2026. október 14.

Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat

Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat

Július közepétől egészen augusztus végéig új arcát mutatja Debrecen belvárosa. A Piac utca egy szakasza hétvégenként autómentessé válik, így a gyalogosoké lesz a tér, miközben kibővített teraszok, koncertek, családi programok és kulturális események várják az itt sétálókat.

Július 17. és augusztus 30. között minden hétvégén – péntek 18 órától vasárnap 18 óráig – lezárják a gépjárműforgalom elől a Piac utca Széchenyi utca és Arany János utca, valamint Kossuth utca és Szent Anna utca közötti szakaszát.

A kezdeményezés célja, hogy a belváros még élhetőbbé és vonzóbbá váljon a helyiek és a Debrecenbe látogatók számára. Az autók helyét ilyenkor a gyalogosok veszik át, a vendéglátóhelyek pedig kibővített teraszokkal várják a kikapcsolódni vágyókat.

A hétvégi séták hangulatát számos program teszi még különlegesebbé: a szervezők kirakatkiállításokkal, gyermekfoglalkozásokkal, koncertekkel és vezetett városi sétákkal készülnek, így minden korosztály találhat kedvére való kikapcsolódást.

A lezárt útszakaszon a villamosok továbbra is közlekednek, azonban csökkentett sebességgel, ezért a gyalogosoktól fokozott figyelmet kérnek.

Az érintett üzletek árufeltöltését végző járművek külön behajtási engedéllyel szombaton és vasárnap 4 és 10 óra között hajthatnak be. A területen élők ingatlanjaikat szintén megközelíthetik autóval, azonban a lezárt szakaszon parkolni nem lehet.

A város arra kéri az autósokat, hogy a hétvégi forgalomkorlátozások idején kövessék a kihelyezett ideiglenes jelzőtáblákat, és fokozott figyelemmel közlekedjenek, különös tekintettel a megnövekedett gyalogos- és kerékpárosforgalomra.

Ha hétvégén Debrecen belvárosába látogat, érdemes gyalog érkezni vagy a közeli parkolókat választani. Cserébe egy pezsgő, nyári hangulatú sétálóutcában, szabadtéri programokban és a belváros teraszain eltöltött kellemes órákban lehet része.

 

Kiemelt kép: https://www.facebook.com/debrecenvarosa

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Vérfürdő a debreceni Apolló moziban – Itt a Véres éjszaka!
Oct 12, 2026
Debrecenben a legdrágábbak a lakások a megyeszékhelyek közül
Oct 07, 2026
Debrecen is bekapcsolódik az Országos Design Hét programjába
Oct 07, 2026
Az aradi vértanúkra emlékezett Debrecen és Nagyvárad
Oct 07, 2026
„Ezer szállal kötődöm Nagyváradhoz” – Vetési Tamás új könyvét mutatja be a Partium Házban
Oct 05, 2026
Sztárok Debrecenben: Bródy Jánostól Bereczki Zoltánig, a Mamma Miától Kulka Jánosig – ezekre az előadásokra érdemes időben jegyet venni
Sep 27, 2026