1919. április 20-án, húsvét vasárnapján vonult be a román királyi hadsereg Nagyváradra. Az impériumváltást közel egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelte a város kétharmados többségű román lakossága.
Április 20-án, nagyszombaton, pontosan száz évvel a román hadsereg nagyváradi bevonulásának napján csúcsosodott ki a centenárium megünneplésére szervezett többnapos rendezvénysorozat.
Csütörtökön, a város és a megye vezetői, a politikai pártok kormánybiztos és a katonai helyőrség, a román egyházak képviselői jelenlétében, katonai tiszteletadással avatták, a Szent Miklós görög katolikus katedrális előtt frissen kialakított téren, Iuliu Maniu román politikus szobrát, aki Nagy-Románia megteremtésének élharcosa volt, és akinek az emlékét nemzeti hősként ápolja a román társadalom.
Pénteken ünnepélyes keretek között megnyílt a nagyváradi várban székelő Városi Múzeumban, a Traian Moşoiu tábornoknak szentelt állandó kiállítás. A négy teremben kialakított kiállítói tér a román hadsereg Erdély elfoglalásáért folytatott száz évvel ezelőtti hadjáratát jeleníti meg és Traian Moşoiu tábornok személyét eleveníti fel. Traian Moşoiu volt az a tábornok, akinek vezetése alatt a román csapatok 1919. április 19-én bevonultak Bihar megyébe, egy nappal később pedig Nagyváradra. Neki adta át Rimler Károly, Nagyvárad legendás városépítő polgármestere a város kulcsait, április 20-án.
Az erdélyi születésű Traian Moşoiu Budapesten és Bécsben végezte a katonai akadémiát, tiszti karrierjét az Osztrák-Magyar hadsereg alhadnagyaként 1889-ben, Nagyszebenben kezdte, de még abban az évben átszökik a határon és beáll a román hadseregbe. Kitűnő képzettségének köszönhetően gyorsan emelkedik a ranglétrán, a Román-Magyar háború kezdete 1918-ban, a 7. gyalogsági dandár parancsnokaként, dandártábornoki rangban éri. Csapatainak élén 1919-ben, bevonul Budapestre, közben volt a Erdély katonai kormányzója, Budapest helyőrségének parancsnoka, a magyarországi Tiszán-túli területek kormányzója, háború-ügyi miniszter. A háború után tartalékba vonul, politikusként megválasztják szenátornak, több kormányban is miniszteri tisztségeket tölt be. Az utókor ?Erdély Arkangyala?-ként emlegeti és Erdély elfoglalásában szerzett érdemei miatt nemzeti hősként tiszteli.
Szombaton délelőtt, az ünnepi események a román trikolór színeivel borított főtéren, katonai parádéval kezdődtek. A hadsereg lovas díszegységének, a reguláris és hagyományőrző egységeknek a felvonulását, kétéltű harckocsik és Puma helikopterek kísérték. A Holdas templomként ismert ortodox katedrális előtt, korhű díszletek és jelmezek között felelevenítették Rimler Károly polgármester és Traian Moşoiu tábornoknak, a város átadását jelképező találkozását.
A jelenet pátoszából sokat levont, hogy a Rimler Károlyt alakító színész mikrofonja nem működött, így az ünneplő közönség sem halhatta, miként üdvözli a magyar polgármester a román tábornokot. Sőt, egy technikus igyekezete, amellyel ki akarta küszöbölni a technikai malőrt, egészen komikusan hatott: miközben a polgármester ruházatába rejtett hangosító szerkezetet kereste, úgy tűnt, mintha megmotozná a polgármestert.
Pár perccel később, ismét közbeszólt a technika ördöge, amikor a ?tábornok?, Fisher Flyer márkájú, korhű, veteránautója a város átadásának jelenete után már nem indult újra. Egy kis bizonytalankodás után azonban folytatódott a ceremónia, a katonazenekar és a díszszázad, majd az ünneplő tömeg, egyszerűen kikerülte a lerobbant autóban veszteglő ?hős tábornokot? és elmasírozott mellette, megkoszorúzni az egykori hadapródiskola, ma Körösvidéki Múzeum előtt felállított mellszobrát.
A koszorúzás és az ünnepi beszédek után ismét a Főtéren folytatódtak az események. Az ortodox templom előtt Roman Ciorogariu püspök, míg a tér mások oldalán lévő görög katolikus katedrális mellett, Radu Demetriu püspök szobrát avatták fel. A két püspök történelmi érdeme, hogy Nagy-Románia megvalósítását támogatták. A szoboravatást, a hadügyminiszter és a város polgármesterének beszéde követte, amelyet Daniel Constantin Ivanov, egy ismert helyi ellenzéki figura, megzavart azzal, hogy ellenzéki tartalmú röplapokat szórt szét a téren.
Az ünnepi program egy bukaresti popsztár koncertjével, fáklyásmenettel és tűzijátékkal zárul a téren.
A rendezvénysorozat eseményein, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, részt vettek a román politikai élet és közigazgatás, az egyházak és a hadsereg magas rangú személyiségei, de a magyar politikusok és tisztségviselők távol maradtak. Ők szombaton arra emlékeztek, hogy száz évvel ezelőtt, 1919. április 19-én, a román hadsereg bevonulása 110 emberéletet kioltó köröstárkányi és kisnyégerfalvi magyarok lemészárlásával kezdődött.
A magyar médiában és a szociális hálókon olvasható vélemények szerint Nagyvárad magyar lakossága túlméretezett erődemonstrációnak, szimbolikus térfoglalásnak tekintette a centenáriumi ünnepséget, amely nem volt tekintettel a kisebbségben élő, de közel 50 ezres lélekszámú váradi magyarság érzékenységére.
Pap István, a Bihari Naplóban közölt publicisztikája szerint: ?Romániában a történelem mindmáig nem objektív tudomány, hanem a mindenkori politikai és ideológiai érdekeket kiszolgáló eszköz. Ennek következménye pedig az, hogy akarva-akaratlanul is megsértik azt a magyar, mellette pedig zsidó közösséget, amelyek nem jogtalanul foglalták el azt a helyet, ahol éltek, hanem felépítették és gazdagították saját városaikat. A Nagyváradot felépítő közösségeket a román államnak is becsülnie kellene, ha ez megtörténik, akkor talán eljön az a pillanat, amikor tényleg közösen tudjuk megülni ünnepeinket. Talán nem kell újabb száz évet várni addig, amíg ez bekövetkezik??
Bántó Norbert, a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség igazgatója például azzal érzékeltette a helyzet fonákságát, hogy közzétette Nagyvárad létező népszámlálási adatait, amelyből kiderül, a városnak 1920-ban 40774 magyar és 8441 román nemzetiségű lakosa volt.
Zatykó Gyula, Nagyvárad polgármesterének magyar-ügyi tanácsosa, Facebook-bejegyzésében azt írta, ?Az együttélés pedig nem egyszerű ezen a vidéken, ahol a történelem úgy alakult, hogy a románok és a magyarok legtöbbször ellentétes táborokban harcoltak, ezáltal az egyik győzelme a másik vereségét jelenti. Ami egyiknek ünnep, a másik félnek lehet, hogy szomorúságot okoz. Ilyen a hangulat április 20-án, Nagyváradon: a románok természetes örömmel ünneplik, hogy birtokukba került a város, az ünnepi külsőségek pedig az ízlésüket, kultúrájukat tükrözik. Mi pedig nehezen viseljük, hogy újra és újra át kell élnünk vereségünket, a veszteségeinket, ezekben a napokban sem tudjuk feledni a köröstárkányi vérengzés rémtetteit. Érzéseinknek, ízlésünknek sok a trikolór, sok a pátosz, sok a csúsztatás, de az együttélés íratlan szabályai arra köteleznek bennünket, hogy tartsuk tiszteletben a román nemzeti érzéseket és szimbólumokat. Cserébe elvárjuk, hogy a románok is legyenek tekintettel érzékenységeinkre, tartsák tiszteletben nemzeti érzéseinket, ünnepeinket és szimbólumainkat. A centenárium arra is emlékeztet, hogy az elmúlt években történtek előrelépések, elmozdulások a békésebb, méltányosabb együttélés felé, ezen az úton kell eljutnunk oda, hogy a nemzeti szimbólumok használata alapjog legyen, hogy az ünnepek ne sértsék egymás méltóságát, nemzeti érzéseit. Úgy tűnik, hosszú lesz ez az út. Nagypéntek közeleg, ezen a napon nem gondolhatunk másra, mint Jézus példájára, a feltámadásba vetett hittel, száz év után is vinnünk kell keresztünket tovább, méltósággal.?
