlatok mellett sokkoló hírré vált, hogy a Tisza István Tudományegyetem beszerezte a szükséges harcigázminta-gyűjteményt, szükség esetére.
Magyarország német megszállása 1944. március 21-én az ország belső politikai viszonyait átrajzolta a náci Németország igényei szerint, és ez az ország teljes területét, különösen pedig a stratégiailag fontos központokat, közlekedési csomópontokat közvetlenül háborús célponttá tette. Mindkét változás teljes fordulatot hozott a cívis város életében.
Debrecen reformkor utáni, modern kori fejlődése a korábban kizárólagosan kálvinista közösség gazdasági és kulturális nyitódására, befogadó mentalitására, a felekezetközi együttműködésre alapozódott. A háború először ezt törte darabokra.
Városunk zsidósága létszámát tekintve a trianoni Magyarország legnagyobb fővároson kívüli közössége volt: 1941-ben Debrecen lakosságának 9 százalékát tette ki. Bár a debreceni zsidóságot már a német megszállás előtt érvénybe lépett zsidótörvények is igen hátrányosan érintették, a helyzet ekkor gyökeresen megváltozott.
A német megszállás másnapján Debrecenbe egy SS-alakulat érkezett, amely 1944. március 22-én elfoglalta a belvárosban pozícióit, ahol tiszántúli egységeik parancsnokságát rendezték be. Másnap csatlakozott hozzájuk a Gestapo és a Sonderkommando. Április 8-án begyűjtötték a debreceni zsidóság szellemi vezetőit, a kormány rendelkezése alapján belső deportálást hajtottak végre, ezeket a vezetőket a hajdúszentgyörgyi dohánypajtákban helyezték őket őrizet alá. A kormány április 28-án rendelkezett a gettók fölállításáról, ezért Debrecenben május 9-én két, a Hatvan utcával elválasztott gettót jelöltek ki. Június elején a kisgettót felszámolták, lakóit bezsúfolták a nagygettóba, majd deportálták őket. Debreceni zsidó polgárainak közel fele, 4502 fő soha nem tért vissza korábbi otthonába. Többségük a megpróbáltatásokat nem élte túl, és voltak, akik a felszabadulásuk után már nem Debrecen felé vették az irányt. És ott, a lágerekben veszett a világháború előtti debreceni szellemi élet több zsidó származású kiválósága.
A másik elem, Debrecen közvetlen háborús célponttá válásának iszonyata pedig 1944. június 2-án csapott le a városra. Egy amerikai légi kötelék 9 óra 20 perckor kezdte meg a Nagyállomás támadását.
Egy 130 darab B-17-es bombázórepülőből és vadászkísérőikből álló légi egység 233,6 tonna bombaterhet zúdított Debrecenre. Az iszonyatos, korábban sohasem tapasztalt anyagi pusztításon túl félszáznál többen lelték halálukat, ezernél több volt a jelentősen sebesültek száma. A város belezuhant a nagyipari gépesített totális háború örvényébe. A hátország viszonylagos békéje ezen a módon is véget ért. A június 2-i sokkoló légicsapást még hét további követte, az áldozatok száma a bombatámadások áldozatain túl, a visszavonuló német és a bevonuló szovjet csapatok véres brutalitása miatt is megtöbbszöröződött.
Az 1944. november 2-án a szovjet katonai parancsnokság által elrendelt népszámlálás a meghódított városban mindössze 48.067 lelket írt össze a háborúba lépés előtt 120.000-es megyeszékhelyen. Sokan a légicsapások és a hullámzó hadműveletek elől biztonságosabb tanyai vagy vidéki menedéket választva hagyták el a várost, de forrásaink alapján okkal feltételezhetjük, hogy arányaiban nem volt kevesebb a város lakosságának a háborús vesztesége, mint az egész magyar népesség átlaga, legalább 8-10.000 fő. Debrecen még az 1949-es népszámlálásig sem heverte ki népességvesztését, még akkor sem érte el az 1941-es felmérés szerinti lakosságszámot.
Az emberéletben keletkezett veszteségek mellett óriási volt a város anyagi pusztulása is. Debrecenben rommá vált vagy súlyosan megrongálódott a lakóépületek több mint fele, az ipari létesítmények 60 százaléka, a közoktatást és a kultúrát szolgáló épületek valamivel több mint kétharmada. Megrongálódott a vízvezetékhálózat és villanyhálózat alkalmatlanná vált a szolgáltatásra. Összességében odaveszett ebben a háborúban a városi összvagyon mintegy harmada.
Debrecen súlyos tanulópénzt fizetett emberéletben, anyagiakban, hitben, értékrendben és mentalitásában. De megtanultuk a leckét! Mi, cívisek nem akarunk többé háborút! Sem hagyományosat, sem gépesítettet, sem a kibertérben megvívhatót, sem hibridet, sem hideget, sem meleget. Hiszünk a békés, az emberi méltóságra, hagyományos cívis és nemzeti értékeinkre, valamint az európai humanizmusra alapuló, a kihívásokra válaszoló, egyszerre versenyen és szolidaritáson alapuló fejlődésben. És teszünk is érte. Hogy gyermekeink és unokáink, és az ő unokáik háborús iszonyat nélkül is elmondhassák Szabó Lőrinc gyönyörű versét ? zárta gondolatait Mazsu János.
A Győzelem napi megemlékezések a Köztemetőben folytatódtak, ahol az orosz hősi halottak emlékműve előtt tisztelegtek a résztvevők. A tiszteletadások sora a Bocskai téren, a román hősi halottak emlékművének megkoszorúzásával ért véget.
Forrás: debrecen.hu
Fotók: Miskolczi János
