Nagyvárad polgármestere átvette a ?Best Cities 2018? Forbes-díjat
A neves amerikai folyóirat, a Forbes Magazin romániai kiadójának bukaresti díjátadó gáláján vette át ?Best Cities 2018? díjat Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere.
A neves amerikai folyóirat, a Forbes Magazin romániai kiadójának bukaresti díjátadó gáláján vette át ?Best Cities 2018? díjat Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere.
Nagyvárad és Bihar megye elfeledett kincsei címmel közöl úti riportot a Magyar nyelvű National Geographic. A cikk szerzője, akit útján dr. Bántó Norbert, a Bihar Megye Turisztikai Célpont Menedzsment Ügynökség igazgatója kísért, többek között a Révi-szorosról, a Zichy- barlang felfedezéséről, a nagyváradi várról és az azt övező legendákról ír.
Az immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő ifjúsági fesztiválon kézműves játszóház, néptánc műsorok, hajnalig tartó táncház, tűzzsonglőr bemutató, tűzgyújtás, tűztánc és természetesen tűzugrás is várja majd a fiatalokat és minden érdeklődőt.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem 2017?2018-as tanévének ünnepélyes zárását június 9-én tartották meg. Idén 284, azaz 209 alapképzésben és 75 mesterképzésben részesült hallgató végzett az erdélyi magyarság első, államilag elismert, önálló magyar felsőoktatási intézményében.
Három vietnami állampolgárságú, ázsiai bevándorlók illegális Magyarországra, Csehországba és Németországba juttatását segítő embercsempész őrizetbe vételét rendelte el a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség. Az embercsempészek a határsértőket állítólag egy Székelyudvarhely és Budapest között menetrendszerűen közlekedő busz hálófülkéjében bújtatták el.
Idén nyáron már egy úgynevezett contactless bankkártya segítségével, egyetlen érintéssel is megválthatják menetjegyeiket a nagyváradi villamosokon és autóbuszokon utazók. A tervek szerint a helyi közszállítási vállalat az elkövetkezendő 45 napban 180 járműre összesen 360 kártyaleolvasót szerel majd fel. Az utasnak csak rövid időre a terminál közelébe kell tartania a kártyát, és a vezeték nélküli technológiának köszönhetően már kész is a fizetés.
Nagyvárad a projektgazdája A szecessziós örökség védelme és népszerűsítése a Duna-menti régióban elnevezésű projektnek. A projekt során kiemelt figyelemben részesül a magyar kezdeményezésű szecesszió világnapja is, melyet június 9-én és 10-én Nagyváradon is megtartanak. A Duna Transznacionális Együttműködési program által támogatott kétnapos rendezvényen magyar és román nyelvű vezetett városi sétákkal, kiállítással, koncerttel és fényvetítéssel várják a hazai és külföldi érdeklődőket.
A Bihar megyei Félix-fürdőn tartották meg Románia egyik legrangosabb sakkversenyét, a Félix-Kupát, amelyen 8 ország 103 versenyzője vett részt, köztük 4 nemzetközi nagymester és 11 nemzetközi vagy FIDE mester. A legjobb női versenyző a magyarországi Terbe Julianna nemzetközi mester lett. A verseny főbírója dr. Fleisz János, nagyváradi nemzetközi versenybíró volt.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata 2017 szeptemberében konferenciával és kiállítással emlékezett meg Medgyaszay István építőművész munkásságáról, születésének 140. évfordulója alkalmából. A 2018-ban is folytatódó programsorozat keretein belül a kiállítás határon túli és külföldi helyszíneken is bemutatásra kerül. A vándorkiállításnak most a Partiumi Keresztény Egyetem ad otthont.
Mesebeli lények, udvari bolondok, lebegő szobrok, játék katonák, bűvészek és bohócok, rengeteg program és sok-sok finomság – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt varázslatos hétvégét ígér a június1-3 között megrendezésre kerülő Kids Fest. A gyereknapi, várbéli rendezvényre a Szigligeti Színház Lilliput Társulata Paprikajancsival érkezik, a csíkszeredai MeseHetes zenekar pedig rajzfilmzenékkel várja a gyerekeket, anyukákat, apukákat és nagyszülőket.
Néhány nappal ezelőtt, különleges ételkóstolójával már elkápráztatta az egyetem menzáján étkezőket, e hétvégén pedig epres glutén- és laktózmentes menüsorral várja az érdeklődőket, egy lakáséttermi hangulatú vacsorára Debrecenben. Jövő hét elején már a nagyváradiakat hívja élményvacsorára Varga István, nyers vegán séf és gasztrofilozófus.
A történelmi városközpont fejlesztési stratégiájának keretében meghozott rendelet értelmében ez évtől kezdődően a nagyváradi városközpontban lévő boltoknak meghosszabbított órarend szerint kell nyitva tartaniuk. A bővített nyitvatartási programot fokozatosan vezetik be: míg 2018. január elsejétől a belvárosi közélelmezési egységeknek kellett átállniuk az új órarendre, június 1-től a kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet folytató boltoknak is.