Csongor és Tünde ? A próbafolyamatba a közönség is bepillanthat

Október 1-én tartja új évadának első bemutatóját a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata: Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét Anca Bradu rendezi, az előadásban pedig a nagyváradi trupp szinte összes színművésze színpadra lép. A premiert megelőzően, szeptember 28-án, kedden, 18 órától nyílt próbát tart a színház, amelyben a nézők számára betekintést nyerhetnek a készülő produkció kulisszái mögé. Az eseményre a belépés ingyenes.

Debrecenben is bemutatta szeptemberi lapszámát az Újvárad

Az Alföld folyóirat meghívására Debrecenben vendégeskedett az Újvárad folyóirat. A nagyváradi irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi havilap szerkesztői ? Szűcs László, főszerkesztő; Kemenes Henriette vezető szerkesztő és Ozsváth Zsuzsa webszerkesztő a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban találkoztak a debreceni olvasókkal. 

Kutatók éjszakája 2021

Hat városban csaknem 170 programmal várja az érdeklődőket szeptember 24-én, a Kutatók éjszakáján a Debreceni Egyetem. Idén kiemelt szerepet kap a bölcsészettudomány, hiszen az intézmény is résztvevője a ?Debrecen az irodalom városa? pályázatnak.

Az Újvárad debreceni lapbemutatója

Szeptember 22-én, szerda délután 5 órakor mutatja be legfrisebb lapszámát az Újvárad folyóirat a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. A lapbemutatón Kemenes Henriette vezető szerkesztő, Ozsváth Zsuzsa webszerkesztő és Szűcs László főszerkesztő vesznek részt, a moderátor Szilágyi Szilvia.

Megújul a Nagyerdei Stadion körüli futópálya

Teljes felületét érintő korszerűsítésen esik át a nagyerdei rekortán futókör. A stadion építése idején kialakított pálya kifejezetten népszerű, ez indokolta, hogy további két városrészben épülnek ehhez hasonlók ? jelentette be a város polgármestere szeptember 20-án, a felújítás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Egykori politikai elítéltek találkoztak Nagyváradon

Sokéves hagyomány, hogy az erdélyi politikai elítéltek évente találkoznak egymással a Székelyföldön vagy a Partiumban. E bajtársi összejöveteleken nagyrészt az 1956-os magyarországi forradalom hatására Erdélyben is beindult mozgolódások, szervezkedések egykori részvevői vesznek részt, akikre lecsapott a diktatúra megtorló gépezete, de a más kirakatperekben elítéltek is jelen vannak.

Befutott Nagyváradra a Connecting Europe Express

A vasút 2021-es európai évének alkalmából üzembe állított ?Connecting Europe Express? nevű különleges járat szeptember 2-án indult el a lisszaboni állomásról. Öthetes útja során a vonat több mint 100 városban áll meg, és október 7-én érkezik meg Párizsba. Nagyváradra érkezését a városi hivatalosságok ? közöttük Mihai Jurca városmenedzser ? üdvözölte.

Debrecen: eredményes volt az idei nyári turisztikai szezon

Debrecen és térsége a harmadik legkedveltebb úti célt volt a turisták körében idén nyáron. A járványügyi adatok javulása, az ország újranyitása és a turizmus újraindulása után a hagyományos debreceni nagyrendezvények és fesztiválok, valamint a városi kulturális intézmények és turisztikai attrakciók eseményei kínáltak tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a turistáknak, 2021 nyarán.