Közélet
Hogy ne legyenek néma erdők - Énekesmadarak megmentéséért kampányol a Debreceni Állatkert
Az Európai Állatkertek Szövetsége és más nemzetközi természetvédő szervezetek közös kampányt indítottak a dél-kelet ázsiai erdők madárvilágának rohamos léptékű fogyatkozásának megállítására, Silent Forest - Néma erdő néven. A kezdeményezéshez csatlakozott ma a Debreceni Állatkert is.
Közélet
Szent László városa az én városom - megvan a legnépszerűbb online fotó, és Nagyvárad legjobb amatőr fotósa
Az Összefogás Nagyváradért Egyesület, közösen az Euro Foto Art Egyesülettel, immár harmadik alkalommal hirdetett fotópályázatot amatőr fotósok számára Szent László városa az én városom! címmel. Idén harmincketten, mintegy 96 fotóval jelentkeztek a nemes versenyre, melynek célja Nagyvárad legjobb amatőr fotósa és a városról készült legnépszerűbb online fotó kiválogatása és díjazása. A díjak ünnepélyes átadására, és a pályázó alkotók munkáiból rendezett kiállítás megnyitójára ma délután került sor a Nagyváradi Várban lévő Vilidár István Stúdiógalériában.
Közélet
A Szent László lovagkirály zarándokút 900 kilométeres szakaszának következő állomása Debrecen
Somogyváron, a Szent László Nemzeti Emlékhelyen Varga László, a Kaposvár Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája az elmúlt hétvégén egy szentmise keretében bocsátotta zarándokútjára az egészen Csíksomlyóig utazó Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsit. A 900 kilométeres út következő megállóhelye ezen a hétvégén Debrecen lesz.
Ajánló
A legjobb vidéki éttermek egy helyen - a Debrecziner Gourmet Fesztiválon
A Debrecziner Gourmet Fesztivál a Nagyerdőn, a Békás-tó partján idén június 14-16. között várja az érdeklődőket! A rendezvény célja, hogy a minőségi vendéglátás jegyében minél többen megismerjék, megszeressék a vidék hiteles alapanyagait, izgalmas ízeit. A szervezők és a résztvevők hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy Debrecen kulináris hagyománya a modern gasztronómiai irányzatok részévé váljon, és rendszeres alkalom nyíljon annak megismerésére.
Közélet
Koszorúzással emlékeztek a második világháború európai befejeződésére
74 évvel ezelőtt, 1945. május 9-én ért véget a második világháború az európai hadszíntereken. A hagyományoknak megfelelően a Győzelem napján Debrecenben több helyszínen is fejet hajtottak a harcok katonai és civil áldozatai előtt.