?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.
Nagyvárad 1849-ben, a szabadságharc hadiiparának a központja (folytatás)
Márciusban a hadsereg szervezeti változásával együtt megváltozott a lőszer-utánpótlási rendszer is. A jobb ellátás biztosítása érdekében Karcagon létesítettek lőszerraktárakat.
Áprilissal a váradi fegyvergyártás új szakasza kezdődik el. Ebben és a következő hónapban éri el a termelés a legmagasabb szintet. Szükség is volt a nagyobb mennyiségű hadianyagra, mert a főhadsereg Görgey vezetésével sok csatát kellett vívjon. Ilyen szempontból a hadiipar függött a katonai és politikai helyzettől és a sorsa szinte egybeforrt a szabadságharc sorsával.
Április hónap mozgalmasnak bizonyult. A fegyvergyár nehezen tudott lépést tartani a haderő növekedésével. A fokozott szükségletek miatt folytatódott az üzemek bővítése. Ennek érdekében Bémer László váradi római-katolikus püspökhöz fordulnak, hogy lőszergyártás céljára adja át a Szentmárton és Várad közt lévő vadaskertet. Bémer rögtön válaszol, és kárpótlás nélkül átadja. Mindössze annyit kért, hogy az ott lévő dámvadak részére kerítsék el a vadaskert egy kis részét, valamint, hogy a Hájó község fürdőjéből szállítsák el az oda beszállásolt nagyszámú tölténykészítőt és tüzért, hogy a fürdőt a betegek használhassák.
A Honvédelmi Bizottmány felvállalja az elkerítés költségeit és egyúttal utasítja Hodossyt, hogy gondoskodjék a hájói fürdőben beszállásolt tüzérek elszállításáról. Ez rövidesen meg is történik és a tüzéreket a szentmártoni premontrei szerzetesrend épületében helyezik el. Ők azok, akik az ágyúgyártás beindulását készítették elő. Ez viszonylag jól haladt, ami abból is kitűnik, hogy még április elején kimutatást készítettek az ágyúöntéshez való és helyben található anyagokról. Kiderül, hogy összesen 445 mázsa 19 font súlyú ágyúöntéshez való anyag gyűlt össze.
Lukács Dénes alezredes (április 8-án) jelentette Hodossy kormánybiztosnak: ?sikerült a főparancsnokságnak az ágyúöntöde körüli munkálatait annyira vinni, hogy a gépek elkészülének, a szükséges épület felállítására annyi a munkáskéz miszerint ezek pár nap múlva ezt felállítani képesek.? Egyben kéri, a kormánybiztost szólítsa fel a város polgárait, hogy a ?felállítandó ágyúöntődéhez a szükséges 300 szekér (100000 db.) téglát kiszállítani pár nap alatt hazafiúi kötelességüknek tartsák, mert csak úgy fog e hon erős alapokon nyugodni, ha oly ágyúöntődével birand, melyben naponta 12 újon öntött ágyú készülend el.?
Azonban az ágyú-öntőműhely még nem indult meg, a gépek és berendezések, s az épület is csak májusra készültek el.
- április 15-én a Honvéd Tüzérség elkészíti szokásos heti kimutatását a jelenleg helyben fellelhető lőszer neműekről valamint azok részeiről. Jelentőségét az adja, hogy általa betekinthetünk a gyár egész heti forgalmába és így lehetőséget kapunk a teljesítmény hitelesebb felmérésére.
Ha a napi termelést igyekszünk kiszámítani, akkor a lőszergyártás nem tűnik elegendőnek. A tüzérségnél a heti 4314 töltény napra lebontva mindössze 616 darab töltényt jelent, amely jóval alatta marad nemcsak az igényeknek, hanem egy előző kimutatásból Bakó által végzett és általunk is ismertetett számításnak. A gyalogsági lőszerből készített 563108 töltény napi 80444-nek felel meg és ez is elmarad – ha kevésbé is -, az ott március végéig számított napi 92915 töltény átlagától. Mivel nincs okunk feltételezni a termelés jelentős visszaesését, úgy tűnik, hogy az általunk kiszámított adatok jobban kifejezik a gyár átlagos teljesítményét.
Ha a szállításokat vesszük figyelembe, akkor kiviláglik, hogy a lőszergyártásnál a lőszerigény és felhasználás sokkal nagyobb. Így a tüzérségi lőszerből ugyancsak egy hét alatt a megtermelt mennyiség csaknem négyszeresét, 16907 töltényt, a gyalogsági lőszerekből több mint kétszeresét, 1147722 töltényt adtak ki. Amennyiben a hadianyag ellátás irányát vesszük, szemügyre azt tapasztaljuk, hogy a szállítások legnagyobb része a pesti hadtestnek történtek. Ide küldtek 12400 gyucsát, 250 pattantyút, 440 méter kanócot, 8272 különféle golyót, 430 db. kartácsot és összesen 747000 gyalogsági töltényt. Kisebb mennyiségeket juttattak el Tiszafüredre, Szegedre, Miskolcra és Aradra.
A raktárban maradt mennyiségek lényeges csökkenése, valamint a harci események kiterjedése miatt lőszerhiány fenyegetett.
A nagyváradi lőszerkészletek fent említett kimutatását Mészáros Lázár hadügyminiszter felterjeszti a kormányzónak. Kossuth az egyik fogalmazót bízza meg, hogy írjon Lukács Dénes tüzér alezredesnek. Ebben a következőket olvashatjuk: ?A kormányelnök úr megütődéssel olvasta folyó hó 15-i lőszerkimutatásban a feldolgozásra hátramaradt lőszeranyagok csekély mennyiségét, és ezentúl minden oly kimutatásban megjegyeztetni kívánja, mennyi van az anyagokból megrendelve és hol, mennyit vár a laboratórium e helyekről a legközelebbi héten kapni?
Perczel Mór 120000 gyutacsot és ugyanannyi kupakot kér sürgetően. Főhadiszállása jelenleg Újvidéken van. Küldeni kell neki, amennyit lehet.?
A termelés és a növekvő szükséglet közötti versenyfutás jellemzi április második felét. Lahner ebben a hónapban új rendszerű szuronyokat is kipróbált. Az ágyúgyár röppentyű osztálya is működött már. Többszöri kísérlet után Skopall főhadnagynak sikerült megszerkeszteni a röppentyűket. Sőt sikerült neki a híres Congr?ve röppentyűk javított változatát előállítani és belőlük egy fél üteget kialakítani. Ezekkel 7 fontos lövedékeket 1200-1400 lépésre röpítettek és Bem erdélyi táborában jól beváltak. Április második felében már 16 röppentyű-löveget adott ki a gyár.
Haladt a bővítés a város határában is. Először a lőporgyártás növelése céljából választani kellett Biharpüspöki és Peceszőllős (később Váradszőllős, 1954-től Nagyvárad egy lakónegyede) malmai között. Utóbbi javára döntött, hogy épülete tágas és a Pece bővizű azon a részen.
Szőllősön kívül lőpormalmot adtak át Szentmártonban is, amelyet ugyancsak a Pece patak meleg vize hajtott. Ott lehetőség volt nagyobb gyártelep építésére is.
A váradi hadfelszerelési központ fejlődése ellenére sem tudta előállítani a szükséges mennyiségű hadiszert. A nyersanyaghiány mellett, hátráltatta a termelési folyamatot, hogy mindent a gyárnak magának kellett elkészítenie. Fogyóban volt a raktárakban található lőpor is, amely már csak hat hétre fedezhette a szükségleteket. Megoldásként a lőpor 1/6-nak megtakarítását és a salétrom készítését és beszerzését javasolták.
A napi gondok mellé akkoriban két újabb is került. A gyár gazdasági vezetéséről Debrecenben rossz hírek terjedtek és emiatt Kossuth vizsgálatot rendelt el. Azonban a kiküldött bizottság a pénzügyeket rendben találta. Kossuth az anyagi ügyek mellett kivizsgáltatta a gyár ellen felmerült panaszokat is, vagyis hogy gyártmányai és küldeményei jelentős része hasznavehetetlen. Lahner az árulás és szabotázs vádját tévedésnek tartja és Kossuth elfogadta a védekezését.
A gondok ellenére a váradi fegyvergyár április 22-ig 4515 fegyvert szolgáltatott ki és 1423 volt még készítés alatt.
Rombauer Tivadar igazgató javaslatára Kossuth is tervezte a lőszerhiány leküzdésére újabb gyárak felállítását, de ez már nem valósult meg. A fegyverüzemekből kiemelve ennek keretében működött egy ún. kardgyár, amely azonban inkább gyűjtő-javító szerepre szorítkozott.
A nagyváradi üzemek az áprilisban kialakult szervezési és termelési keretek között fejtette ki tevékenységét 1849 májusában. Ebben a hónapban az ágyúipar keretében történtek kedvező változások.
Az ágyúműhelyt Várad mellett, Szentmártonban helyeztek el. Ezzel összefüggésben Lukács Dénes 1849. május 10-én jelentette: ?Itt Nagyváradon egy oly ágyúöntőde és furóda állíttatott fel, melyben hetenként két üteget, azaz 12 ágyút tökéletesen el lehet készíteni. 24 fontosokat is tudunk önteni és fúrni. Az épületek tökéletesen készek, a furodában a gépek felállítva vannak. Egy héten belül működésbe hozható a gyár, amely magyar hon szükségleteit pótolhatja. Pecze vize hajtja a gépeket, ereje 18 lóerővel mérkőzik. Télen-nyáron egyforma erejű, soha be nem fagy.
Szemtanúk szerint az első ágyút maga Lukács Dénes alezredes saját kezével esztergályozta. Külseje mentes volt minden cifrázástól. Csak annyit véstek az ágyúkra: ?Ne bántsd a magyart! Minden löveget gyártási számmal láttak el és ráírták az évszámot, valamint a készítés helyét: 1849 Nagyvárad.
A három műszakban folyó termelés eredményeként mintegy 150 új löveg készült. Műszaki újítás volt a 30 fontos ágyúk és a ?Vega? nevű mozsarak gyártása, amelyeket elkezdtek, de befejezni már nem sikerült. Ugyancsak májusban kért és kapott engedélyt Gábor Áron, hogy a váradi fegyvergyárban a röppentyűk készítését tanulmányozza. Itt vizsgának vetették alá és Mozer százados kedvezőtlen elbírálást továbbított. Az ügy Kossuthhoz került, aki elrendelte, hogy Gábor Áront mielőbb támogassák feladata teljesítése közben.
Május 24-én Lukács Dénes alezredes jelentette, hogy az ügy elrendeződött és Mozer százados beavatja Gábor Áront a röppentyűk készítésébe.
Várad akkor már valódi arzenál, hadszertelep lett és igazi táborhoz hasonlított. Nemcsak a város, az egész vármegye túl volt tömve. A gyártáshoz szükséges mesteremberek mellett, nagy számban érkeztek szerencsét próbálok, később pedig menekültek. A város útjai a tervezettnél sokkal nagyobb forgalom miatt teljesen elhasználódtak. A kormánybiztos igyekszik mind a közbiztonságot, mind pedig az utakat megjavítani.
Május folyamán a hadiipari rendszer már jól működött, és a kihelyezett telepek megfelelő ütemben küldték illetve fogadták a szükséges mennyiségeket. Az tény, hogy a gyár elérte a teljes kapacitását és a lehetőségekhez mérten jelentős mennyiségeket tudott termelni. Az üzem teljes működéséhez rövid idő, alig egy hónap állt rendelkezésre. Május 23-tól a Rontói álladalmi lőporgyárak is elkezdték működésüket.
A május havi termelésről is szórványos adatok maradtak fenn. Heti kimutatások készültek a tevékenységről, a mozgásról, illetve a megmaradt készletekről. A május közepén folyt termelésről készült beszámoló újból kiváltotta Kossuth elégedetlenségét. Emiatt május 25-én a hadügyminiszterhez rendeletet küld: ?.. felkérem a minisztériumot, intézkedjék a lőporkészítés minden módoni sikerítéséről.?
Időközben 1849. május 21-én Budát visszafoglalták. Előzőleg, május 19-én Kossuth utasítására Lahner egy tervezetet dolgozott ki a várható új helyzet rendezésére. Az ő javaslata szerint a fegyvergyár Nagyváradon maradt volna, de új fegyvergyár létesítésére is gondolt Pesten valamint Komáromban. E három gyár együttesen – az elképzelések szerint – napi mintegy 500 fegyver készítésére lett volna képes.
Már a budai vár bevétele után, május 22-én a hadsereg-főparancsnokságtól származó intézkedési parancs is úgy rendelkezett, hogy: ?Minden készletben levő és az ellenségtől elvett fegyvert osztályozni kell, majd a leggyorsabban Debrecenbe és Nagyváradra szállítani, illetve, hogy: a fegyvereket, salétromot, ként szintén Lahner tábornok által minél előbb Debrecenbe és Nagyváradra kell szállítani.? Ugyanakkor arról is rendelkeztek, hogy: ?Lahner tábornok a Nagyváradon már elkészített kincstári puskákat a hozzájuk tartozó lőszerrel, lőszertáskával és az új szuronyhüvelyekkel a lehető leggyorsabban elszállíttatja a budai hadszertárba. E fegyverek szétosztásáról a továbbiakat később rendeljük el.
(…) Lukács alezredes úrnak parancsot kell adni, hogy minden feltalálható gyutacsot, töltényt a leggyorsabban szállíttassa Budára, a hadszertárba.?
Ezek után nyilvánvaló, hogy Kossuth csak részben fogadta el Lahner javaslatait. A komáromi fegyvergyár létesítését elrendelte, viszont a nagyváradi fegyvergyárat Buda visszafoglalása után visszatelepítette Pestre a gyárban alkalmazottak nagy részével. Váradon csak a fegyverjavító műhely, a lőpormalmok és az ágyúgyár maradt.
A főruházati bizottmány is, a nyereg és a kard műhely kivételével Pestre költözött. 1849 május 23-án életbe lépett határozat szerint a kormány székhelyét Debrecenből Pestre helyezték, a nagyváradi fegyvergyárat úgyszintén. Így lényegében a május 20-26 időszak az utólsó hét, amikor a váradi fegyvergyár teljes kapacitással üzemelt.
Bár 1849. május 26-val az országos fegyvergyár befejezte Nagyváradon a működését, a Körös-parti város továbbra is a hadiipar egyik fontos központja maradt. A Váradon maradt üzemek igyekeztek feladatukat végrehajtani. Az átköltözés hetében a röppentyű osztály készít kimutatást a május 20-tól május 26-ig előállított készítményekről. Mozer százados szerint azon a héten 200 darab 12 fontos és 310 darab 6 fontos fölszerelt röppentyű készült el. Ezeken kívül elkészült 130 gyutacs, 1600 gyúcső és 610 röppentyű cső is. Mivel az elkészült 510 röppentyűhöz képest az ezzel együtt összesen raktáron lévő 4288 különféle röppentyűből összesen 1142-öt küldtek a harctérre, arra a következtetésre jutunk, hogy az elkészült mennyiségből jóval többre volt szükség.
A hadtörténészek nagy többsége a váradi fegyvergyár Pestre való visszatelepülését hibás lépésnek tartja. Ezt támasztják alá a későbbi események is. Heteket vett igénybe a gépek szétszedése, csomagolása, szállítása és újbóli üzembe helyezése. Ráadásul Pestről ismét menekülni kellett.
A Váradon maradt részlegek tovább folytatták tevékenységüket. A fegyvergyártó műhely a nagyobb mennyiségű Budán zsákmányolt fegyvereket hozta rendbe és szállította a harctérre. A lőszer és hadianyag készítményekből is jelentős mennyiségeket küldött a váradi gyár. A legsikeresebben az ágyúgyár tevékenykedett. A merényletek veszélye, az alapanyag hiány és a növekvő nehézségek ellenére is a termelés zavartalanul folyt és június végéig a váradi gyár jelentős mennyiségeket küldött a készítményeiből.
Röviden ki kell térnünk a ruházati és felszerelési intézmények tevékenységére is Nagyváradon a forradalom és szabadságharc idején. Annál inkább, mert erre az írások még a fegyvergyártásnál is szűkszavúbban térnek ki.
A hadiipari intézmények Nagyváradra költözésével egy időben folyt 1849 januárjában az úgynevezett Ruhabizottmánynak a városba való átköltöztetése. Kossuth sürgető feladatnak tekintette a honvédség ruházati ellátását, emiatt az 1849. január 8-án Hodossy Miklós kormánybiztosnak küldött levelében utasítást adott, hogy személyesen gondoskodjon az érkező ruhaszállítmányokról, illetve a Ruházati Bizottmány elhelyezéséről. [68] Másnap január 9-én Kossuth, Lukács Sándort nevezte ki Nagyváradra az egész magyar hadsereg felszerelési kormánybiztosának. Személyében jó szervező, energikus és nagy munkabírású egyén került e fontos terület élére.
Lukács Sándor hadfelszerelési kormánybiztos január 13-i jelentéséből megtudjuk: ?Ruhatárul az úgynevezett Oláh Szemináriumi épület lévén már általam kijelölve. (…) Jelenteni kívánom továbbá azt is, hogy Nagyváradon a Fekete Sashoz és a Zöldfához címzett vendégfogadóknál lévő termeket, Várad-Olasziban az úgynevezett Apolló-termet és a Convictus-épület első emeletét a felszerelési működéshez szükséges közműhelyek helyéül kijelöltem és a szükséghez képest használom.?
Január 16-án Lukács a Hodossyhoz küldött átiratában pontosítja, hogy ?A Ruhabizottmány az Oláh Szeminárium épületében működését holnap megkezdi.? Tehát a Ruházati Bizottmány 1849. január 17-én elkezdte tevékenységét Nagyváradon, mindez jelzi, hogy ebben az ágazatban az átköltözés nem vett igénybe hosszú heteket és a munka gyorsan megindult. A készletek nagy része megérkezett, a szakemberek többségével együtt, így a beindulás kevesebb zökkenővel járt a fegyvergyártáshoz képest.
Lukács már január 16-án jelenti Váradról Kossuthnak, ?hogy 2000 emberre való felszerelést elindított Debrecenbe,és még 6000 embert azonnal fel tud szerelni, továbbá, hogy Váradon műhelyt létesített, amely hetenként 4000 emberre tud felszerelést készíteni.? Kérte ezenkívül, hogy ?amennyiben a Budáról elindított 200 kocsi ruhaanyag Debrecenbe érkezett volna, továbbítsák Nagyváradra.?
Ugyancsak Lukács intézkedett, hogy mindazon szakemberek és kereskedők, akik szerződésben voltak a Ruhabizottmánnyal, szállításaikat, Nagyváradra küldjék. Lukács szervezőmunkája hatására néhány hét alatt már heti 4000 honvéd felszereléséhez szükséges anyagot tudtak előállítani. Ahhoz, hogy ezt az iramot tartani tudják, Lukács hosszú levélben kéri Kossuthot, hogy támogassa az anyag és a munkaerő beszerzésében. Két nap múlva Kossuth, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke Szemere Bertalanhoz fordul a mesteremberek és a nyersanyagok Nagyváradra küldése ügyében. Ebben Kossuth többek között leírja, hogy: ?itteni (nagyváradi) ruhabizottmányban annyi emberünk van alkalmazva, hogy alig lehetne annyi anyag, amelyet ezek fel ne dolgoznának.?
A váradi ellátási és felszerelési intézmény elsősorban a váradi kisipart vette igénybe, de felhívásokat is megjelentettek a hivatalos lap útján, egyes cikkek beszállítására. Az intézkedések ellenére, az igénybe vett készletek nem bizonyultak elegendőnek, a készletek pedig kezdtek kiapadni. A nehézségek leküzdésére intézkedések történtek. A szükséglet növekedése mellett márciusban már úgy tűnt, hogy az árubeszerzési források kiapadnak. Emiatt Szemere Bertalan is felhívással fordul az ország társadalmához: ?Szerezzetek vásznat, ti férfiak, ti pedig lelkes nők, varrjátok meg, mert együtt képesek vagytok néhány nap alatt egy hadsereget felruházni.?
A hónap végén – március 31-én – már Mészáros Lázár is megkongatta a vészharangot egy Kossuthnak küldött jelentésében: ?a posztószükségletek fedezésére már minden források kiapadtak.?
Lukács Sándor áprilisban is a két, már jól bejáratott megoldást helyezte előtérbe: a közműhelyek felállítását és a kisiparosoktól való megrendeléseket.
Április közepére a helyzet tovább romlott s emiatt április 17-én Kossuth az erők összpontosítására hívta fel Lukács Sándort és ugyanúgy, mint a fegyverellátás esetében elégedetlenségének adott hangot.
Ugyanakkor intézkedéseket hozott a ruhaellátás növelése érdekében. Pest elfoglalása után Kossuth Lukácsot utasítja ott egy az egész magyar hadsereg szükségletét fedező Ruhabizottmány felállítására. Nagyváradon az Országos Ruhabizottmány 1849. május 10-én befejezte tevékenységét. Gyors elköltöztetése Kossuthnak is hibának tűnt, azonban az ottani készletek miatt sikerült a hátrányt rövidesen kiküszöbölni. Május 20-án az ország kormányzójához intézett jelentésében Lukács Sándor a fiók ruhabizottmányok megszűntetését közli, amely az egész tevékenység Pesten való koncentrálását jelentette.
A Nagyváradon maradt felszerelési üzemek, a szíjgyártó műhely és a kardgyár a Pestre költözés után is jó munkát végeztek. Ezt Lukács az 1849. május 20-i jelentésében is aláhúzza: ?Nagyváradról Szilágyi Lajos megbízottamtól tegnap vett hivatalos kimutatásából kitűnik, miszerint a nagyváradi állományi szíjgyártó műhelyben jelenleg legalább két egész huszárezred számára szükséges nyereg szerszám, a hozzátartozó vasszereletekkel együtt készen áll, azonkívül 14 naponként egy huszárezred számára készítették. Nyereg szerszám tehát van, csak huszárokról méltóztassék gondoskodni.?
A Váradon maradt műhelyek június végéig működtek, majd július 10-re készen álltak a Szegedre való elszállításra, de érdemleges munkát már alig végeztek. Az összes állami vagyon Nagyváradról Aradra való átszállítását Szemere Bertalan rendelte el 1849. augusztus 4-én, ezzel Váradon rövidesen befejeződött mindenféle hadiipari és felszerelési tevékenység.
Ezeken kívül Nagyváradon meg kellett szervezni az intendantúrát és az élelmiszer ellátást is. A városban több tábori pékség és élelmezési raktár látta el az igényeket, az intendantúra intézményei közül tűzérszámvevőségi iroda működött Váradon.
Az egészségügyi ellátásról az állandó korházak mellett a mozgó tábori korházak gondoskodtak 1849. április végétől Váradon sebészeti műszerek gyártását is elkezdték és erre a célra a kardgyárban egy szobát átengedtek. Mindezekkel Nagyvárad az egészségügyi ellátás terén is Debrecen után az ország második legfontosabb központja volt. Nagyváradon működött még katonai nevelde, katonai fogház, várparancsnokság, térparancsnokság stb.
Nagyvárad nemcsak a fegyvergyártással és felszereléssel járult hozzá a harcokhoz, hanem az ezekben való tömeges részvétellel is. A jobb megszervezés érdekében az országot nyolc hadmegyére osztották, Bihart a 6. hadmegyébe osztották be, amelyek székhelye Debrecenben volt. Amikor Erdély elveszett, az ottani 8. hadmegyét egyesítették a 6. hadmegyével, főparancsnokának Cserey Ignác alezredest nevezték ki s 1849. január 5-től kezdte el működését Nagyváradon.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány a haza védelmére újabb 50.000 honvédet szavaztatott meg a nemzetgyűlés által. Ebből Bihar vármegyére 1602 fő esett. A besorozott újoncokat elszállították Nagykárolyba, ahol a tartalék volt.
A megyékben több szabad csapat is alakulhatott, ezekből Biharban öt is alakult.
A hadi események mellett a politikaiak is gyorsan követték egymást. Az egyik legjelentősebb, hogy 1849. április 14-én elfogadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely kimondta Magyarország függetlensége mellett a Habsburg-Lotharingiai ház trónvesztését.
A Függetlenségi Nyilatkozatot Nagyváradon 1849. április 29-én hirdették ki a régi városháza erkélyéről. Aznap a várost kivilágították és ünnepélyes fáklyás menettel fejezték ki örömüket.
Az elfogadott végzésben többek között azt olvashatjuk: ?És a független Magyarország első kormányzó-elnökében Kossuth Lajosban azon férfiú álland a közdolgok élén, ki egymaga virrasztott az egésznek sorsa fölött, midőn a veszély hullámain hányaték a haza; (…)
(…) Bizalommal üdvözli a megye a kormányzó-elnököt. Úgy tekinti őt, mint újszövetségi Mózest, kinek botja az idegen kormány-rendszer sziklájából, a szabadság és függetlenség forrását fakasztja fel.?
Várad-Olaszi már április 19-én meghozta hódolati nyilatkozatát, amelyben kinyilvánítják: ?fölkérjük tisztelt országos kormányzó urat, áldozatkészségünket igénybe venni s a haza iránti szolgálatra alkalmat nyújtani méltóztassék.?
Várad-Újvárosban május 5-én hirdették ki a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelynek hallatára a nép szeméből örömkönnyek csordultak ki.
Hódolati nyilatkozatokat küldtek be továbbá a kormányhoz a nagyváradi latin szertartású káptalan, a nagyváradi görög nem egyesült szentszék, a nagyváradi reformált héber vallású hitközség és a nagyváradi fő-, közép- és elemi tanoda.
Ezek felemelő volta mellett azt is ki kell hangsúlyozni, hogy rendeletileg előírták a hódolati nyilatkozatok beküldését.
Beöthy Ödön viszont nem értett egyet a trónfosztással emiatt egy Kossuthhoz írt levélben lemondott a főispánságról és a konstantinápolyi követségről is. Hodossy mivel szükség volt szervezőkészségére és kitartó munkájára, tovább tevékenykedett kormánybiztosként, annak ellenére, hogy az állást május 12-én Szemere Biharban is megszüntette.
