Családtagjai, barátai, tanítványai és tisztelői jelenlétében, a ?legfényesebb? napon: június 21-én, a nyári napfordulón nyílt meg a 2017-ben elhunyt debreceni festőművész, Makoldi Sándor korai alkotásait bemutató tárlat. A kiállítást Földi Péter, a mesterrel szoros barátságot ápoló, Kossuth-díjas festőművész nyitotta meg.
Makoldi Sándor festőművész és néprajzkutató szinte teljes alkotói és oktatói tevékenysége a szerves műveltségben, az ősi és ? elsősorban ? magyar népi kultúrában gyökerezik. Életművének ismert része ? a festészeti munkáitól, az ismeretterjesztő előadásokon át a Vókonya-pusztai pásztorkápolnáig ? mind ebben a körben mozognak.
Pályájának első szakasza azonban kevésbé ismert, annak ellenére, hogy már az első évtizedekben jelentős műveket hozott létre. Első kiállításain a tér-idő-sebesség gondolatkört dolgozta fel, különös jelentőséget adva az absztrakciónak, a színeknek, a fluoreszkáló festékek effektusának, az UV-világításnak. Tudatosan törekedett a dinamika művészi megjelenítésére. A feszültség megőrzésével érzelmei egyre inkább a fogalmak felé terelődnek. Földi Péter festőművész így jellemzi ezt az időszakot: ?Szakmai felkészültsége a klasszikus értelemben is feltűnően magabiztos volt. (?) Tobzódó vitalitása lényeglátó bölcsességgel társult? Az általa teremtett szín belső tüze, energiája átértékelte a látványélményt.?
A kiállítás június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján 23 óráig, majd hétfő esténként egy-egy órára (21 óráig) UV-fényben is látható.
Az utolsó nap ? augusztus 6. ? Makoldi Sándor születésnapja. Aznap délután tanítványok, tisztelők és a MAG alkotócsoport búcsúztatja a kiállítást. A kiállítás naponta 9.30 és 18 óra között, hétfőnként 21 óráig ingyenesen látható a Kölcsey Központban.
MAKOLDI SÁNDOR
Makoldi Sándor 1945-ben a háború forgatagában Bajorországban született ugyan, de Debrecenben élte le éveit, anyai ágon a városhoz kötődve.
Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte a Képzőművészeti Gimnázium festő szakán, ahonnan hosszú úton (Egerben tanári diplomát, Debrecenben néprajzos képesítést szerezve) tért vissza a cívisvárosba, ahol első, bemutatkozó kiállítását 1972-ben betiltották. 1974-től a Debreceni Tanítóképző Főiskola tanára lett, végig a Művészeti Tanszéken tanított, majd onnan vonult nyugdíjba docensként. 1977-től tagja volt a Művészeti Alapnak, majd 1991-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének.
Festészete tükrözte elméleti munkásságának eredményeit. A kezdetben akadémista és szürrealista táblaképek dinamikus, expresszív-nonfiguratív alkotásokká váltak, a nyugatra fordulás időszakára viszont már kialakult a magyarság hagyományaiba illeszkedő jelkép-festészete. A magyar nemzeti hagyományok továbbvitele erősen kolorista, szimbolikus képvilágban, anyanyelvi szintű képírásban teljesedett ki. A régi mesterek ? mennyezők ? filozófiáját vallotta. Számtalan önálló kiállítása volt, de a régió közös tárlatain is részt vett.
Utolsó éveiben önálló kiállításai mellett (mint pedagógus) a tanítványokkal közös szereplések és a családi tárlatok is gyakoriak voltak. A szerves vizuális örökség körében fogant művészeti, néprajzi és pedagógia-elméleti előadásai mellet írásai könyvekben, folyóiratokban is megjelentek.
Hivatásos néprajzkutatóként a több évtizede felvállalt magyar hagyományok tudatos továbbvitele mellett a hasonló vizuális törekvések ösztönzését is ügyének tartotta. Debrecenben egy kis csoport gyűlt e törekvések köré (MAG), amatőr és hivatásos alkotókból. Csoportos kiállításai gyermekeivel, tanítványaival, kollégáival a magyar festészet új irányát jelölték.
A szakmai díjak mellett Debrecentől megkapta a Csokonai-díjat, a város Pro Urbe díját, a megyétől a Bocskai-díjat, országos szinten a Magyar Művészetért díjat.
A különleges, nagy formátumú egyéniség, festő, tanár és néprajztudós 2017. július 22-én hunyt el Debrecenben.
