Apám egy Várad melletti faluban született a Fekete-Körös partján, Belényessonkolyóson. Az apja épületasztalos volt, apám kezdetben folytatta ezt a szakmát, de valójában bútorasztalosként dolgozott egész életében. Gyönyörű diófa bútorokat készített, egyedi megrendelésekre is. Titkos fiókokkal beépített íróasztalokat tervezett, emlékezetemben alkotó emberként él. Anyám nagyon szegény váradi családból érkezett, az apja cipész volt, és akkoriban halt meg, amikor én megszülettem. (...) Apai nagyapámék igazi iparos kispolgárok. Újságot járattak, amit csak a férfiak olvastak, színházbérletük volt, amit nem használtak. Bár a szüleim szegények voltak, a városi kultúra – hát mondjuk így, költészet nélkül – természetes része volt a mindennapjaiknak: nekik is volt bérletük a színházba, ha nem operett volt műsoron, a nagyanyámat küldték el a kamaszgyerekkel, velem. Várad megőrizte századfordulós, századelős szabadosságát, az operett városa volt akkoriban. Amit én borzasztóan utáltam. Van is egy emlékem: anyai nagyanyám kézen fogva visz egy előadásra, amikor is a mozgó villamosról leugrok és hazaszaladok. Ez egyfajta kamasz lázadás volt. De ez a nagymama eljött velem abba a színházba, ahol Dürrenmatt: A fizikusok című rendkívül nyomasztó drámáját játszották, ami engem sokkal jobban érdekelt, mint a Csárdáskirálynő. – így emlékezik vissza szüleire és Nagyváradra Kőrössi P. József, akivel Kovács Bodor Sándor beszélgetett nem csak a váradi indulásról, az áttelepülésről, és Márkházáról is. 

A 64 éves íróval készült teljes beszélgetést itt olvashatják:

https://librarius.hu/2026/06/07/korossi-p-jozsef-varosi-ember-vagyok-falun-elek-interju/