Közélet
A debreceni Szent Anna-székesegyház virágvasárnapi programja, nagyheti szertartások A debreceni Szent Anna-székesegyház virágvasárnapi programja, nagyheti szertartások
A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, melynek során a hívek barkaágakkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A pap megáldja a hívek által hozott barkaágakat: ?Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk.?
Közélet
A nagyváradi római katolikus székesegyház istentiszteleti rendje nagyhéten és húsvét ünnepén A nagyváradi római katolikus székesegyház istentiszteleti rendje nagyhéten és húsvét ünnepén
Április 14-én Virágvasárnapot ünnepeljük. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor Urunk Jézus Krisztus szenvedésére és halálára emlékezünk. A nagyhét idején a nagyváradi bazilikában a különböző szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelő rend és program szerint celebrálják.
A nap képe
Költészetnapi virágültetés József Attila nagyváradi szobránál Költészetnapi virágültetés József Attila nagyváradi szobránál
József Attila köztéri szobra (Wagner Nándor alkotása) körül idén is virágokat ültettek a váradréti és dél-rogériuszi RMDSZ körzetek tagjai.
Közélet
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Nagyváradon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Nagyváradon
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Szent László Római Katolikus Líceum óvodája új épületszárnyának alapkövét tette le csütörtökön Nagyváradon, majd meglátogatta az Ady-emlékszobát, amelyet a költő nevét viselő nagyváradi gimnáziumban a diákok, szüleik és tanáraik alakítottak ki a költészet napjára. 
Ajánló
Várad a Szent László Napokon is összeköt Várad a Szent László Napokon is összeköt
Ebben az évben június 24?30. között szervezik meg, immár hetedik alkalommal, a Szent László Napokat Nagyváradon. A kulturális fesztivál több programpontjáról ? köztük a nagyszínpadi koncertekről -, a Partiumi Keresztény Egyetemmel való együttműködés folytatásáról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön.