2026. október 12.

Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára

Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára

Gitározol, dobolsz, billentyűzöl vagy éppen énekelsz? Akkor itt a lehetőség, hogy egy igazán különleges produkció részese legyél. A Nagyváradi Rock őrület szervezői még július 31-ig várják a jelentkezőket – nemcsak Nagyváradról és a környékről, hanem Debrecenből is.

A próbák ugyan már elkezdődtek, de még most sem késő csatlakozni. Az augusztus 22-i nagyszabású közös koncerten amatőr és tapasztalt zenészek együtt állnak majd színpadra, hogy magyar és nemzetközi rockslágereket szólaltassanak meg.

A kezdeményezés azonban jóval több, mint egy koncert.

– Nemcsak az örömzenélés a célunk. Szeretnénk lehetőséget adni azoknak is, akik már tanulnak vagy zenélnek egy ideje, de nincs saját zenekaruk, ahol megmutathatnák magukat. Fontos, hogy ne veszítsék el a motivációjukat, és közben új zenésztársakat is találhassanak, akikkel akár később együttest alapíthatnak – mondta a denagy.hu-nak Tuszán László Miklós, a rendezvény szervezője.

Hozzátette, a szervezők számára az is fontos, hogy a közös zenélés valóban mindenki számára nyitott legyen.

– Szeretnénk fogyatékossággal élőknek is lehetőséget biztosítani a fellépésre. Mindazoknak, akik – mint például az autista fiam is – akik valamilyen okból félnek közönség elé állni. Hiszünk abban, hogy a zene képes önbizalmat adni és közösséget építeni – fogalmazott.

 

Ismert rockslágerek szólalnak meg

Az augusztus 22-i koncerten olyan ismert dalok csendülnek fel, mint a Republic – Szállj el, kismadár, a KFT – Afrika, az Edda – Kör, valamint a Bon Jovi – It's My Life és a Queen – We Will Rock You.

 

Július végéig lehet jelentkezni

A szervezők rövid bemutatkozást, egy videót (vagy YouTube-linket), valamint elérhetőséget kérnek a jelentkezőktől.

Jelentkezési határidő: 2026. július 31.

Jelentkezés:

Ha régóta keresel egy zenekart, szeretnél színpadra állni, vagy egyszerűen csak kipróbálnád magad egy több tucat zenészt megmozgató produkcióban, most itt a lehetőség. Nagyvárad augusztus 22-én ismét a rockzene fővárosává válik – és ehhez Debrecenből is bárki csatlakozhat.

 

Ha érdekel az esemény, nézd meg ezt a videót.

 

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Debrecenben a legdrágábbak a lakások a megyeszékhelyek közül
Oct 07, 2026
Debrecen is bekapcsolódik az Országos Design Hét programjába
Oct 07, 2026
Az aradi vértanúkra emlékezett Debrecen és Nagyvárad
Oct 07, 2026
„Ezer szállal kötődöm Nagyváradhoz” – Vetési Tamás új könyvét mutatja be a Partium Házban
Oct 05, 2026
Sztárok Debrecenben: Bródy Jánostól Bereczki Zoltánig, a Mamma Miától Kulka Jánosig – ezekre az előadásokra érdemes időben jegyet venni
Sep 27, 2026
Nagyváradon is a rövidfilmek és a digitális médiahasználat aktuális kérdései kerülnek a középpontba a Filmtettfeszten
Sep 24, 2026